A lakásárak emelkedés előtt állnak, a hitelkondíciók kedvezőek, míg a bankbetéttel csak alacsony hozamok érhetőek el. Ezek tükrében elmondható, hogy aki 10 év múlva saját lakással szeretné...
Robert O'Neill, az amerikai haditengerészet SEAL kommandójában a 6-os egység egyik volt tagja azt állítja, hogy ő lőtte le 2011. május 2-án Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezérét.
Elkészült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításának terve, amely törvényjavaslat formájában még az év vége előtt a kormány elé kerül, de jó esetben akár a parlament is elfogadhatja idén a változtatásokat - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Húszból tizennyolc ember nem tudja, mihez kezdjen azzal a pénzzel, amit a vállalatáért kapott. Ezért nemcsak ő, az egykori cégvezető a felelős, hanem a még mindig hiányos intézményrendszer is - mondta a Privátbankár.hu-nak Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója. Kevesen mernek kockáztatni, és mire észbe kapnak, elfogyott a vagyon. Videóinterjú
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán levélben fordult Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
A héten került a kormány elé a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelynek egyik sarokpontja a hitelek esetében a legalább 3 éven keresztül változatlan kamat lesz. Mindez két következménnyel fog járni: egyrészt nő a hitelfelvevők biztonsága, másrészt viszont kikerülnek a bankok kínálatából a legolcsóbb hitelek. A Bankmonitor.hu kiszámolta a lakáshitelek estén várható drágulás mértékét és…
Minden kérdésben megegyezésre jutott a magyar és a bajor kormány az MKB Bank magyar állami felvásárlása ügyében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök és Horst Seehofer bajor kormányfő Münchenben négyszemközti megbeszélésük után. A német újraegyesítés nélkül nem szerezhették volna vissza szabadságukat a közép-európai volt kommunista országok, és Európa újraegyesítése sem sikerült volna -…
Amikor a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának vezetője azt nyilatkozta,hogy azért akarják zárva tartatni vasárnap a bevásárló centrumokat, hogy védjék a családokat, könnyek szöktek a szemembe.
Ferenc pápa kiközösítette José Mercau argentin papot, akit 2011-ben 14 évi börtönbüntetésre ítéltek négy tizenévessel szembeni szexuális visszaélésért - jelentették be hivatalosan.
Úgy tűnik, a KDNP megunta a biodíszlet szerepkört és ismét előrukkolt régi vesszőparipájával, az üzletek vasárnapi nyitva – pontosabban zárva tartásával.
Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság helybenhagyta csütörtökön a melegházasságok tilalmáról szóló, alsóbb fokú döntést Kentucky, Michigan, Ohio és Tennessee államokra vonatkozóan, így először fordult elő ilyen tilalom megerősítése bíróság által az Egyesült Államokban.
Barack Obama amerikai elnök október közepén titokban levelet írt Ali Hamenei ajatolláh legfelsőbb iráni vezetőnek, és felhívta a figyelmét arra, hogy az Egyesült Államoknak és Iránnak közös érdeke felvenni a harcot a Szíriában és Iránban hódító Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel.
Baleset miatt pótlóbuszok viszik az utasokat a 4-es és a 6-os villamos vonalán, a Blaha Lujza tér és az Oktogon között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a közösségi oldalán.
November közepén 900-950 egykori Malév-dolgozó követelésének egyharmadát fizeti ki a 2012. február 3-án becsődölt nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. (NRN) mintegy bruttó 2,2 milliárd forint értékben. A kifizetés arányos lesz, mely átlagosan bruttó 34 százalékot jelent a fennálló dolgozói követelésekre, és vonatkozik a belföldi és külföldi volt…
Az amerikaiak immár egy évtizede évről évre kevesebb narancslét fogyasztanak, aminek eredményeként – a Nielsen adatai szerint – a sárga dzsúsz eladásai tavaly 15 éves mélypontra zuhantak, míg az egy főre jutó fogyasztás durván 40 százalékkal esett vissza. S a jelek szerint az idei év újabb negatív rekordot hozhat.
akik hozzám hasonlóan a naptárt nézik, hogy megtudják, milyen idő van, nem az ablakot nyitják ki. Nekünk, akik a november eleji Budapesthez méltó öltözetben jöttünk el otthonról, ma kereszt lesz a kabát, simán elég lett volna egy széldzseki is, hiszen … Folytatás
Az orosz elnök megígérte és támogatja a fiatal orosz sportolók ötletét, hogy vegyék fel a természetes pályán (vagyis domboldalban) rendezett szánkóversenyeket is az ötkarikás játékok programjára. Csak szólunk, hogy ebben a számban, a szomszédban, Mariazellben rendeznek világbajnokságot januárban.
Szexuális erőszakkal gyanúsít a rendőrség egy óvodapedagógust. K. Csanádot előzetes letartóztatásba helyezték, az ötgyermekes családapa állítólag benyúlt egy kislány bugyijába.
Elkészült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakításának terve - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A német újraegyesítés nélkül nem szerezhették volna vissza szabadságukat a közép-európai volt kommunista országok, és Európa újraegyesítése sem sikerült volna - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Münchenben a bajor kormányzó konzervatív CSU-hoz közel álló Hanns Seidel Alapítvány székházában tartott előadásában.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) idei kampányában tíz autósból kilenc elfogadja az átlagosan 1-2 ezer forintos díjemelést és marad jelenlegi biztosítójánál, csak 10 százalékuk vált biztosítót - közölte az első hét tapasztalatai alapján a Biztosítás.hu online alkusz az MTI-vel.
A vége felé közeledik az év, így egyre több összesítő lista jelenik meg arról, hogy mi történt 2014-ben. Egy internetes oldal a világ legszexibb női Dj-it gyűjtötte össze, melynek első helyén egy szőke magyar lány van, akit a ValóVilágban ismerhetett meg a hazai közönség.
George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa élesen kritizálta riporterei miatt a Sport Tv-t. Elképzelhető, hogy Fülöp László és Faragó Richárd nem közvetíthet a kispesti csapat meccseiről.