Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint két nőt erőszakolt meg Miskolcon - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Oroszországban pánikhangulat, a gazdasági összeomlástól való félelem uralkodik, annak ellenére, hogy Putyin látszólag továbbra is őrzi hidegvérét - vélték a dpa német hírügynökség által megkérdezett szakértők.
Magyar kereskedőház nyílt Mongólia fővárosában, Ulánbátorban, ezzel már a huszonegyedik kereskedelmi külképviselet működik világszerte - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) hétfőn az MTI-vel.
Szélesebbre kell tárni az oktatási rendszer kapuit a bevándorló származású fiatalok előtt, vissza kell szorítani hátrányos megkülönböztetésüket és esélyegyenlőséget kell teremteni - mondta a német kancellár.
December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja. A halálos kimenetelű betegség már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte, így hazánkban is. Az AIDS-et egyféleképpen lehet elkerülni, úgy, ha megelőzzük azt. Ezért is fontos, hogy beszéljünk a problémáról, és hogy felelősségteljes szexuális életet éljünk.
Életét vesztette egy amerikai pilóta, amikor a gépével megpróbált visszatérni a Közel-Keleten található támaszpontjára - közölte hétfőn az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
Szélesebbre kell tárni az oktatási rendszer kapuit a bevándorló származású fiatalok előtt, vissza kell szorítani hátrányos megkülönböztetésüket és esélyegyenlőséget kell teremteni - sürgette a német...
Nógrád megyében közlekedési nehézségeket és áramszüneteket okoz az ónos eső - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn.
Továbbra is vészhelyzeteket kell megoldaniuk a katasztrófavédelem munkatársainak a budai XII. kerületben - olvasható a katasztrófavédelem honlapján megjelent hétfő esti közleményben.
Kritikus a helyzet a Mátra útjain az erdősávok és fasorok mentén az ónos eső, a fagy és a kidőlt fák miatt - olvasható a katasztrófavédelem honlapjára hétfő este feltett közleményben.
Az újra megművelt konyhakertek átalakíthatják a vidéki települések képét, nemcsak vizuálisan, hanem a szemléletet tekintve is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.
Eljegesedett utakra, kidőlt fákra, lombkoronatörésekre is lehet számítani 400 méteres tengerszint feletti magasságnál, így a Börzsönyben is, a jelenlegi időjárási helyzetben - tájékoztatta az Ipoly Erdő Zrt. hétfőn az MTI-t.
A 19 uniós országot tömörítő Euroconstruct előrejelzése szerint az idei 1 százalékkal szemben következő három évben évi 2,2 százalékkal növekszik az építőipar teljesítménye - közölte a szervezetben Magyarországot képviselő Build-Econ Kft. hétfőn az MTI-vel.