A vezető nyugat-európai tőzsdéken kis pluszok voltak tapasztalhatóak a kereskedés első felében annak köszönhetően, hogy a bankszektor és az autógyártók jól teljesítettek. Az amerikai indexek viszont...
A sereghajtó Újpest vasárnapi legyőzése után, a listavezető Dunaújváros elleni hétfői mérkőzés előtt felállt a kispadról Ladislav Lubina, a jégkorong Mol Ligában harmadik helyen álló Érsekújvár (Nové Zámky) vezetőedzője.
A cafeteria rendszert működtető vállalatok többségénél januárban dönthetnek a munkavállalók arról, hogy milyen béren kívüli juttatásokat kívánnak igénybe venni. A dolgozói juttatások összeállítása során a munkáltatót elsősorban a munkavégzés hatékonysága vezérli, és a megbecsült, motivált munkavállaló jelenti számára a hatékony munkaerőt.
A partnerek közötti feszültségekkel terhelten kezdi munkáját az új német koalíciós kormány - vélik az InfoRádiónak nyilatkozó szakértők. Hettyey András, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa és Kiss J. László egyetemi tanár, a Külügyi Szemle főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában arra is rámutatott, hogy Németország új Európa-politikája hátrányos lehet Magyarország számára.
Anglia egyik vezető pénzügyi szolgáltatója, a Forester a Honda Civic-et választotta, amikor az új szolgálati autók beszerzésére vonatkozó döntés megszületett. Összesen 130 db dízelmotoros Civic kerül...
Az óév végének rapszodikus hullámait követően az elmúlt héthez hasonlóan ezúttal is jó hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára, ugyanis gázolaj ára csökken a hét közepétől kezdődően. A drágábbik (fő) üzemanyag literenkénti nagykereskedelmi árát 2 forinttal csökkenti a MOL, miközben a benzin ellenértéke nem változik. A változtatás hatására a benzin literjét átlagosan továbbra is 401-402…
A jövő nemzedékek ombudsman-helyettese szerint az állam anyagi segítségére van szükség annak érdekében, hogy a Balmazújváros-Lászlóháza környékén tapasztalt környezetkockázat ne alakuljon át környezeti kárrá.
Közleményt adott ki a Kormányzati Információs Központ, amiben Orbán Viktor holnapi moszkvai útjáról kívánják tájékoztatni a közvéleményt. Az iromány emlékeztet a paksi bővítéssel kapcsolatban eddig...
Három erőforrás feszül két hámba legújabb összehasonlító tesztünkben: rövidesen ki fog derülni, hogy a dízel, vagy a hibrid technológia jelenti-e a jobb választást a Toyotánál. Ám más kérdéseket sem hagyunk megválaszolatlanul: megvizsgáljuk, hogy az Auris kombi változata mennyire állja jól a sarat a konkurensek népes táborában.
Lazíthat energetikai célkitűzésein az Európai Unió (EU). Az Európai Bizottság (EB) tagjai azt fontolgatják, hogy 2030-ra csak nem kötelező célszámokat fogadnak el a megújuló energiaforrások szerepéről - írta meg az angol Financial Times napilap.
Üzenetértékű lehet, hogy melyik bankfiókot robbantották fel - fogy az idő, ha már februártól díjmentes készpénz felvételt akarnak - állami segítség várnak a hortobágyi mérgek ügyében - egy kicsivel könnyebb lesz a dízelesek élete szerdától - Nézze meg itt >>
Magyarellenes fenyegetések, szidalmazások közepette gépkocsikat, ablakokat és kerítéseket rongált meg randalírozó fiatalok egy csoportja a horvátországi Várdarócon, a rendőrség három elkövetőt őrizetbe vett - jelentette az Új Magyar Képes Újság című horvátországi magyar hetilap hétfőn internetes kiadásában. A beszámoló szerint az incidens vasárnapra virradóra történt.
Mindent egybevetve hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető a 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma
Nem könnyű tömören megfogalmazni, mitől is jó egy vezető. Ez a 16 pontból álló vezetői kódex követése megerősít egy vezetőt abban, hogyan legyen sikeres. A kódexet 1951-ben írták, de bátran ajánlható minden gyakorló vezető figyelmébe.
Az óév végének rapszodikus hullámait követően az elmúlt héthez hasonlóan ezúttal is jó hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára, ugyanis gázolaj ára csökken a hét közepétől kezdődően. A drágábbik (fő) üzemanyag literenkénti nagykereskedelmi árát 2 forinttal csökkenti a MOL, miközben a benzin ellenértéke nem változik. A változtatás hatására a benzin literjét átlagosan továbbra is 401-402…
Három erőforrás feszül két hámba legújabb összehasonlító tesztünkben: rövidesen ki fog derülni, hogy a dízel, vagy a hibrid technológia jelenti-e a jobb választást a Toyotánál. Ám más kérdéseket sem hagyunk megválaszolatlanul: megvizsgáljuk, hogy az Auris kombi változata mennyire állja jól a sarat a konkurensek népes táborában.
Szenzációs gólt szerzett az angol másodosztályban az Ipswich játékosa, Tommy Smith a Queens Park Rangers elleni bajnokin. A focista mégsem tudott igazán örülni, hiszen 0-3-as állásnál a 91. percben szerezte a szépítő gólt.
Közép- és Kelet-Európa legtöbb gazdaságában olyan mértékű kapacitásfelesleg halmozódott fel az utóbbi évek recessziós időszakaiban, hogy e gazdaságok érdemi szerkezeti reformok nélkül is képesek tisztes ütemű növekedésre, de ez a helyzet nem tarthat örökké - vélekedtek hétfői értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Felháborító az a lelketlen, rosszindulatú, demagóg vélemény-befolyásolás, amit egyes „civil” aktivisták megengednek a Római-part rendezésével kapcsolatosan.
A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nyílt közbeszerzésen keresett vállalkozót 111 település hulladékának elszállítására és feldolgozására, de a felhívásra egyetlen ajánlat sem érkezett - jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.
Grenoble – Az orvosok minél hamarabb szeretnék felébreszteni a kómából a december 29-én súlyos síbalesetet szenvedő Michael Schumachert (45), ezért a hétszeres világbajnok Forma–1-es expilóta agyát „tesztelik" a grenoble-i klinikán.
A vezető nyugat-európai tőzsdéken kis pluszok voltak tapasztalhatóak a kereskedés első felében annak köszönhetően, hogy a bankszektor és az autógyártók jól teljesítettek. Az amerikai indexek viszont...
Az ukrán legfőbb adminisztratív bíróság elutasította a parlamenti szavazás eredményének megsemmisítését arról az adótörvény-módosításról, amely jogilag megakadályozza Vitalij Klicskót, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetőjét abban, hogy jelöltként induljon a 2015 márciusában esedékes elnökválasztásokon.
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) hétfőn nyilvánosságra hozta a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport budapesti, februári küzdelmeinek beosztását, melynek értelmében a házigazda magyar válogatott a brit, a lett és a román csapattal került egy kvartettbe.
A hét legfontosabb adatközlései elsősorban az inflációs statisztikák lesznek mindenütt, amelyekre a jegybankok különösen figyelnek. A börzéket elsősorban az amerikai nagybankok jelentései mozgatják...