2014. december 22. hétfő

dec. 22
12:42
500 halálraítéltet akar kivégezni a következő hetekben (Blikk)
dec. 22
12:44
Hétszáz kínai katona segíti az ENSZ-missziót (Blikk)
dec. 22
12:45
Fehérednek a korallok a Csendes-óceán északi részén (hirado.hu)
A jelenséget a Csendes-óceán északi vidékén mért újabb rekord magas hőmérsékleteknek tudják be.
dec. 22
12:45
Ötszáz halálraítéltet akarnak kivégezni Pakisztánban (ATV)
Ötszáz halálraítéltet akar kivégeztetni Pakisztánban a hatóság a következő hetekben - közölte a belügyminisztérium hétfőn, néhány nappal az után, hogy egy tálib kommandó 149 embert – közöttük 133 iskolást – mészárolt le Pesavarban.
dec. 22
12:47
Lázár eddig nyolc „nagyemberrel” rúgta össze a port (ATV)
Háromféle magyarázattal találkoztunk Lázár János a Figyelőnek adott, Pokorni Zoltánt és Kövér Lászlót ekéző interjúja kapcsán. Bónuszként azt is összegyűjtöttük, hány „nagyemberrel” veszett össze a politikus.
dec. 22
12:48
Ezt mondták Beckhamről a Honvédnál (Sport365)
Fabio Cordella, a Budapest Honvéd sportigazgatója többek között David Beckhamről is nyilatkozott az angol sajtóban.
dec. 22
12:49
Gyurcsány: megroppant a Fidesz kormányzóképessége (ATV)
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke példátlannak nevezte, hogy a Fidesz néhány hónap alatt közel egymillió szavazót veszített, aminek eredményeként szerinte megroppant a párt kormányzóképessége.
dec. 22
12:54
Emberek százezreinek "genetikai térképét" készítik el (Blikk)
dec. 22
12:54
Az ügyészség André Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes…
dec. 22
12:54
Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 6. hét (WebBeteg)
Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 6.hét
dec. 22
12:54
Sutil szerint túl sok a fizetős versenyző (F1világ)
Adrian Sutil szerint komoly változásokra van szükség a Forma-1-ben, elmondása szerint ugyanis őrület, bizonyos csapatok mennyi pénzt követelnek saját versenyzőiktől. Tovább »
dec. 22
12:56
Az egészségügyi szolgáltatók ügyeleti rend szerint működnek a karácsonyi ünnepek alatt (WebBeteg)
A karácsonyi ünnepek alatt, illetve az azt követő munkaszüneti napokon az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek.
dec. 22
12:57
Elios Innovatív Zrt: a jogszabályokat maradéktalanul betartjuk (Infostart)
Az Elios Innovatív Energetikai Zrt. mind a piaci, mind a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó tevékenységét a vonatkozó jogszabályok maradéktalan megtartása mellett végzi, ideértve a különböző sajtócikkekben megjelölt eljárásokat - közölte a cég vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.
dec. 22
12:57
Oroszország nem számít pénzügyi követelésekre a Déli Áramlat törlése miatt (Infostart)
Oroszország megbeszéléseket folytat partnereivel bizonyos jogi témákban a Déli Áramlat gázvezeték tervének törlése miatt, de arra nem számítanak, hogy pénzügyi követelések is lesznek - nyilatkozta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Kommerszant című orosz lapnak.
dec. 22
12:57
Kramer visszatér a Bayer Leverkusenhez (Infostart)
A következő szezonban visszatér klubjához, a Bayer Leverkusenhez a világbajnok német labdarúgó, Christoph Kramer.
dec. 22
12:59
A "gonosz amerikaiak" dominálnak az észak-koreai filmeken (Infostart)
Észak-Korea valószínűleg nem kedveli különösebben Hollywood humorát és az amerikai filmgyártást, főleg a Sony Pictures stúdió legutóbbi, The Interview című vígjátéka óta, amelyben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) két újságírót szervez be Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolására. A film mint műfaj mindazonáltal a kommunista ország megalapítása óta az észak-koreai…
dec. 22
13:00
Rémálmok: számít az iskolázottság, az anyagi helyzet (Alternatív Energia)
Az álmok rendszerezik az átélt eseményeket, és segítenek a traumák feldolgozásában.
dec. 22
13:02
Gyurcsány: megroppant a Fidesz kormányzóképessége (Alternatív Energia)
A jövő év az Orbán-kormány bukásának előkészítésével telik majd.
