2014. január 13. hétfő

jan. 13
17:20
Paksi bővítés: A kormány válaszolt, részletek kedden várhatók (ATV)
Az Együtt-PM társadalmi vitát követel a Paksi Atomerőmű esetleges bővítésével kapcsolatban, a szövetség szerint ugyanis az ország energiapolitikáját legalább hatvan évre meghatározó beruházásról van szó, amelyről a mindenkori kormány kizárólag széles körű egyeztetés után és az Országgyűlés felhatalmazásával tárgyalhat. Az LMP-s Szél Bernadett azt kéri, a kormányszóvivő tájékoztassa a…
jan. 13
17:20
Videó: hatalmas tömegverekedésbe fulladt egy kézilabdameccs (Sport365)
Hatalmas tömegverekedésbe torkollott egy kézilabda-mérkőzés Szlovénia és Ukrajna csapatai között. A balhé még a pályán tört ki, majd azon kívül folytatódott.
jan. 13
17:22
50 méterre az óvodától kínozták a gyerekeket - felvétel (ATV)
A napokban befejeződött a brutális gyermekbántalmazási ügyben a kormányhivatal szociális gyámhivatalának vizsgálata. Az illetékes védőnő, gyermekorvos, óvoda, iskola, illetve a gyermekjóléti szolgálat sem észlelte, hogy egy szigetszentmiklósi házaspár több éven át szexuálisan bántalmazta volna gyermekeit. Az atv.hu a helyszínen járt utána a brutális incidensnek, a 8, 9 és 10 éves gyermekeket…
jan. 13
17:36
Íme a sztárok hálószobái (Blikk)
Ismert művészek és celebek avattak be minket „hálószobatitkaikba”.
jan. 13
17:36
Williams melbourne-i bukása (Blikk)
Melbourne – Hatalmas meglepetésre egyéniben hamar véget ért az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság Venus Williams (33) számára.
jan. 13
17:36
Tizenhat lakás lakhatatlan a gázrobbanás után (Infostart)
Tizenhat lakás vált lakhatatlanná a fővárosi XIII. kerületi Béke utcában abban a háromemeletes épületben, ahol nem sokkal hétfő dél előtt történt gázrobbanás - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jan. 13
17:36
Az Epamedia perli az MDF jogutódját (Kreatív Online)
A párt több mint 45 millióval tartozik a plakátcégnek.
jan. 13
17:36
Újra együtt Horváth András és a zöld dosszié (Alternatív Energia)
A Horváth ellen folyó ügy már bíróság elé is került.
jan. 13
17:36
Több mint félmilliárdért vásárolna mobilgát elemeket a katasztrófavédelem (ProfitLine)
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyílt közbeszerzésen keres szállítót mobilgát elemekre, nettó 591 millió forint becsült értékben - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
jan. 13
17:36
Aludt ma a forint (Portfolio)
Bár a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon mérsékelt hangulati hullámzásokat láttunk, a forint szokatlanul stabil volt: az euróval szemben lényegében egész nap nem mozdult a reggel látott 298,5 körüli...
jan. 13
17:36
Nem akadt vállalkozó több mint száz település hulladékának elszállítására (Pénzcentrum)
A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nyílt közbeszerzésen keresett vállalkozót 111 település hulladékának elszállítására és feldolgozására, de a felhívásra egyetlen ajánlat sem érkezett - jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben....
jan. 13
17:38
Letiltották az Eb-ről Markó Mártont (Blikk)
Budapest — A legjobb hazai műkorcsolyázótól, Markó Mártontól (25) elvették az Európa-bajnoki részvétel lehetőségét, így a héten nem lép jégre hazai közönség előtt a SYMA csarnokban.
jan. 13
17:38
Összegyűjtötték a veszélyes hulladékot a Hortobágyon (Infostart)
Összeszedték a kiszóródott szennyezett hulladékot a Hortobágyi Nemzeti Park közvetlen szomszédságában lévő telepen.
jan. 13
17:38
Politikatörténeti Intézet: nem akadályozzuk a levéltári törvény végrehajtását (Alternatív Energia)
A főigazgató közölte: az iratok állami levéltári elhelyezésének semmi más értelme nincs, mint a PTI ellehetetlenítése.
jan. 13
17:38
Nem blöff a feltétel nélküli alapjövedelem! (ProfitLine)
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) szerint nem blöff a programjukban is szereplő feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, amely lehetőséget biztosítana Magyarországnak az európai trendekhez történő felzárkózáshoz.
jan. 13
17:51
NHL: edzőt váltott a Winnipeg Jets (Sport365)
Menesztették Claude Noelt, az észak-amerikai profi jégkorongligában gyengén szereplő Winnipeg Jets vezetőedzőjét, és helyette Paul Maurice kapott megbízatást.
