2014. január 24. péntek

jan. 24
11:38
Recept: Csokoládés gesztenyetorta rumos meggyel (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg gesztenyemassza 1,75 dl tejszín 5 dkg vaj 5 tojásfehérje 7,5 dkg nádcukor 1 rúd vanília kikapart magjai 20 dkg étcsokoládé 6 evőkanál liszt rum meggy ízlés szerint
jan. 24
11:38
Pokolgép robbant fel Rómában (Blikk)
jan. 24
11:42
Botrány az orvosi kamarában: visszahívnák a vezetőséget (HR Portál)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökségének visszahívását kezdeményezi a köztestület felügyelőbizottsága a február elejére összehívott rendkívüli országos küldöttközgyűlésen - mondta a MOK országos felügyelőbizottságának (fb) elnöke csütörtökön. Ezt Éger István elnök puccsnak minősítette.
jan. 24
11:42
Videó: Zidane fia megmutatta a világnak, nagy focista lehet belőle (Sport365)
Parádés teljesítménnyel vezette döntőbe a Real Madrid U17-es csapatát az Al Kass Cup elnevezésű tornán Luca Zidane. Zinedine Zidane 16 éves fia remek védések sorozatával segítette csapatát, bár a döntőt elvesztették a kis "blancók"
jan. 24
11:44
Egyre kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban (HR Portál)
Csökkent a mezőgazdasággal foglalkozók száma az elmúlt három évben. A gazdálkodóknak csak 6,1 százaléka 35 év alatti.
jan. 24
11:44
Videó: a Vidinél még az ügyvezető is beveri nullszögből (Sport365)
Vicces videót töltött fel az internetre a Videoton FC. A klub ügyvezető igazgatója, Balogh Attila mutatja meg a klipen, hogy a fehérvári klubnál a klubvezetők sem kispályásan bánnak a labdával.
jan. 24
11:48
Őstermelők, figyelem: változtak az EU támogatási szabályai – táblázattal! (Adózóna)
A személyi jövedelemadó rendszerében egyes kedvezmények (például a Hajdú-Bét Rt., illetve a NOVOFARM Rt. egyéni vállalkozó és őstermelő élőállat-beszállítói által igénybe vehető támogatás, a mezőgazdasági őstermelői adókedvezmény, legfeljebb 30 millió forint értékű bevételt csökkentő beruházási kedvezmény az egyéni vállalkozónál) a közösségi előírások szerint agrár de minimis támogatásnak…
jan. 24
11:54
Csisztu örül a Mirigyének (BorsOnline)
A Nagy Duett egyik legérdekesebb párosa, Sipos Péter és Csisztu Zsuzsa már válogatja a dalokat.
jan. 24
11:54
Remetenő keres társat - te laknál vele? - videó (Blikk)
Huszonhat évig élt egyedül a szibériai tajga közepén egy orosz nő, de 70 évesen rájött: magányos így társ nélkül, ezért a helyi újságban hirdetést tett közzé, hogy találjon valakit, aki vele élne a kunyhójában.
jan. 24
11:54
Szenzációs idővel nyerte a dubaji maratont az etióp tinédzser (Infostart)
A mindössze 18 éves Tsegaye Mekonnen szenzációs, 2:04:32 órás eredménnyel győzött pénteken a dubaji maratonon.
jan. 24
11:54
A Macintosh 30 éves története 3 percben (Kreatív Online)
A honlapon pedig bemutatják az összes eddigi modellt.
jan. 24
11:54
Hideg kontra meleg: Ezen dőlhet el a választás (Kripto Akadémia)
jan. 24
11:54
A hitelfelvételi hajlandósága fogja idén meghatározni a vállalati hitelpiacot (ProfitLine)
Minden eddiginél bőségesebb hitelforrás áll idén a cégek rendelkezésére. A vállalati hitelpiacot így lényegében az fogja meghatározni, hogy a belső és a külső piacok élénkülése milyen mértékű kapacitásbővítést igényel, és ez mekkora hiteligényt fog generálni a vállalatok részéről. Márpedig ez utóbbi döntő lehet a gazdaság növekedése szempontjából, mivel a vállalati hitelállomány 5%-os bővülése…
jan. 24
11:54
Zuhan a forint és a líra is! (Portfolio)
Határozott hangulatromlást váltott ki tegnap a kínai gazdaság lassulására utaló makroadat, amely az egyébként is fokozódó török válság átgyûrûzõ hatásaival együtt tízhavi...
jan. 24
11:54
Még lejjebb taszította Horvátországot az S (ATV)
Leminősítette Horvátország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a vártnál gyengébb növekedési kilátásokkal indokolva a lépést.
jan. 24
11:56
A török líra zuhanása a forintot is megborította (ProfitLine)
A török líra zuhanása, a feltörekvő piacokon kialakult rossz hangulat a forintot sem kímélte, a 308-nál lévő fontos ellenállás foghatja meg a forint euróval szembeni gyengülését. Nyugtató hatása lenne a hazai fizetőeszközre nézve is ha török jegybank kamatot emelne.