dec. 22
13:03
Politikai kompromisszumot ajánlott az ellenzéknek a görög kormányfő (hirado.hu)
Antonisz Szamarasz azt ígérte, hogy függetleneket is bevesz kormányába és 2015 végére előre hozott választásokat ír ki, ha a parlament megszavazza államfőjelöltjét.
dec. 22
13:03
Bige: mi leszünk a legnagyobbak (Portfolio)
Így épül a magyar agrármágnás megagyára...
dec. 22
13:03
Kémfotókon már látható a végleges Alfa Romeo 4C Spider (Auto Pult)
A menetpróbánkon izgalmas élményekről gondoskodó 4C sikerein felbuzdulva természetesen nem áll le, és mindenki nagy örömére elkészíti a pehelysúlyú sportautó nyitott tetejű változatát is, melyet már tesztelnek is az utakon. Vélhetően a gyári sajtófotók készítés közben kapták lencsevégre ügyes lesifotósok az újdonság végleges verzióját.
dec. 22
13:03
Tipp: Őrült formában a sógorok klasszisa, ezt kihasználjuk (Agroinform)
Hétfő este a Karácsony előtti utolsó alpesi sí versenyre kerül sor, ebből próbálunk hasznot húzni.
dec. 22
13:05
Hétszáz katonát küld Kína Dél-Szudánba (hirado.hu)
Kína először vesz részt ENSZ-békefenntartó műveletben.
dec. 22
13:05
Naptár után szuperautó – Lamborghini Aventador, Pirelli hangulatban (Auto Pult)
A Huracán premierje kissé beárnyékolta a Lamborghini szuperautóját, de az Aventador most újra reflektorfénybe került. A figyelemről ezúttal egy limitált széria gondoskodik, amely a Pirelli Edition nevet viseli.
dec. 22
13:07
Mircea Dinescu: Romániában nem bíztak a radikális változásban (hirado.hu)
Csak egy emberségesebb kommunizmusban reménykedtek az emberek Nicolae Ceausescu diktatúrája idején.
dec. 22
13:09
Az LMP több autonómiát követel az önkormányzatoknak (hirado.hu)
Az LMP szerint meg kell akadályozni "az önkormányzatiság felszámolását", vissza kell adni a helyhatóságoknak a feladatokat, hatásköröket és forrásokat.
dec. 22
13:12
Ez a család 10 kiló krumplit eszik meg csak szenteste (BorsOnline)
Játszópajtásokban bizonyosan nem fog hiányt szenvedni a most megszületett Emma. A baptista családba érkezett kislánynak ugyanis a szülei mellett 13 testvére örül.
dec. 22
13:15
Európa visszavonulót fújt: máris megijedtek az orosz medvétől? (Privátbankár)
Egy orosz pénzügyi káosz reális lehetősége egy olyan országban, amely a világ nukleáris haderejének tekintélyes részét birtokolja, megremegtette a térdeket Nyugat-Európában. Egy éve a németek az amerikaikkal együtt még részt vettek a színfalak mögött a Majdan téri tüntetők pénzügyi támogatásában. Az újabb ’Drang nach Osten’ politikai és pénzügyi következményei azonban mostanra kezdenek Berlin…
dec. 22
13:15
Ők az év német sportolói (Infostart)
Az olimpiai bajnok alpesi síelő Maria Höfl-Riesch, a diszkoszvető Robert Harting és a Brazíliában világbajnoki címet szerzett labdarúgó-válogatott nyerte az Év sportolója szavazást Németországban.
dec. 22
13:18
Szívmelengető! Otthon karácsonyozhat a rákból felépült kislány (Blikk)
Elképesztő küzdelem árán épült fel az egyik legkegyetlenebb rákfajtából egy másfél éves brit kislány, Skylar Valliant.
dec. 22
13:18
Egyre több a fogyatékos-barát munkahely (Kripto Akadémia)
2010 óta közel ötven munkahely szerezte meg az elismerést.
dec. 22
13:21
Pakisztán 500 halálraítéltet akar kivégezni a következő hetekben (hirado.hu)
Az országot megrázó terrortámadást követően a kormány felfüggeszti a kivégzések végrehajtására 2008-ban elrendelt moratóriumot.
dec. 22
13:21
Alig néhány napja maradt az autósoknak (Pénzcentrum)
Hatalmas kockázat az ittas vezetés....
dec. 22
13:21
Megpuccsolnák Orbán? Rogán megütközött (ATV)
Rogán Antalt megdöbbentette a miniszterelnök-csere állítólagos terve. A Fidesz frakcióvezetője erről a Kossuth Rádióban beszélt.
