2014. november 4. kedd

nov. 4
8:07
Valamelyest erősödött a forint (Spa Trend Online)
Az euró dollárhoz viszonyított árfolyama 0,24 százalékkal erősödött.
nov. 4
8:07
Több pénz ment zöldáramra (hirado.hu)
A hazai piaci szereplők tavaly 36,51 milliárd forinttal támogatták a zöldáram-termelést, 27,14 százalékkal többel, mint egy évvel korábban.
nov. 4
8:21
Ilyen még nem volt: Obama és Yellen négyszemközt tárgyalt (Privátbankár)
A gazdaságról és a pénzügyek felügyeletéről folytatott kedden megbeszélést Barack Obama amerikai elnök Janet Yellennel, az amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbank-rendszernek, a Federal Reserve-nek az elnökével a Fehér Ház Ovális Irodájában.
nov. 4
8:21
Marcaliban még nem kapták meg a tankönyveket (BorsOnline)
Két hónap telt el a tanévkezdés óta, de van iskola, ahol még mindig nem kapták meg a tankönyveket a diákok. Helyette nyomtatnak és fénymásolnak.
nov. 4
8:21
Varga: "nem bölcs dolog" korlátozni a vasárnapi vásárlást (Infostart)
Varga Mihály szerint még nem dőlt el, milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket. A nemzetgazdasági miniszter a HírTV-ben a nagy üzletek vasárnapi zárva tartásáról szólva azt mondta, hogy meglepetést keltett a Nemzetgazdasági Minisztériumban az ötlet "újrafelmelegítése". Szerinte amikor minden ötödik ember vasárnap intézi a vásárlást, ezt nem bölcs dolog korlátozni.
nov. 4
8:21
Újabb orosz segélykonvoj lépte át az orosz-ukrán határt (Infostart)
Két újabb, kisebb segélykonvoj lépett be Oroszországból Ukrajna területére - közölte kedden a TASZSZ orosz hírügynökség.
nov. 4
8:21
Újabb segélykonvoj lépte át az orosz-ukrán határt (Blikk)
nov. 4
8:21
A lájkok döntöttek, mely virágágyak valósuljanak meg (Metropol)
Egynyári virágokból kellett virágágyat tervezniük a Főkert korábban kiírt pályázatán indulóknak.
nov. 4
8:21
Egyelőre 10 százalékos a drágulás az új kötelezőknél (Kripto Akadémia)
Idén vélhetőleg sokan már nem találnak kedvezőbb ajánlatot másik biztosítónál.
nov. 4
8:21
A szűrés utáni négy évben látványosan csökken a bélrák kockázata (hirado.hu)
Vastagbélrákban hetente átlagosan 80 ausztrál hal meg, a világon itt az egyik legmagasabb a betegség előfordulási aránya.
nov. 4
8:21
Varga:még nem dőlt el, milyen árfolyamon lesz a forintosítás (Portfolio)
Varga Mihály szerint még nem dőlt el, milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket. A nemzetgazdasági miniszter a HírTV-ben arról is beszélt hétfőn, a cafeteria-kedvezmény csökkentésének az a...
nov. 4
8:21
Mark Schalekamp: Európa az otthonom (Metropol)
A holland író 28 európai országot keres fel három év alatt. Hasonlóságokat és különbségeket keres az uniós polgárok között.
nov. 4
8:21
Két újabb segélykonvojt küldött Oroszország Ukrajnába (ATV)
Két újabb, kisebb segélykonvoj lépett be Oroszországból Ukrajna területére - közölte kedden a TASZSZ orosz hírügynökség.
nov. 4
8:23
Hajnal Tamás visszatér a Fradiba? (BorsOnline)
Habár egyelőre semmilyen hivatalos bejelentés nem történt, egyáltalán nem lenne meglepő, ha Gera Zoltánhoz hasonlóan Hajnal Tamás is visszatérne a Ferencvárosba.
nov. 4
8:23
Egy szerb tábornok agyonlőtte magát? (Kripto Akadémia)
Stefanovics tábornok a legutóbbi ütközet után agyonlőtte magát. Száz éve írta a Népszava
nov. 4
8:23
Kancellári rendszer: szélesebb jogkörök (hirado.hu)
Nagyobb mértékben kaphatnak szerepet ezentúl a gazdasági szempontok az egyetemek szenátusaiban, mondta Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja.
nov. 4
8:25
Újabb orosz segélykonvoj lépte át az orosz-ukrán határt (hirado.hu)
A járműoszlopok Donyeck, illetve Luhanszk megyébe tartanak.
