Jogerőssé vált a november 23-i újpesti időközi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután a hétfő 16 órai határidőig nem érkezett jogorvoslati kérelem.
Bemutatták Simándi Irénnek a Magyar Rádió 1949 és 1952 közti történetét bemutató könyvét Budapesten, az intézmény Pollack Mihály téri épületének Márványtermében hétfőn.
Nem látok okot, ami miatt le kellene mondanom, akkor maradok a BKK élén, ha lehet értelmes munkát végezni, sóhivatalt nem fogok vezetni – ezt Vitézy Dávid mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki személyautójából kővel dobálta a vele szemben közlekedő autókat a 4-es főúton - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivő-helyettese hétfőn az MTI-vel.
A Déli Áramlat földgázvezeték tervét lezárták - mondta hétfőn Moszkvában újságíróknak Alekszej Miller, a Gazprom orosz energetikai vállalat vezérigazgatója.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szerint indokolt a nyomtatott és az internetes sajtótermékeknek a választási kampányban betöltött szerepével kapcsolatos eddigieknél részletesebb szabályozása.
A téli madáretetés fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Minden évben számos madárfaj telel Magyarországon, amelyek túlélési esélyei jelentősen növelhetők a madáretetők kihelyezésével - közölte a szervezet az MTI-vel.
A jelenlegi inflációs dinamika alapján lehet, hogy csak két év múlva kezdi emelni alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Kritikus a helyzet a Mátra útjain az erdősávok és fasorok mentén az ónos eső, a fagy és a kidőlt fák miatt - olvasható a katasztrófavédelem honlapjára hétfő este feltett közleményben.
Megválasztotta Lenkovics Barnabást az Alkotmánybíróság új elnökének a parlament. Az ország számos pontján komoly problémákat okozott az ónos eső és a fagy. Kóti Árpádot választották a nemzet színészének.
Őket utáltuk meg kegyetlenül az elmúlt években. A magyar nép ádáz külső és belső ellenfelei, akik ellen hirdetésekkel, sajtókampánnyal, békemenettel harcol a kormány.
Szexuális tartalmú SMS-ekkel zaklatta egy férfi azt a nőt, aki maga sem számított rá, hogy áldozatból elkövetővé válhat. A bíróság azonban nem csak a zaklatót, de őt is börtönbüntetésre ítélte.
Oroszország a jelenlegi körülmények között, az Európai Unió ellenkezése miatt nem tudja megkezdeni a Déli Áramlat gázvezeték tervének megvalósítását, ezért az orosz energiahordozók forgalmát a jövőben más célállomások felé irányítják - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szerint indokolt lenne, hogy ne a népszámlálás adataihoz kössék, mely településeken tartható nemzetiségi választás.
Az újra megművelt konyhakertek átalakíthatják a vidéki települések képét, nemcsak vizuálisan, hanem a szemléletet tekintve is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.
Kóti Árpádot választották a nemzet színészének Budapesten a november 7-én elhunyt Gera Zoltán helyére. Kóti Árpád meglepődve fogadta kollégái döntését. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze az InfoRádióban úgy fogalmazott: "nem azért jöttem erre a pályára, hogy Kossuth-díjas Nemzet Színésze legyek."
A francia gazdaságot és azon belül is a vállalkozásokat mintegy harminc éve sújtó adók, járulékok és bürokrácia ellen tüntettek hétfőn Párizsban és Toulouse-ban kis- és középvállalkozók, akik 15 év után most először vonultak ismét utcára.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint indokolt lenne többi között az átjelentkezés szabályainak pontosítása, valamint a megismételt szavazásra vonatkozó speciális szabályok részletezése.
Donald Tusk, az Európai Tanács hétfőn hivatalba lépett új elnöke telefonmegbeszélést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel, és ennek során - Tusk közlése szerint - egyetértettek abban, hogy Oroszországnak ki kell vonulnia Kelet-Ukrajnából.
Több mint tízezer finn lépett ki péntek óta az evangélikus egyházból az egyneműek közötti házassággal kapcsolatos állásfoglalások miatt az egyházból való kiválásokat nyilvántartó internetes oldal szerint.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Kereskedelmi Kollégiuma támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatot - közölte a testület hétfőn az MTI-vel.
Szélesebbre kell tárni az oktatási rendszer kapuit a bevándorló származású fiatalok előtt, vissza kell szorítani hátrányos megkülönböztetésüket és esélyegyenlőséget kell teremteni - sürgette a német...
A holland Robin van Persie, a kolumbiai James Rodríguez és egy női labdarúgó, az ír Stephanie Roche maradt versenyben az év legszebb góljáért járó Puskás-díjra jelöltek közül.
Felsővezeték-szakadás miatt teljesen lezárták az M0-st Gödöllővel összekötő M31-es autóutat hétfő este - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Több mint kilencezer ember maradt áram nélkül a leszakadó villanyvezetékek miatt Mogyoródon hétfőn este - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.