2014. december 15. hétfő

dec. 15
8:15
Magyar felfedezés az alvási orsókkal kapcsolatban (hirado.hu)
Azt vizsgálták, hogyan milyen hírátvivő receptorokon keresztül keletkeznek az alvási orsók.
dec. 15
8:15
Indonézia: közel félszáz halottja van a földcsuszamlásnak (ATV)
Negyvenkettőre emelkedett hétfőre az indonéziai Jáva szigetén három napja történt földcsuszamlás megtalált halálos áldozatainak száma, és további hetven embert még mindig eltűntként tartanak számon - közölték a mentést irányító hatóságok.
dec. 15
8:17
Ezüstfenyőket ajándékoz a Bükki Nemzeti Park (hirado.hu)
A park igazgatósága felszámol egy cserépváraljai, évek óta kezeletlen, elhanyagolt karácsonyfatelepet.
dec. 15
8:18
Közel félszázan haltak meg a földcsuszamlás miatt (Blikk)
dec. 15
8:18
Túszdráma zajlik Sydney-ben (Blikk)
Sydney – Egy ausztrál kávézóban legalább húsz embert túszul ejtettek, majd egy gyanús csomag miatt kiürítették az operaházat is Sydney-ben. Nem kizárt, hogy iszlamisták állnak az akció mögött.
dec. 15
8:18
A közszolgálati szakszervezetek társadalmi érdekegyeztető kerekasztalt javasolnak (HR Portál)
Egy társadalmi érdekegyeztető kerekasztal létrehozását tartják indokoltnak az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói oldalának szakszervezetei; ezt az érdekképviseletek közölték vasárnap este.
dec. 15
8:18
Visszapattant az olaj árfolyama (ProfitLine)
A kezdeti csökkenés után most már emelkedést mutat az olaj árfolyama hétfőn az ázsiai kereskedésben a héten várható kínai makroadatok és a Fed kamatdöntő ülését megelőzően.
dec. 15
8:18
A goji bogyó sokat tehet az egészségünkért (Édenkert)
A goji bogyó a természet ajándéka mindenkinek, aki szeretne egészséges maradni vagy felülkerekedni a már fennálló fertőzéseken és betegségeken. A goji sokoldalúan felhasználható az egészség megőrzése szempontjából, köszönhetően a gyümöcsben rejlő rengeteg természetes tápanyagnak. A goji nélkülözhetetlen anyagokat biztosít a szervezet számára.
dec. 15
8:20
Gaskó: Sztrájkokra lehet számítani a jövő év elején (HR Portál)
A Liga Szakszervezetek elnöke szerint amennyiben a hétfői, a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedések elleni demonstráció sem segít a problémák megoldásában, követelések teljesítésében, a jövő év elején további demonstrációkra és sztrájkokra lehet számítani.
dec. 15
8:22
Fiatalokat juttatna munkához Merkel (HR Portál)
A német kancellár szerint az Európai Unió legfontosabb feladata a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítása.
dec. 15
8:24
A sportolóknál nem akadály a fájdalom (BorsOnline)
A szívműtétje után visszatérő Daniel Engelbrecht gólörömének képe egy hete bejárta a világsajtót. Ám nem ő az egyetlen, aki az egészségét, életét kockáztatva versenyez.
dec. 15
8:24
Videoton: az utánpótlás biztosításán múlik a további növekedés (HR Portál)
A Videoton vállalatcsoport az idén 17 százalékkal növelte konszolidált árbevételét, amely így várhatóan 134 milliárd forintot tesz ki 2014-ben - jelentette be az elnök-vezérigazgató a vállalatcsoport évzáró rendezvényén pénteken, Székesfehérváron.
dec. 15
8:24
Orbán: a kétkedőknek nincs igazuk (Metropol)
A magyar gazdasági modell bizonyította, hogy a kétkedőknek nincs igazuk - mondta Orbán Viktor miniszterelnö.
dec. 15
8:26
Dúró Dóra: Az életpályamodell nem igazi béremelés (HR Portál)
A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy ne tegye bizonytalanná a pedagógusok jövőjét és ne kösse a mindenkori minimálbérhez a béreket.
dec. 15
8:27
Kié lett a legszexibb selfie? - Szavazz szexi olvasóinkra! (Blikk)
Magyarország — Nehéz, de mindenképpen jó dolga volt a Blikk zsűrijének. A Blikk Szexi selfie versenyére érkezett vagány, pikáns, izgalmas olvasói fotókból szemezgetve kellett összeállítanunk a végső listát: a tíz befutót, azaz a tíz legjobb képet.
