Nem kerül kalapács alá Joan Fontaine 1941-ben nyert Oscar-díja, miután az amerikai filmakadémia perrel fenyegette meg a színésznő hagyatékának kezelőit a tervezett árverés miatt.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke sajtótájékoztatón jelentette be: javaslatot tesz a MOB elnökségének, hogy a testület 2015. február 6-ra, egyetlen napirendi ponttal hívja össze a MOB rendkívüli közgyűlését, melynek javasolja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elfogadott Agenda 2020 reformprogram alapján tárgyalja meg a budapesti olimpiai pályázat gondolatát, és foglaljon…
Átmenetileg szabadlábra helyezték Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnököt, aki június óta tölti korrupció miatt kiszabott kétéves börtönbüntetését.
Petro Porosenko ukrán elnök amiatt bírálta pénteken az újdelhi kormányt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Indiába látogató delegációjának a Moszkva által márciusban megszállt Krím félsziget vezetője is a tagja lehetett.
Újabb pártokat vett nyilvántartásba a februári veszprémi időközi országgyűlési képviselőválasztásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén, ezzel már tízre nőtt a választáson jelöltet állítani szándékozó pártok száma.
Pénzszállító autót próbált kirabolni két ember péntek kora este Sopronban, a Gyár utca egyik áruházánál - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Dárdai Pál szövetségi kapitány sajtótájékoztatót tartott a szeptemberben megkezdett munkája folytatásáról, a nemzeti csapat előtt álló kihívásokról, feladatokról.
A székelyföldi székelyeket képviselő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az aranyosszéki székelyek képviselőinek találkozója kezdődött pénteken a torockói Duna-házban.
A kormány tárgyalt olyan kormányzati előterjesztést, amely a jelenleg hatályos jogszabályok módosításával korlátozná a külföldi állampolgárok Magyarországra történő beutazását - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter egy pénteken, a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszban.
Hivatalában kereste fel pénteken Marius Popica Kovászna megyei prefektust Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a román kormány megbízottja a magyar himnusz elénekléséért rótt ki bírságot.
Tartani kell az oktatás terén az Európa 2020 stratégia keretében vállalt célokat, részben demográfiai okokból is, mert csökken a potenciális hallgatók száma.
Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter december 14-én, vasárnap találkozik Rómában - tájékoztatta pénteken a TASZSZ orosz hírügynökséget egy illetékes diplomáciai forrás.
Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. uniós források felhasználásával, 499 millió forint összköltséggel valósít meg technológiai fejlesztést, amelynek eredményeképpen a társaság működéséhez szükséges villamos energiát a jövőben környezetbarát módon és gazdaságosan tudják előállítani - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
Az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány miatt Sierra Leone idén betiltotta a karácsonynak és az újévnek az afrikai országban szokásos zajos utcabálokkal és tömegrendezvényekkel történő megünneplését.
Az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány miatt Sierra Leone idén betiltotta a karácsonynak és az újévnek az afrikai országban szokásos zajos utcabálokkal és tömegrendezvényekkel történő megünneplését - számolt be pénteken Palo Conteh, a Sierra Leone-i járványügyi központ (NERC) vezetője.
Első ízben sikerült svájci és holland tudósoknak a sötét anyag létére utaló jeleket regisztrálni, a nemzetközi kutatócsoport eredményeit a Physical Review Letters című folyóirat jövő heti számában teszi közzé.
A kiscsikó két hónapos volt, amikor jószándékú emberek rátaláltak: a szerencsétlen állat feje a kötőfékkel együtt növekedett, belevágva a húsába, mintha úgy született volna.
Csaknem tízezren látták magyarországi turnéja során a Mojszejev Balett fergeteges műsorát, amelynek keretében a világhírű oroszországi táncegyüttes öt városban hat koncertet adott - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Családbarát-hely minősítési programot indít a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A címet azok a cégek kaphatják meg, amelyek komfortosabbá teszik üzleteiket a családosok számára. Skrabski Fruzsina, a szervezet egyik alapítója az InfoRádiónak elmondta: azt szeretné, ha a családbarát-hely matrica legalább olyan jelentőségű volna, mint a Michelin-csillag.
Nem kerül kalapács alá Joan Fontaine 1941-ben nyert Oscar-díja, miután az amerikai filmakadémia perrel fenyegette meg a színésznő hagyatékának kezelőit a tervezett árverés miatt.
A válogatottságtól visszavonult két védőt, Mirel Radoit és Stefan Radut szeretné rávenni a visszatérésre Anghel Iordanescu, a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő román csapat szövetségi kapitánya.