Az év első kilenc hónapjában 5168 új lakás épült, 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 6947 volt, ez 30 százalékos növekedést jelent a tavalyi időszakhoz képest. Kik mernek lakásépítésbe vágni? Az ország melyik részén épült a legtöbb lakás? Itt vannak a részletek.
Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében elhunyt - tudatta a család kedden az MTI-vel.
Los Angeles – Néhány héttel a szülés után kirobbanó formában van Eva Mendes (40). A gyönyörű színésznő először mutatkozott a nyilvánosság előtt, amióta szeptember 12-én életet adott kislányának.
Jóváhagyta a különleges helyzetek, a gazdasági válság vagy természeti katasztrófa következtében lerövidített munkaidő állami támogatását a cseh kormány - jelentette be Michaela Marksová Tominová munkaügyi és népjóléti miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón hétfőn este.
Nem volt nagy élet tegnap az amerikai tőzsdéken, és bár a hétfőn zárva levő japán piacok kedden igen jól teljesítettek, az ázsiai indexek többsége is alig mozdult, sőt az európai piacokon is alig...
Minden eddiginél elérhetőbb, kisméretű crossoverrel szeretné bővíteni eddig sem csekély SUV kínálatát a Mercedes. A rövidesen érkező Audi Q1-nek konkurenciát jelentő típust a G-Code tanulmány vezeti fel.
Hetvenhét éves korában meghalt kedden Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész - tudatta a család az MTI-vel. A kiváló és érdemes művész otthonban, szerettei körében hunyt el, rövid, súlyos betegségben.
Az Alkotmánybíróság, a Parlament és a Fidesz-frakció is tárgyal ma a devizahitelekről, így a budapesti tőzsdén is erre figyelnek. A BTelt parkolópályára állították, kis plusz a nyitásban.
Szíriában a legrosszabb, Svájcban a legjobb élni – legalábbis egy friss kutatás szerint. Magyarország 109 ország közül a 67. helyen szerepel a nyomorindexen.
Lehetséges, hogy elfelejtettek egyeztetni a fideszes és KDNP-s politikusok, mert hétfőn a parlamentben Harrach Péter még bőszen védte a vasárnapi zárva tartást és sorolta annak előnyeit. Nyilván akkor még nem sejtette, hogy Varga Mihály pár órával később ennek az ellentétét fogja mondani.
Az Alkotmánybíróság, a Parlament és a Fidesz-frakció is tárgyal ma a devizahitelekről, így a budapesti tőzsdén is erre figyelnek. A BTelt parkolópályára állították, kis plusz a nyitásban.
Nem pusztán divathóbortból serkennek a bajuszok a magyar focisták, pólósok, kajakosok arcán, valamennyien csatlakoztak a Movember mozgalomhoz, amely a prosztatarák megelőzésére hívja fel a figyelmet.
Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték Magyarország nemzeti lobogóját kedden reggel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulóján, a Parlament előtti Kossuth téren.
A főszerkesztő az Éva Adventben arról mesél, mit jelent neki a karácsony. Tizennyolc éve dolgozom főszerkesztőként. Ez azért jutott pont most eszembe, mert ismét itt a karácsony, és karácsonyi levelet írok. A tizennyolcadikat. Illetve dehogyis! Legalább a harmincadikat. Mert voltak olyan évek, amikor több lapot is vittem egyszerre, és ahány lap, annyi karácsonyi levél. Az Éva Advent készítésében…
Felfüggesztették a BTel részvényeinek, határidős kontraktusainak és egy kötvénysorozatának a kereskedését, jelentette be a BÉT. Felfüggesztés A Magyar Nemzeti Bank arról értesítette a Budapesti...
Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték Magyarország nemzeti lobogóját kedden reggel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulóján, a Parlament előtti Kossuth téren.
360 millió dolláros büntetést fizet a Hyundai és a Kia az amerikai környezetvédelmi ügynökségnek, miután a hatóság vizsgálata megállapította, hogy a két cég meghamisította járműveinek fogyasztási adatait.
Kétmillió forintból készült el Horn Gyula síremléke. Az alkotás a budapesti Fiumei úti sírkertben áll. Információink szerint az MSZP-ből eddig csak egy vezető tisztségviselő kereste fel a márvány emléket. Ő is csak magánemberként.
A múlt héten 50 másik országgal együtt Magyarország is aláírta azt a nemzetközi adóügyi információcseréről szóló megállapodást, amely alapján a csatlakozó államok már 2017-től automatikusan...
Illegális fogva tartása miatt újabb éhségsztrájkba kezdett az a brit-iráni állampolgárságú nő, akit egy év börtönre ítéltek ügyvédje szerint azért, mert Teheránban be akart jutni egy férfi röplabdamérkőzésre - jelentette hétfő este a BBC az elítélt családjára hivatkozva.
A JP Morgan 1,1 milliárd dollárral megemelte a jogi kiadásokra képzett tartalékait, mivel akár 5,9 milliárd dollárra is rúghat az az összeg, amit a devizapiaci manipuláció miatt kell majd kifizetnie....
Október elején még azt találgatták a befektetők, hogy a nemzetközi részvénypiacokon elindult esés az összeomlás kezdete vagy csak egy természetes korrekció és hogy meddig eshetnek a tőzsdék. Mostanra...
Levelet juttatott el a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet (VTSZ) Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, mert megdöbbenéssel olvasták a jövő évi költségvetés tervezetében, hogy megemelnék a...
Minden cégvezető és HR-es számára fontos feladat a munkaerő motiválása, hisz az már régóta köztudott, ez az első számú út a munkatársak hosszú távú megtartásához, és természetesen a teljesítményre is igencsak kedvező hatással bír. Hogy milyen módszerei vannak az ösztönzésnek és melyek a leghatékonyabbak? Lássuk!
Ma tárgyalja a Kúria a jogegységi határozatot a devizahitelesek kérdésében, Varga Mihály szerint a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul a devizahiteleseknél, a hitelek átváltásának kérdése jelentős költségeket hozhat az OTP-nek és az FHB-nek is.