jan. 24
11:57
Már nincs lejjebb, alig fizetnek a kukoricáért (Privátbankár)
Négy hete csökken a kukorica felvásárlási ára, miközben a forgalom óriási: négyszer annyi a kínálat, mint a kereslet.
jan. 24
12:12
Öten verték halálra a fiatal nőt (BorsOnline)
A 23 éves Kim Phamot egy Santa Ana-i éjszakai klub előtt támadták meg, és brutálisan megverték. Súlyos fejsérüléseiben végül belehalt.
jan. 24
12:12
Sokkoló videó! Így hajtott át a nagymamán és unokáján egy autó (Blikk)
Brazília - Másodpercek leforgása alatt vált rémálommá a séta a nagymama és az unoka számára.
jan. 24
12:12
Párizsban bekérették az ukrán nagykövetet (Infostart)
aurent Fabius francia külügyminiszter a hivatalába kérette pénteken az ukrán nagykövetet, hogy Franciaország elítélje a kijevi tüntetésekkel szembeni fellépést.
jan. 24
12:12
Ballai Vivienne-nel erősít a Diéta & Fitnesz (Kreatív Online)
Ő készíti az első negyedév címlapfotóit.
jan. 24
12:12
Agyonlőtt öt krikettjátékost egy merénylő (Blikk)
jan. 24
12:12
Emberölés Tárnokon (Metropol)
C. Zoltán a holttestet elásta, majd saját háza pincéjében lebetonozta tavaly áprilisban.
jan. 24
12:12
Harmadik rezsicsökkentés: áprilisi indulás? (Alternatív Energia)
Rogán azt mondta, hogy "nincs célszám", mennyivel akarják csökkenteni a rezsit.
jan. 24
12:12
Becsődölt egy takarék - 20 milliárd forint úszhat el (Portfolio)
Az MNB csütörtöki bejelentése alapján lényegében a Soltvadkert és Vidéke másfél évvel ezelőtti sorsára jutott a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet, amely a takarékok döntő többségével ellentétben...
jan. 24
12:12
Alumínium karosszériát kap a következő Volkswagen Phaeton (Auto Pult)
A Volkswagen nem hiába váltott jegyet a luxuskategóriába – úgy tűnik, hogy a részleges sikertelenség ellenére is boldogul annyira a márka zászlóshajója, hogy megérje a következő generációt tervezni. A gyártó nem bízza a véletlenre, s az új Phaeton esetében alumínium karosszériát tervez, hogy felvegye a versenyt a vetélytársakkal.
jan. 24
12:12
Francois Hollande Rómában: bomba robbant hajnalban (ATV)
Hajnalban történt a robbantás, egyelőre senki sem vállalta magára, de nem kizárt, hogy köze van Francois Hollande a pápával esedékes találkozójához.
jan. 24
12:14
Pénzbírságot kapott a magyar állam (Alternatív Energia)
Mulasztás miatt.
jan. 24
12:14
Elkezdődött az OTSZ magyar állam és társai elleni pere (2.) (Portfolio)
Elkezdődött pénteken a Fővárosi Törvényszéken annak a pernek a tárgyalása, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen...
jan. 24
12:14
A legkeményebb Golf – Pekingben debütál a 370 lóerős Golf R Evo (Auto Pult)
A Volkswagen Golf a sportkompaktok őse az első generációs GTI-nek köszönhetően, azonban mára már messze nem elég egy erős és gyors modell ahhoz, hogy valaki a legjobbnak járó címet érdemelhesse ki. A lóerőhajhászás mellett igényes tartalommal érkezik hát a Golf R Evo, hogy a kompakt kategória csúcsára ugorhasson.
jan. 24
12:14
Bajnai a Szabadság téren: Orbánék szellemi kútmérgezést csinálnak (ATV)
Bajnai Gordon és Szabó Tímea, az Együtt-PM vezetői a Szabadság téren tiltakoztak a német megszállás 70. évfordulója alkalmából oda építendő emlékmű ellen.
jan. 24
12:15
Botrány: feltették a netre a brazil focista házi pornóvideóját - videó +18! (Sport365)
A Grémio fiatal védőjével, Saimonnal vannak tele a brazil lapok, miután felkerült az internetre a tehetséges hátvéd házi pornóvideója, amelyen két bombázóval látható intim helyzetben.
jan. 24
12:16
11 milliárd dollárt buktak Törökországban a külföldiek (Portfolio)
A török korrupciós botrány tavaly december közepi kirobbanása óta múlt péntekig 11 milliárd dollárral, közel 10%-kal esett a külföldi befektetők török részvény- és kötvénypiaci kitettsége piaci...