jan. 13
17:54
Motoros túlélőtúra a Dakar (Blikk)
Calama — A Dakar-ralin két magyar motoros is elszántan küzd a kegyetlen tereppel: a szerb színekben induló vajdasági, szabadkai Saghmeister Gábor (42, KTM) az 53., a budapesti Dési János (35, KTM) az 57. helyről vágott neki a tegnapi szakasznak. S hogy ez miért nagy szó? Bő egy hete 196-an rajtoltak, hétfőn már csak 84-en...
jan. 13
17:54
Ennyien szavaznának külföldről (Infostart)
Már több mint 100 ezer külhoni regisztrált a tavaszi országgyűlési választásra. Legtöbben Romániából és Szerbiából.
jan. 13
17:54
Kilenc sikeres méhátültetést hajtottak végre (Blikk)
jan. 13
17:54
Zavaros magánélete miatt magyarázkodhat a francia államfő (ATV)
Egyre nagyobb a politikai nyomás Francois Hollande francia államfőn, hogy mielőbb tisztázza magánéleti helyzetét, miután egy bulvárlap megírta: viszonya van egy színésznővel, s emiatt a hivatalos élettársa kórházba került.
jan. 13
17:54
Átigazolás: Vass Ádám a szezon végéig aláírt az MTK-hoz - hivatalos (Agroinform)
Válogatott középpályással erősítettek a kék-fehérek, aki szerződést bontott korábbi klubjával, a belga Oestendével.
jan. 13
17:57
Tízezredszerre kerülte meg a Földet a Masat-1 (Infostart)
Tízezredik körét teljesítette a Föld körül pénteken a Masat-1: az első magyar fejlesztésű műhold január 10-én 18 óra 27 és 42 perc között haladt el Magyarország felett - közölte a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara hétfőn az MTI-vel.
jan. 13
18:03
Határidő-hosszabbítás a 2013-as Astellas-pályázatokon! (WebBeteg)
Meghosszabbított nevezési határidővel továbbra is várják az idei felterjesztéseket, médiaanyagokat, valamint rajzokat az Astellas-pályázatok (Az év orvosa, Média az orvosokért, Astellas Gyermekrajz Pályázat) szervezői.
jan. 13
18:09
Járatmegosztási megállapodást kötött az American Airlines és a US Airways (ProfitLine)
Járatmegosztási (code share) megállapodást kötött az US Airways és az American Airlines a két cég egyesítésének részeként, így egymás kijelölt járataira is értékesíthetnek repülőjegyeket január 23-i indulási időponttól - közölte hétfőn az American Airlines Csoport.
jan. 13
18:12
Műfoggal csúfította el magát Miley Cyrus (Blikk)
jan. 13
18:12
Új időszámítás Szlovákiában? (Gondola)
Már az idei év első felében a kormány, illetve a parlament elé kerülhet a szlovák állampolgársági törvény módosítása.
jan. 13
18:12
Álrendőrt fogtak el Borsodban (Blikk)
jan. 13
18:12
Kalasnyikov lelkiismeretével viaskodott halála előtt (Alternatív Energia)
Kalasnyikov korábban visszautasította, hogy felelősség terhelné a gépfegyverével meggyilkolt számtalan ember haláláért.
jan. 13
18:14
Mégsem rákos Brian May! (Blikk)
London – A két ünnep között szűrővizsgálatokra járt, de mostanra alábbhagyott azt ijedtsége.
jan. 13
18:14
Álrendőrt fogtak el az igaziak Borsodban (Alternatív Energia)
A rendőrök Budapesten fogták el az álzsarut.
jan. 13
18:24
Pezsgőzhetnek a Richternél (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,44 pontos, 1,67 százalékos emelkedéssel, 19 420,16 ponton zárt hétfőn.
jan. 13
18:24
A horvátok elleni rangadóval nyitja az évet a világbajnok Benedek-csapat (Sport365)
Az olimpiai bajnok horvátok otthonában kezdi meg 2014-es szereplését a világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott.
jan. 13
18:26
Nem ijednek meg az árnyékuktól, ha külföldön süt a nap, akkor sem (Privátbankár)
A Budapesti Kommunikációs Főiskola felmérése szerint a gyakorlati tapasztalatot tartják a legfontosabbnak a fiatalok. Jobban motiválja őket a szakmai fejlődés, mint a ranglétrán való feljebbjutás, és közel felük tervez külföldi munkavállalást a közeli jövőben.
jan. 13
18:26
A Duna csatorna közvetíti a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságot (Sport365)
A Duna csatornán látható szerdától öt napon át, összesen közel 20 órában a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-t.
jan. 13
18:30
Csodának szavazták a sóbányát (Blikk)
Torda — A világ 25 hihetetlen látványossága közé sorolta a tordai sóbányát az amerikai Business Insider magazin.
