Az agglomerációból ingázóknak az évi ötezer forintos megyei matrica kiváltásával drágulhat a közlekedés, ha január 1-től fizetőssé teszik az M0-s autóút nagy részét. Több fővárosi kerület polgármestere is ellenzi a tervezetet.
Egy nyolc méter mély ásott kútból mentettek ki egy 39 éves férfit a Borsod megyei Ózdon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank 2013 júniusában indította útjára a növekedési hitelprogramját (nhp), az eltelt másfél év alatt 17 000-18 000 mikro-, kis- és közepes vállalkozás kapott növekedési hitelt mintegy 1200 milliárd forint összegben - mondta Vonnák Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén.
A tervezett, az M0-ás körgyűrű és az autópályák budapesti bevezető szakaszait érintő útdíjról szóló szakmai, társadalmi egyeztetést javasol a peremkerületek polgármestereinek, az illetékes szervek és szervezetek, a Főpolgármesteri Hivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium bevonásával Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere. Ughy Attila erről szóló nyílt levelét a Facebook-on tette közzé péntek…
Több mint száz szegénynek rendeztek a karácsonyi ünnepek előtti vacsorát a Vatikánban csütörtök este, és Ferenc pápa a következő napokban sem feledkezik meg róluk - közölte pénteken a Vatikáni Rádió.
Los Angeles – Istent okolja Kim Kardashian (34) amiért ekkora popsija lett! Az amerikai híresség terhessége alatt összesen 23 kg-ot hízott, a csodás fogyás pedig nem jött magától, sőt, néhány helyen igencsak terebélyes maradt.
Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak védelmét kérte Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, akit Romániában felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt.
Los Angeles – Ilyen szexinek még nem láttad Nicki Minajt (32)! Az amerikai énekesnő fekete csipkeálarcban, fekete melltartóban és bugyiban riszálja a fenekét új videóklipjében, ráadásul dominaként.
Németh Krisztina, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap baranyai tudósítója vehette át a Pécsi Tudományegyetem által minden évben megítélt Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat.
A kormány egy hónapos amnesztiát hirdet a közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel kapcsolatban az ezzel foglalkozó munkacsoport észrevétele és a szakmai érdekképviseletek felháborodása után. A téma...
Savat öntött hét izraelire Jeruzsálemtől délre egy autóúton egy palesztin merénylő, akit később egy fegyveres meglőtt - közölte az izraeli közszolgálati rádió péntek délután.
Miután a BMW vadonatúj 3-hengeres motorcsaládja a MINI harmadik generációja után az elsőkerékhajtású 2-es Active Tourer modellben is debütált, már csak idő kérdése volt, hogy az 1,5 literes motor mikor jelenik meg a márka valamely hátsókerékhajtású típusában. Csak mostanig kellett várni a lépésre: a BMW ma reggel bejelentette a 3-hengeres benzinest a 2-es Coupé kínálatában.
A zenészek közül Dr. Dre kereste a legtöbb pénzt 2014-ben: az amerikai rapper és hip-hop producer a zenetörténet legnagyobb éves bevételét produkálta a Forbes magazin számításai szerint.
Ódivatúnak vallja magát, az ihletben hisz Kovács Ákos, aki az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogyan vergődik világra egy gondolat és miből lesz ünnep. Egyebek mellett ez a beszélgetés is hallható a hét végén az InfoRádióban. Hallhatják többek között Hende Csaba honvédelmi minisztert, és Pállfy Ilonát, a Nemzeti Választási Iroda elnökét is.
A Törvényalkotási bizottság ma beterjesztett módosító javaslata értelmében csak szeptember 30-át követően kellene vizsgálni a megelőző hathavi tagdíjbefizetéseket a magánnyugdíjpénztáraknál. Varga...
Nem mondott igazat Orbán Viktor, amikor a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy az M0-s körgyűrű egyes részei uniós kötelezettség miatt válnak fizetőssé – legalábbis Csepreghy Nándornak, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárának ma reggeli, az ATV-ben elhangzott szavai szerint.
Egész pénteken gyengén teljesítettek a vezető részvényindexek, miután a nyomott nyersolajárak miatt az energiaszektor gyenge teljesítménye átragadt a többi szegmensre is. A hazai piac együtt mozgott...
Egyre több szakszervezet és munkavállaló jelzi csatlakozási szándékát a Liga Szakszervezetek december 15-i országos demonstrációjához, sőt az Európai és Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség is szolidaritásáról biztosította a Ligát - mondta Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy nyolc méter mély ásott kútból mentettek ki egy 39 éves férfit a Borsod megyei Ózdon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
A BUX 145 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 17 318 ponton zárt pénteken. Az európai indexekhez képest még így is jól teljesített, a DAX 2,1 százalékos mínuszban zárta a hetet.