Ezt közölte az óriáscég a BBC Panoráma című műsora kapcsán, amelyben feltárták, hogy milyen körülmények között dolgoznak, mennyire túlhajszoltak az iPhone 6-ot készítő, az Apple beszállítóinak dolgozó munkások Kínában. Ráadásul gyerekek is dolgoznak a bányákban, veszélyes körülmények között, ahol a szükséges ónt bányásszák.
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft A tó 2020-ig, uniós forrásból jut az összeghez. Átépíti a siófoki zsilipet, kijavítja a Sió-csatorna hibáit, illetve a déli-parti települések partivédműveit is felújítja. A Balaton örül az összegnek, és fontolja, … Folytatás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője…
Enyhítette a másodfokú bíróság W. Gyula ítéletét, de így is több mint két évet kell majd ülnie a volt vagyonkezelőnek. Kikerült a vádpontok közül az adócsalás és magánokirat jogosulatlan felhasználása is, de elítélték költségvetési csalás és a hűtlen kezelés miatt. A vádirat … Folytatás
Vida Ildikó NAV elnök feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál, hogy tegyék meg a lépéseket André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztéséhez.
Vasárnap reggel nyolckor mászott be egy huszonkilenc éves férfi az egyik kunhegyesi ház udvarára. Onnan ellopta az “udvaron álló illemhely” fából készült ajtaját. A rendőrök a bejelentés után otthonában megtalálták a tolvajt, a tűzifának feldarabolt budiajtóval együtt. Lopás miatt kihallgatták. (Szoljon)
Az Index információi szerint a Tarlós István által kirúgott BKK-vezér a kormány alkalmazásában marad, ugyanis Lázár János felkérte, hogy szervezze át a Volán társaságokat és koordinálja a buszos és vonatos menetrendek összehangolását.
A svájciak többsége támogatja a burka, az egész testet elfedő muzulmán lepel nyilvános helyen való viselésének betiltását - derült ki egy friss felmérésből.
Oroszország megbeszéléseket folytat partnereivel bizonyos jogi témákban a Déli Áramlat gázvezeték tervének törlése miatt, de arra nem számítanak, hogy pénzügyi követelések is lesznek - nyilatkozta...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője…
Az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének felfüggesztése iránt.
Az óvintézkedésre azért volt szükség, mert az ünnepek közeledtével, főleg újévkor sokan a levegőbe lövöldöztek és az eltévedt golyók több emberrel is végeztek a Fülöp-szigeteken.
Két fontos év eleji mérkőzésen sem állhat csapata rendelkezésére Marcelo, a Real Madrid brazil balhátvédje, mivel megsérült és várhatóan három hétig nem játszhat.
Az Airbus legújabb repülőgépéhez, az A350-hez gyárt kábelkötegeket januártól az Elektro-Metall Paks Kft. A német tulajdonú, paksi székhelyű cég november óta az Airbus Helicopters EC 145 T2-es modelljének is opcionális beszállítója - tájékoztatta az MTI-t Vincze Károly ügyvezető.
Összefoglalót készített az év történésiről a munkaerőpiacon, a statisztikák alapján az mfor.hu. Az év rekordokat döntött a foglalkoztatás, ezen belül is a közfoglalkoztatás terén, de talán lassan a piaci szféra is kezd magára találni.
Kína arról biztosította Oroszországot, hogy szükség esetén segítséget nyújtana a számára. Emellett pedig arra ösztönzi az orosz felet, hogy minél inkább a kínai jüant használják a kereskedelmi...
Nem mindennapi videofelvételt készítettek egy indiai város vasútállomásán. Egy majom 20 percnyi küzdelem után hozta vissza az életbe áramütést szenvedett társát.
Peking - Egészségügyi ellátást és taníttatást ígér a kínai kormány egy HIV-pozitív nyolcéves kisfiúnak, akit falujának lakói száműzni akarnak a településről.
Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Kommerszant című orosz lapnak nyilatkozott. Szerinte egyik üzleti partner sem kér kárpótlást a Déli Áramlat tervének törlése miatt.