nov. 4
8:30
Fizioterápia a fájdalomcsillapításban (WebBeteg)
A fájdalomcsillapításra alkalmazott gyógyszerek nagyon sok súlyos mellékhatással rendelkeznek, ezért csak rövid ideig történő alkalmazásunk megengedett. Ezért gyakran alkalmazunk jóval kedvezőbb mellékhatásprofillal rendelkező fizikoterápiát.
nov. 4
8:36
Felfüggesztik a BUSINESS TELECOM Nyrt. kereskedését (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank 2014. november 3. napján kelt H-PJ-III-B-31/2014. számú határozatával a BUSINESS TELECOM Nyrt. értékpapírjait a 2014. november 4. napi tőzsdenap kezdetétől felfüggeszti - olvasható a BÉT honlapján.
nov. 4
8:39
Hadat üzennek az olcsó boroknak - áfacsalók vannak mindenhol (Privátbankár)
Hamarosan kiterjeszti a Földművelésügyi Minisztérium a múlt héten bevezetett, a földrajzi jelzés nélküli (FN) borok után literenként harmincforintos összegben megfizetendő ellenőrzési díjat - számol be a Magyar Hírlap keddi számában.
nov. 4
8:39
Növekedett a gyermekszegénység (Metropol)
A világ negyvenegy fejlett országában kutatja az Unicef Innocenti-központja a gyermekek helyzetét 2000 óta.
nov. 4
8:39
A kormány a tartalékhoz nyúlhat a hiány miatt (Alternatív Energia)
A kormány feloldotta az általános tartalékot érintő 20 milliárd forintos zárolást.
nov. 4
8:39
Sikeresen végrehajtotta első leszállását egy repülőgép-hordozón egy amerikai F-35-ös (hirado.hu)
Az F-35C-t az amerikai haditengerészet fogja használni.
nov. 4
8:39
Ez a három biztosító áll nyerésre a kötelező biztosításoknál (Portfolio)
Az év végi kampány első 24 órájának adatai szerint tavalyhoz hasonlóan ismét koncentrált a verseny az új kgfb-szerződésekért - jelentette be a vezető online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu. A...
nov. 4
8:39
Kiszorítják a filléres borokat a magyar boltokból (Pénzcentrum)
Kiterjesztik a földrajzi jelzés nélküli borok után fizetendő ellenőrzési díjat....
nov. 4
8:41
Döntött a kormány, indul az idei költekezés (Portfolio)
Már csak két hónap van hátra a 2014-es évből és a kormány egyre jobban látja, mekkora költségvetési mozgástere van még idén. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat alapján úgy...
nov. 4
8:43
Fékezhetetlenek a japán piacok (Portfolio)
Nem volt nagy élet tegnap az amerikai tőzsdéken, és bár a hétfőn zárva levő japán piacok kedden igen jól teljesítettek, az ázsiai indexek többsége is alig mozdult, sőt a határidős nyugat-európai...
nov. 4
8:45
Ez a cég lesz Kína Apple-je! (Portfolio)
Nem kérdés, hogy egyre népszerűbbek a kínai okostelefon-gyártó, a Xiaomi készülékei, de az 50 milliárd dolláros vállalatértéket, ami a legutóbbi tőkeemeléssel adódik, elég nehéz megmagyarázni. Az...
nov. 4
8:57
Kapkodhatják a fejüket a befektetők - erre mozdulhatnak a piacok (Privátbankár)
Elemzők szerint stagnálással vagy alig észrevehető csökkenéssel indulhat ma a kereskedés a vezető európai értéktőzsdéken.
nov. 4
8:57
Megadugó lesz decembertől a hentesnél (BorsOnline)
Kígyózó sorokra kell készülni a henteseknél december 13-tól. Egy új szabályozás értelmében minden allergén anyagot fel kell tüntetni az élelmiszerek csomagolásán. Ahol nem tudják kinyomtatni digitális mérlegen, ott el kell mondani.
nov. 4
8:57
15 milliót sikkasztott a víziközmű alkalmazottja (Blikk)
Közel 15 millió forintot sikkasztott Nagykanizsán a térségi víziközműadminisztrátora.
nov. 4
8:57
Elhunyt Margitai Ági színművész (Infostart)
Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében elhunyt - tudatta a család kedden az MTI-vel.