jan. 24
12:16
Ötven éve nyert először a Mini a Monte Carlo Rally-n (Auto Pult)
1963-ban ezelőtt igazi sportszenzációnak számított a Mini Monte Carlo Rally-n aratott diadala. 50 évvel később Paddy Hopkirk, az akkori győztes emlékezik vissza a győzelemre, okot adva arra, hogy felidézzük a sikereket.
jan. 24
12:17
Fotó: halálfejes kapusmeze lesz egy ír focicsapatnak (Sport365)
Minden idők egyik leglátványosabb mezét viselhetik jövőre az ír Shamrock Rovers kapusai. A narancssárga dressz hátulján egy óriási koponya díszeleg.
jan. 24
12:27
Leminősítette Horvátországot a Standard & Poor's (ProfitLine)
Leminősítette Horvátország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a vártnál gyengébb növekedési kilátásokkal indokolva a lépést.
jan. 24
12:29
Versenyképességének növelésére készül a BASF (ProfitLine)
A BASF-hez tartozó Wintershall 8 új licencet kapott Norvégiában, melyek közül 5 esetben a német vállalat lesz az operátor is, így összesen már 40 engedéllyel rendelkezik a cég Norvégiában.
jan. 24
12:30
Pénzbírságot szabtak ki a magyar államra (Metropol)
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló tavaly elfogadott törvényből kára származott az OTSZ-nek.
jan. 24
12:30
Jön a tél! - Ideges gyümölcstermelők, aggódó VM (Portfolio)
Rettegnek a hidegtől, de még nincs ok pánikra...
jan. 24
12:30
Friss! Részletek az újabb rezsicsökkentésről (Pénzcentrum)
Elsőként, még a tavasszal a gáz ára csökkenhet, a villamos energia és a távhő pedig valószínűleg később, eltérő időpontban lesz olcsóbb....
jan. 24
12:33
Hogy legyen nagyobb forgalom, ha a látogató nem tud fizetni? (Privátbankár)
Szakemberek szerint nem csak az a fontos, hogy cégünk jelen legyen a világhálón. Elengedhetetlen, hogy a potenciális vásárlók, ügyfelek impulzív megrendeléseit is ki tudjuk szolgálni. Hogy miért fontos a vevők teljes körű kiszolgálása, és milyen opciók lehetnek, azt Váradi János a PayU ügyvezető igazgatója mondja el.
jan. 24
12:36
Takarékszövetkezetek - pénzbírságott szabott ki a törvényszék (Infostart)
Mulasztás miatt a Fővárosi Törvényszék 200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a magyar államra és a többi alperesre az első tárgyaláson abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.
jan. 24
12:48
Hatalmas elefánton múlik az artista élete (BorsOnline)
Elefántok, idomított kutyák, illuzionisták lepték el Monacót. Az idei Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál minden korábbinál látványosabb volt, a néző­térről természetesen a hercegi pár sem hiányozhatott.
jan. 24
12:48
Két gyermekét vesztette el ugyanabban a ritka betegségben! (Blikk)
Alig másfél éves különbséggel kislányát és kisfiát is elvesztette egy skót pár egy olyan ritka betegségben, amely 10.000 terhességből egyet érint.
jan. 24
12:48
Recept: Serpenyős zöldségek füstölt tarjával és tükörtojással (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 10 dkg füstölt, főtt tarja 1/2 fej vöröshagyma 1/2 szál póréhagyma 1 szál újhagyma zöldjével 3 gerezd fokhagyma 1/2 db piros kaliforniai paprika 1/2 db csípős hegyes zöld paprika 1 db chili 2 db paradicsom 1 db nagy burgonya 2 szelet kanadai sütőtök 1 db sárgarépa 1/2 csokor petrezselyem 4 db tojás olívaolaj só őrölt feketebors őrölt pirospaprika
jan. 24
12:48
Lövöldözés egy frankfurti bíróságnál (Metropol)
A támadó tüzet nyitott a 45 éves és az 50 éves férfira.
jan. 24
12:48
Gyermekhalál az élményfürdőben: senki sem kerül miatta börtönbe (Alternatív Energia)
jan. 24
12:48
Tovább terjeszkedik a környékünkön az orosz bankóriás (Portfolio)
Törökország és a közép-kelet-európai régió után Csehországban, és Szlovákiában terjeszkedne tovább az orosz Sberbank, Ausztriában és Németországban pedig növekedést tervez - nyilatkozta a Bloomberg...
jan. 24
12:48
A frankfurti bíróságnál támadt az ámokfutó: egy embert lelőtt, egyet leszúrt (ATV)
Két ember meghalt pénteken egy frankfurti bírósági épületnél történt fegyveres támadásban.
jan. 24
12:48
Videó: a Mortal Kombatba illő mészárlást le sem fújta a bíró a brazil meccsen (Sport365)
Brutális szabálytalanságot követett el a Novo Hamburgo védője, Luis Henrique az Internacional elleni bajnokin a hazaiak csatára, Raphinha ellen. A bekk nyújtott lábbal talpalta mellbe ellenfelét a 16-oson belül.

Keresés