dec. 15
8:27
Öt túsz elhagyta a kávézót - Dráma Sydneyben (Infostart)
Összesen öt túsz hagyhatta el hétfőn azt a sydneyi kávézót, ahol egy fegyveres férfi több tucatnyi túszt ejtett órákkal korábban, és amelynek egyik ablakában iszlamista zászlót feszítettek ki - közölte az ausztrál rendőrség. A CNN amerikai hírtelevízió jelentése szerint a túszejtő később az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet zászlaját követelte, és azt, hogy telefonbeszélgetést folytathasson…
dec. 15
8:28
A piszkos munka - munkáltatói felmondás a gyakorlatban (HR Portál)
Mára a legtöbb munkáltató megtanulta és megismerte a munkáltatói felmondás alapvető jogi kereteit, a vonatkozó bírói gyakorlatot, belátták a felmondással kapcsolatos jogszabályok megtartásának fontosságát tekintettel annak zsebbe vágó következményeire. Nagyobb cégeknél egyre kevésbé lehet alapvetően jogellenes (szóban közölt, indokolás nélküli) felmondásokkal találkozni. A témát a szakirodalom a…
dec. 15
8:30
Még mindig hajmeresztő álom, de most kicsit reálisabb a budapesti olimpia (Privátbankár)
Február 6-án a magyar sportvezetők kiállhatnak a 2024-es olimpiai kandidálás mellett, amely immár a "gazdaságos olimpia" lehet, azaz nem kell egyetlen városban összpontosulnia minden versenyszámnak. Az ötlet megvalósítása így is sokba fájna, ám kedvező, hogy Szlovákia már jelezte: egyes versenyszámokat szívesen megrendezne Budapest helyett.
dec. 15
8:30
Lehet dohányozni munkaidőben? (HR Portál)
A feleségem postán dolgozik, dohányzik, számítógép előtt ül egész nap. A kérdésem az lenne, hogy óránként jár-e neki pihenő, mert nemhogy dohányozni, de még ebédelni sem nagyon tud a sok munkától.
dec. 15
8:30
Orbán szerint a magyar gazdaság az olyan, hogy nem kéne működnie, azt mégis működik (444.hu)
Mint a dongó, amiről szerinte a tudósok megállapították, hogy nem kéne tudnia repülni. Igen, ezzel a piacoknak akart üzenni. Valamit.
dec. 15
8:32
Ha nem elég a mai, vannak még eszközei a szakszervezeteknek (Privátbankár)
Öt témában szeretnének eredményt elérni a Liga Szakszervezetek, ha a mai demonstráció nem lesz hatásos, folytatják a tiltakozást.
dec. 15
8:33
Felpörög ma a törvénygyár (Portfolio)
Az Országgyűlés mai, várhatóan idei utolsó előtti ülésén szavaz a jövő évi költségvetésről és a vasárnapi pihenőnap bevezetéséről. Közben a szakszervezetek tüntetnek a büdzsé elfogadása ellen és azt...
dec. 15
8:33
75 éves az Elfújta a szél című film (Metropol)
A Margaret Mitchell regényéből készült film minden idők egyik legsikeresebb alkotása lett.
dec. 15
8:33
Túszdráma Sydneyben: iráni a túszejtő (ATV)
A rendőrség megrohamozta a kávézót, lövések is dördültek, részletes tájékoztatást későbbre ígértek. Sajtóhírek szerint két áldozata van a túszejtésnek.
dec. 15
8:33
Heti műsor: Ronaldóék vb-t, Tomoriék Eb-t nyernének (Agroinform)
A hétvégén bajnokot avatnak a FIFA-klubvilágbajnokságon, meg a horvát-magyar közös rendezésű női kézilabda Eb-n.
dec. 15
8:35
Orbán megint megígérte a különadók csökkentését (Portfolio)
A kormány vissza akarja szerezni Magyarország befektetői besorolását, és azt tervezi, hogy legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét és már jövőre felülvizsgálhat más adókat is - jelentette ki...
dec. 15
8:35
Juhász: Nem csak Deutsch, más fideszes politikusok is drogoztak (ATV)
Deutsch: Juhász bíróságon fog felelni a rágalmazásért. A két politikus az ATV-ben indította a napot drogügyben.
dec. 15
8:36
Járható a 82-es út (Blikk)
dec. 15
8:38
Baleset Hajdúsámsonnál (Blikk)
dec. 15
8:42
Örömhír: ismét olcsóbb lesz a benzin (BorsOnline)
A múlt hét pénteki legutóbbi üzemanyagár-csökkentés után szerdán újabb nagymértékű áresés várható.
dec. 15
8:42
Colitis ulcerosa - Mikor forduljunk orvoshoz? (WebBeteg)
Bár a colitis ulcerosa csak ritkán okoz életet veszélyeztető állapotot, egy nagyon súlyos betegség, amelynek akár életveszélyes szövődményei is lehetnek. Figyeljen a tünetekre, és szükség esetén forduljon időben orvoshoz!