nov. 4
8:57
A Fed elnökével tanácskozott Obama (Infostart)
A gazdaságról és a pénzügyek felügyeletéről folytatott kedden megbeszélést Barack Obama amerikai elnök Janet Yellennel, az amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbank-rendszernek, a Federal Reserve-nek az elnökével a Fehér Ház Ovális Irodájában.
nov. 4
8:57
Idegenben nyert a St. Louis (Blikk)
nov. 4
8:57
Elszámoltatják a német bankokat a jogtalan kezelési költségek miatt (hirado.hu)
Az érintett pénzintézeteknek több mint tízmilliárd eurót kell visszafizetniük ügyfeleiknek.
nov. 4
8:57
Felfüggesztették a BTelt! (Portfolio)
Felfüggesztették a BTel részvényeinek, határidős kontraktusainak és egy kötvénysorozatának a kereskedését, jelentette be a BÉT. Felfüggesztés A Magyar Nemzeti Bank arról értesítette a Budapesti...
nov. 4
8:57
Meghalt Margitai Ági (Metropol)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után otthonában, szerettei körében hunyt el.
nov. 4
8:57
Sportfogadás: Pluszban zárta az októbert a Protipp (Agroinform)
Pluszban zárták az októberi hónapot tippmesterek, akik 139 tipp után +4,70 %-os ROI-t értek el az év 10. hónapjában.
nov. 4
8:59
Valami nem stimmel: felfüggesztették az egyik magyar részvényt (Privátbankár)
A felügyelet friss határozata miatt mától nem lehet kereskedni a BTel részvényeivel a tőzsdén.
nov. 4
8:59
Kínában él a Barátok közt egykori sztárja (BorsOnline)
Aradi Balázsra Kínában talált rá a boldogság. Szerelmével, Borival már tíz hónapja együtt vannak, de a külföldi munka döbbentette rá őket arra, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.
nov. 4
8:59
Elhunyt Margitai Ági (Blikk)
nov. 4
8:59
Elhunyt Margitai Ági (hirado.hu)
A színésznő rövid, súlyos betegség után hunyt el.
nov. 4
8:59
Sodródik a forint: jön a mélypont a dollárral szemben (Portfolio)
Az euróval szemben nem lépte át a forint a 200 napos mozgóátlagát, noha többször is nagyon közel járt hozzá. A dollárral szemben is gyengülés látszik, és immár nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy új...
nov. 4
9:01
Záporoznak a német gyorsjelentések, lendületben a DAX (Quaestor) (Portfolio)
Az Egyesült Államokban november 4-én időközi választásokat tartanak, aminek a legnagyobb tétje, hogy a republikánusok a várakozásoknak megfelelően a szenátusban is többséget szereznek-e a...
nov. 4
9:03
A BMW nem tud hibázni (Portfolio)
A BMW a német autógyártók között utolsóként ma tette közzé harmadik negyedéves számait, így kiderült: a bajorok továbbra is jó formában vannak, de a negatív adóhatás miatt nettó eredménysoron nem...
nov. 4
9:09
Alonso több évre leszerződik a McLarennel (F1világ)
2+1 évre szóló szerződést írhat alá hamarosan a McLaren Forma-1-es csapatával a Ferraritól az idény végén távozó Fernando Alonso – ezt írja a BBC. A spanyol csapattársa minden bizonnyal Kevin Magnussen lesz. Tovább »
nov. 4
9:09
Mennyi fogyatékkal élő dolgozik? (HR Portál)
Kétszer annyi, csaknem nyolcvanezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű embert aktivált a kormány. - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
nov. 4
9:09
Több pénz ment zöldáramra (ProfitLine)
A hazai piaci szereplők tavaly 36,51 milliárd forinttal támogatták a zöldáramtermelést, 27,14 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. A lakosságot ez közvetlenül már nem érinti, mert az egyetemes szolgáltatás tarifáiból a rezsicsökkentéssel kikerült a megújuló energiatermelés támogatását célzó összetevő - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
nov. 4
9:09
BL: már ma továbbjuthat a Real Madrid, a Dortmund és az Arsenal - előzetes (Sport365)
A keddi játéknapon három csapat biztosíthatja be továbbjutását a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, amelynek slágermérkőzése a címvédő Real Madrid és a vendég FC Liverpool összecsapása lesz.
nov. 4
9:11
27 százalékkal több új lakás épült (ProfitLine)
A KSH adatai alapján 2014 első kilenc hónapjában 5168 új lakás épült, 27%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 6947 volt, ez 30%-os növekedést jelent a 2013. január–szeptemberi időszakhoz képest.

Keresés