jan. 13
18:30
Nem tudják a szülők, mi folyik a világhálón (Infostart)
Egyre terjed a zaklatás és a személyes adatokkal való visszaélés a világhálón. A kormány a biztonságos internetezés érdekében országos programsorozatot indított. Harminc középiskolában egy másfél órás program keretében, a diákok játékos formában tanulják meg, hogy mi számít az interneten jogsértésnek és annak milyen következményei lehetnek.
jan. 13
18:30
Fizetniük kellene a börtönért a raboknak Hollandiában (Blikk)
jan. 13
18:30
Kijev: Nem rendőrök verték össze a volt ukrán belügyminisztert (ATV)
Nem rendőrök okozták Jurij Lucenko ellenzéki politikus, volt belügyminiszter fejsérüléseit abban az összecsapásban, amely a hétvégén történt a kormányellenes tüntetők és a Berkut rohamosztag tagjai között egy kijevi bírósági épület előtt - állította hétfői sajtótájékoztatóján Viktor Ratusnyak, a belügyi tárca helyettes vezetője.
jan. 13
18:30
FIFA: A legnagyobb egyéniség nyert, Cristiano Ronaldo az Aranylabdás! (Agroinform)
A FIFA szóvivője elárulta, a végső sorrend nem változott azáltal, hogy a FIFA meghosszabbította a szavazási határidőt.
jan. 13
18:32
Két éve rozsdásodik a Concordia (Blikk)
Giglio (Olaszország) — Éppen ma múlt két éve, hogy a zátonyra futott luxushajó roncsa Giglio szigeténél „díszeleg".
jan. 13
18:32
Félmilliárdot szánna mobilgátra a katasztrófavédelem (Infostart)
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyílt közbeszerzésen keres szállítót mobilgát elemekre, nettó 591 millió forint becsült értékben - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
jan. 13
18:34
Magányos a szép menyasszony (Blikk)
Magyarország — Népszerű menyasszony lett a szépségkirálynő. Konkoly Ágnest (25), a 2012-es Miss Universe Hungaryt tavaly négyszer kérték fel, hogy menyasszonyi ruhában pózoljon a kamera előtt.
jan. 13
18:42
A kormány innovációja a GYED extra program (ProfitLine)
Szalai Piroska a Nemzetgazdasági Minisztérium nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos a jelenlegi kormány innovációjának nevezte a GYED extra programot, kiemelve, hogy a GYED 1985-ös bevezetése óta most először lehet a GYED mellett dolgozni. Ilyen vagy ehhez hasonló intézkedés terv, vagy hasonló javaslat soha nem szerepelt semmilyen nyilvánosságra hozott párt- vagy…
jan. 13
18:48
Kakastarajat vágatott a Music FM műsorvezetője (Blikk)
Budapest — Meglepő hajjal sokkolta rajongóit és kollégáit Cooky (44), a Music FM műsorvezetője.
jan. 13
18:48
Ki lesz a kisállatok sztárja? (Blikk)
Nyíregyháza — A tavalyi év sztárbébijét keresik a helyi állatkertben. A 2013-as év ugyanis ezúttal is bővelkedett új jövevényekben: 63 különböző fajnak 250 kölyke született.
jan. 13
18:48
Oroszlánkölyök - már csak rendelésre (Infostart)
London hatalmas luxusáruházában, a Harrods-ban, január végén bezár a negyedik emeleti állatkereskedés, amely arról volt híres, hogy ott bármilyen állatot meg lehetett venni, még nagyvadakat is.
jan. 13
18:48
Cristiano Ronaldo a kisfiával vette át az aranylabdát (Infostart)
Cristiano Ronaldo kapta a 2013-as aranylabdát, Nadine Angerer lett a hölgyek legjobbja. Jupp Heynckes és Silvia Neid személyében két német edzőt választottak e kategóriában a legjobbnak. Orbán Viktor Zlatan Ibrahimovicnak adta át a Puskás-díjat. Ilyen volt az idei FIFA-gála Zürichben.
jan. 13
18:48
A bankszövetség megdöbbent a robbantás miatt (Alternatív Energia)
A robbantás sem ügyféladatot, sem betétet, ügyfélvagyont nem érintett- mondta a szóvivő.
jan. 13
18:48
Ezeket a légitársaságokat válaszd, ha biztosra akarsz menni! (Portfolio)
Közzétette a legpontosabb légitársaságok friss listáját a FlightStats, ami az érkezések pontossága alapján rangsorolja a világ vezető légicégeit. Decemberben a Gulf Air nyerte el a világ legpontosabb...
jan. 13
18:48
Gulyás Paksról: Nem formális találkozóra kerül sor Orbán és Putyin között (ATV)
A Fidesz politikusa szerint nem az a fő kérdés, hogy mennyibe kerül a beruházás, hanem az, hogy a Paksi Atomerőműnek van-e alternatívája Magyarország energiaszükségletének ellátásában.

Keresés