dec. 15
8:45
Közpénzből gazdagodik Demján cége egy 2005-ös szerződés alapján - lapszemle (Infostart)
Tavaly először fizetett osztalékot a Művészetek Palotáját fejlesztő-üzemeltető cég tulajdonosainak, több mint 3 milliárd forintot. Ez a pénz Demján Sándor ciprusi cégéhez folyt be, a 0,15 százalékos tulajdonos magyar állam 5 millió forinthoz jutott hozzá - írja a Napi.hu. A Müpa megvalósításáról még az első Orbán-kormány idején jött létre megállapodás a beruházást lebonyolító TriGranit-csoport és…
dec. 15
8:47
Az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja a közúti forgalmat (Infostart)
Az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja a közúti forgalmat reggel 7 és délután 5 óra között - közölte a Liga Szakszervezetek elnöke. Gaskó István elmondta: tiltakozók hétfőn az M3-as és az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszain, a III. kerületi 11-es főúton, a XI. kerületi Egér úton, az Andrássy úton, a budai alsó rakparton és a rakpartról a Margit hídon át a Kossuth Lajos térre…
dec. 15
8:48
Túszdráma rontotta az amúgy sem jó hangulatot (Privátbankár)
Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken, miután Ausztráliában erősödött az eladási hullám. Ázsiában sem fényes a helyzet.
dec. 15
8:48
Ki drogozott? - Nem ült egy asztalhoz Deutsch és Juhász (Alternatív Energia)
A két politikus az ATV-ben indította a napot drogügyben.
dec. 15
8:50
Magyarország közlekedése ma megbénul, Belgiumé leállt (Privátbankár)
Vasárnap este tíz órakor 24 órás általános sztrájk kezdődött Belgiumban, hétfő reggelre az egész ország teljes közlekedési hálózata leállt.
dec. 15
8:51
Mennyi a minimálbér csökkentett munkaidőben? (HR Portál)
4 vagy 6 óra/hét csökkentett munkaidővel heti 5 napra mennyi a havi minimálbér egy 36 éves diplomásnak /közgazdász+német középfok/?
dec. 15
8:51
OTP, MOL, Richter, vagy más - Érdemes venni most valamit? (ProfitLine)
A hazai részvénytőzsde forgalma a múlt hét során több mint duplája volt az előző hetinek, a vezető részvények közül egy stagnált, háromnak pedig esett az árfolyama, a BUX is csökkent. A BÉT részvényszekciójának forgalma 41,2 milliárd forint volt az előző heti 19,6 milliárd után. A BUX 2,44 százalékkal esett egy hét alatt, pénteken 17 318,45 ponton zárt.
dec. 15
8:51
Orbán megint megígérte a különadók csökkentését (2.) (Portfolio)
A kormány vissza akarja szerezni Magyarország befektetői besorolását, és azt tervezi, hogy legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét és már jövőre felülvizsgálhat más adókat is - jelentette ki...
dec. 15
8:51
Robbanásszerű növekedés az e-kereskedelemben (Pénzcentrum)
49 milliárd forintos, 22,5 százalékos növekedést mértek az előző évhez képest....
dec. 15
8:51
Sztrájk: Belgium megbénult (ATV)
Vasárnap este tíz órakor 24 órás általános sztrájk kezdődött Belgiumban, hétfő reggelre az egész ország teljes közlekedési hálózata leállt.
dec. 15
8:53
Idén már túligényelték az agrárbiztosítások díjtámogatását (ProfitLine)
Miközben tavaly még csupán a rendelkezésre álló forrás mintegy 80 százalékát használták fel mezőgazdasági biztosítások díjtámogatására, idén a hat százalékkal megnövelt keret is szűkösnek bizonyul majd az összes igény kielégítésére. Ennek megfelelően az egyes támogatási rendszerekbe tartozó biztosítások díjának összegeiből első ízben kapnak majd eltérő mértékű visszatérítést a termelők. Az idei…
dec. 15
8:53
Nagyot kapott Amerika, de mit jelent ez Európának? (Portfolio)
Nagyot estek az amerikai indexek a pénteki kereskedés a zuhanó olajár okozta deflációs félelmek miatt. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken is rossz volt a hangulat, de ennek ellenére az európai piacokon már...
dec. 15
8:54
Dzsihadistákat toborzó hálózatot számoltak fel (Blikk)
dec. 15
8:55
Támasztják a forintot, falnál kezd a frank (Portfolio)
Alig viselte meg a forintot a pénteki jókora fejlett részvénypiaci esés, amiben egy fontos technikai szintnek is lényeges szerepe lehetett és ez segíthet ezen a héten is támogatni a forintot. Közben...
dec. 15
8:56
Országos sztrájk kezdődött Belgiumban (Blikk)
dec. 15
8:57
Kobe Bryant megelőzte Jordant (Metropol)
Már harmadik az örökranglistán a Lakers sztárja.
dec. 15
8:58
Szilágyi Áron bronzérmes (Blikk)
New York — Továbbra is a világ legjobbjai között van Szilágyi Áron (24).
dec. 15
8:59
Szilágyi Áron bronzérmes New Yorkban (Metropol)
Szilágyi három hete ezüstérmet nyert a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupán.
dec. 15
9:00
Bajor eltitkolt fia képtelen kimenni apja sírjához (BorsOnline)
A nemrég elhunyt Bajor Imre sosem ismerte el fiának Richárdot, az Ausztriában élő férfi azonban az apjának tartja. Sírjához még képtelen kimenni, özvegyével azonban találkozna.

Keresés