Nyolc Somogy megyei településen nincs áram a téli időjárás miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője péntek este az MTI-vel.
A korábbiakhoz képest nagyon rövid idő alatt véget ért a kormánypártok kihelyezett pénteki frakcióülése. Az origo információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök szokásos értékelő beszéde elmaradt,...
Bencsik András hazugságnak nevezte a Demokratikus Koalíció szóvivőjének pénteki kijelentéseit, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: „nem voltam kommunista”.
Győr — 2004. január 25. , 22 óra 31 perc. Fehér Miklós (†24) összeesett a Guimares–Benfica meccsen, a lisszaboniak focistáját kétszer újraélesztették, de a kórházba szállítást követően meghalt. Tíz éve, hogy utolsót dobbant a szíve, aztán örökre megállt – mint az idő a szülei számára. A korábbi válogatott támadó édesapja, Fehér Miklós úgy fogalmaz: „Erre a fájdalomra nincs gyógyír".
Tárnok - Ötmillió forintot ajánlott fel C. Zoltán (45) azért, hogy házi őrizetbe helyezzék. A nagylelkűség nem hatotta meg a bírót, aki előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, mert tavaly meggyilkolta szeretőjét, a kétgyermekes S.-né F. Krisztinát (†36), majd a holttestet bebetonozta házának pincéjébe.
Aggtelek — Meglepődve fogadta édesanyja, Ilona néni (†84) halálhírét J. László, aki mint megírtuk, hosszú hetekig élt együtt halott édesanyjával egy aggteleki házban. Az épületben hárman laktak, az idős asszony, valamint két gyermeke: László és Ágnes.
Mindenki számára figyelmeztető folyamatok indultak el ezen a héten a feltörekvő piacokon - vélekednek külföldi elemzők. Az egymást erősítő negatív hírek és piaci fertőzés oda vezettek, hogy az...
Nyírábrány - Súlyos családi drámák is belejátszottak abba, hogy felnőttkorárára agresszívvá vált Damu Roland (39). A nemi erőszak kísérlete és személyi szabadság korlátozása miatt négy és fél éves börtönbüntetését töltő színész ugyanis úgy nőtt fel, hogy ezt látta a szüleitől. A Blikk felgöngyölítette, miért váltak el 12 éves korában Damu szülei.
Pénteken 20-30 cm hó hullott az ország déli részében, viszont a hazai síterepek zöme nem itt található. A pécsiek, és részben az eplényiek profitáltak a mostani havazásból, az északi részekre legalább a hidegből jutott, és be tudták indítani a hóágyúkat - írja a síelők.hu.
Budapest — Alaposan összegabalyodtak a szerelmi szálak a ValóVilág-villában. A nézők egy olyan háromszögnek lehetnek tanúi éppen, amelynek főszereplője az a Zsolt (21), akit egyébként kint vár a barátnője.
Megszűnt az ónos eső veszélye miatti riasztás három megyében. Még mindig díjmentesen használható két autópálya a Dunántúlon - írja Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A biztosításközvetítők, valamint az ingatlan-értékelők felelősségbiztosítását, továbbá az utazási szerződéseket szabályozó kormányrendeleteket egészíti ki a sérelemdíj szabályaival az a rendelettervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
Nincs elzárt település és minden út járható az országban - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat hajnalban az MTI-vel. Baranya megyében több járművet is menteni kellett a havazás és a hófúvások miatt szombatra virradó éjszaka.
Meglepő módon nem annyira a választás megnyerése, hanem a valószínűsíthető győzelem utáni szereposztás foglalkoztatja a Fidesz holdudvarát. A Hetek forrásai az e témában született cikkek mögött helyezkedést és Orbán Viktornak szánt üzengetést sejtenek, ami néha egyet jelent a kompromittálással. A Fidesz egyébként úgynevezett hideg kampányra készül, mert az a célja, hogy ne alakuljon ki választási…
A hét második felében is magas szinten maradt az olaj árfolyama, ráadásul a forint is gyengülő pályára állt a dollárral szemben, ami kedvezőtlenül hathat a hazai autósok számára. Bár a héten már...
Szombaton rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjét: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 15-i és 16-i középdöntőkbe.
Csalódott a bankbetétben? Nem csodálkozunk, hiszen az elmúlt 1 év során drasztikusan csökkenő magyar kamatszint a korábban még akár 10% feletti banki kamatokat mostanra 2-3% közelébe szorította le. Hogy mi a megoldás? Váltson portfóliókezelésre! Szakértőink segítenek a választásban.
Európa hatalmának csúcsán állt száz éve, amikor Németország elérkezettnek látta az időt arra, hogy egységes gazdasági élettérré formálja a kontinenst – állítja Norman Stone világhírű brit történész. Az oxfordi professzor, aki Margaret Thatcher tanácsadója és beszédírója is volt, a Heteknek adott interjúban elmondta, hogy amint Németország öntelten indította el az első világháborút, úgy négy évvel…
A moszkvai politikai elitben erős a meggyőződés, hogy a nyugatos tüntetők győzelme esetén Ukrajna kettéválhat - írta friss elemzésében az amerikai Jamestown Foundation agytröszt.