dec. 22
13:21
Bianchi magyar nője levetkőzött (Sport365)
A budapesti lányról a Bors szeptemberben írt először. A hölgy állítása szerint ősszel, még a balesete előtt ismerkedett meg Jules Bianchival.
dec. 22
13:23
Telefonon vezettek le egy szülést a mentők (hirado.hu)
A folyamatos kapcsolattartásnak, a mentésirányító felkészültségének és a rokon lélekjelenlétének köszönhetően sikerült szakszerűen levezetni a szülést.
dec. 22
13:23
Telefonon át vezettek le egy szülést a mentők (ATV)
Telefonon át segítettek a mentők egy farfekvéses újszülött világra jövetelében a Pest megyei Kerepesen - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-t.
dec. 22
13:25
Elios Innovatív Zrt.: a jogszabályokat maradéktalanul betartjuk (hirado.hu)
A cég 2010 óta energetikai tárgyú projekteket valósít meg.
dec. 22
13:27
Bosszantó szabályozási hiányosságok a tb-ben (Adózóna)
Az adózók gyakran bosszankodnak a zsebbevágó, illetve több papírmunkát eredményező jogszabály-módosítások miatt. Legalább ekkora méreg, ha hiányos a szabályozás, ez ugyanis nehezíti a törvények gyakorlati alkalmazását és elbizonytalanítja az adózókat. Összeszedtük, hogy mi hiányzik a Tbj.-ből.
dec. 22
13:27
Déli Áramlat - Oroszország nem számít pénzügyi követelésekre a beruházás törlése miatt (ProfitLine)
Oroszország megbeszéléseket folytat partnereivel bizonyos jogi témákban a Déli Áramlat gázvezeték tervének törlése miatt, de arra nem számítanak, hogy pénzügyi követelések is lesznek - nyilatkozta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Kommerszant című orosz lapnak.
dec. 22
13:27
Kapacitásbővítő fejlesztés kezdődött a bicskei Magyarmet Finomöntöde Bt.-nél (hirado.hu)
A fejlesztés értéke 600 millió euró.
dec. 22
13:29
Kapacitásbővítő fejlesztés kezdődött a bicskei Magyarmet Finomöntöde Bt.-nél (ProfitLine)
A Magyarmet Finomöntöde Bt. az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli Operatív Programja keretében elnyert európai uniós támogatás igénybevételével mintegy 600 millió forintos fejlesztést hajt végre bicskei telephelyén.
dec. 22
13:30
Bővüléssel számolnak a magyar cégvezetők (HR Portál)
Gazdasági stabilitással, illetve bővüléssel számol a magyar cégvezetők kétharmada. A vállalatok döntő többsége a munkatársak megtartását és új munkaerő felvételét tervezi a következő egy évben. A cégek bizakodók a hazai tranzakciós piac fellendülését illetően is – derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.
dec. 22
13:32
Orvoshoz vitte a taxis, megmentette az életét (HR Portál)
A Főtaxi egyik munkatársa megmentette utasa életét, amikor a nő kérése ellenére nem haza vitte, hanem az orvosi ügyeletre, írja a hvg.hu.
dec. 22
13:33
A független Skócia most nyakig ülne a trutyiban - gyengült a forint (Privátbankár)
A forint ma reggel hirtelen gyengült, azóta lassan csorog vissza az árfolyam – a piacon egyébként jó a hangulat – és óriási szerencséje van a skótoknak, hogy nem függetlenedtek.
dec. 22
13:33
Lemondott Nicolae Ceausescu - 25 éve történt (Infostart)
1989. december 22. péntek: Nicolae Ceausescu lemondott elnöki hatalmáról - közölte a román rádióban Mircea Dinescu ellenzéki költő. Horn Gyula külügyminiszter a délutáni órákban nemzetközi sajtóértekezletet tartott a budapesti külügyminisztériumban.
dec. 22
13:33
Telefonon vezettek le egy szülést a mentők (Metropol)
Egy farfekvéses újszülött világra jövetelében segítettek.
dec. 22
13:35
Így közlekedhetünk az ünnepek alatt (Infostart)
Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor és szilveszterkor, a MÁV, a Volán-társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai is ünnepi menetrend szerint szállítják az utasokat.
dec. 22
13:36
Stockvideókból készült tisztelgés híres rendezők előtt (Kreatív Online)
Wes Andersont, David Finchert és Tarantinót is feldolgozták. Mi is játszhatunk.
dec. 22
13:36
Perrel fenyeget Orbán Ráhel férjének cége (Kripto Akadémia)
Szerintük érthetetlen és "rosszindulatú" sajtónak az ügyben mutatott hozzáállása.

Keresés