Az év végén 4753 fővel több magyar dolgozott Ausztriában, mint egy hónappal korábban, egy év alatt pedig több mint 9400 fő volt az emelkedés. Az osztrák sajtó kesereg, hogy a külföldiek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a munkaerőpiacról a helyiek rovására. A külföldi viszont könnyebben veszíti el az állását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakszolgálati osztályának egykori vezetőjét, P. Csaba alezredest is azzal gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy segített V. Lászlónak szórakozóhelyei „hatóságmentes” működtetésében – tudta meg a hvg.hu.
Nem szerepel túl jól idén a Manchester United, az előző évek sztárcsapata jelenleg csupán a hetedik az angol bajnokságban, és amennyiben nem szerzi meg a legalább Bajnokok Ligája selejtezőre jogosító...
Az alábbi videó tartja lázban Szaúd-Arábiát. Vélhetően a Táncoló talpak című számítógépanimációs film ihlette meg a sivatagi királyság népét - néhány nap alatt több mint 1 millió 200 ezren látták a klippet. Megírom.
A vezetõ devizákkal szemben 4-6 hetes mélypontja közelében készül a ma délutáni magyar nemzeti banki kamatdöntésre a forint, miközben a vezetõ devizapárokban nincs markáns elmozdulás az...
A BCE rektora szerint világos, hogy az egyetem már nem követi a kommunizmus szellemét, ehhez fölösleges eltávolítani az intézmény történetét megjelenítő, és több egyetemi hagyományhoz kapcsolódó Marx-szobrot.
Szerbia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak legfontosabb és legnehezebb feltétele a vitás kérdések megoldása Koszovóval, a tárgyalások lezárásának kritériuma a két ország kapcsolatainak rendezése - emelte ki Huszka Beáta, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy kedden Szerbia hivatalosan megkezdi EU-csatlakozási tárgyalásait.
A várakozások az eddigiektől eltérően 20 bázispontos kamatvágás helyett csak 10-re számítanak a délutáni Nemzeti Bank monetáris tanácsától. A többségi vélekedések szerint 2,9%-lesz az irányadó ráta, mivel a forint az elmúlt hetekben az euróval szemben gyengülésbe kezdett.
Feladta korábbi profitcélkitűzését az SAP, pontosabban két évvel későbbre tolta a megcélzott profitszintet - derül ki a társaság ma reggel közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentéséből. A...
Az elmúlt három és fél évben folyamatosan emelkedett a bejelentett háztartási alkalmazottak száma és az ebből származó állami bevétel - írja a Magyar Nemzet....
Az SAP ma tette közzé az eredményét, amely kicsit elmaradt a várakozásoktól, legalábbis ha az összehasonlítható eredményeket nézzük, amely 2.028 millió euróra rúg a 2.051 millió eurós várakozással szemben.
A közfoglalkoztatottak is felkérhetik személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésére a NAV-ot, ha tavaly csak munkaviszonyból származó keresetük volt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Látjuk és mégsem hiszünk a szemünknek. Bújnak a földből a tulipánok és a jácintok, hó helyett csak a hóvirág fehérlik és az aranyvessző is csodásan pompázik. Mi történik itt?
Jönköping, Svédország - Igencsak kikerekedett Sven-Olof Svensson (81) szeme, amikor saját halálhírét olvasta a helyi újság hirdetései között. Mint kiderült, nővére tudatta a világgal, hogy Svensson elhunyt.
Az elmúlt napokban a sajtóban felröppent az a hír, mely szerint a gyed extrát igénybe vevő, munkahelyükre visszatérő anyák elveszítenék felmondási védettségüket. Mint cikkünkből kiderül, a hatályos törvény szerint a felmondási tilalom valóban csak abban az esetben érvényesül, ha nem térnek vissza dolgozni - ám a megkérdezett szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a fizetés nélküli…
A Societe Generale legfrissebb elemzéséből többek között kiderül, hogy a fejlett részvénypiacokon több mint 400 napja volt utoljára 10%-os korrekció, ami historikus viszonylatban is igen hosszú...
Az egészségügyi kiadások több mint negyedét zsebből fizetik a magyarok - írja keddi cikkében a Világgazdaság az OECD Egészségügyi körkép 2013-as kiadványára hivatkozva....
A Seat Leon ST a típus történetének első puttonyos variánsa, és az eredetileg spanyol – ám mint tudjuk, most a Volkswagen-konszern kezében lévő – gyártó úgy gondolta, ha már lúd, akkor legyen kövér, és a Leon kombi verzióját elérhetővé teszi összkerékhajtással is.
Átjuthatott egy dagesztáni fegyveres özvegye a Szocsit körülvevő orosz biztonsági gyűrűn – riasztott az orosz titkosszolgálat. A hatóságok most körözik a nőt. Iszlamista szélsőségesek korábban már többször fenyegettek az olimpia elleni merényletekkel.
Bár az FC Barcelona még érdekelt a Bajnokok Ligájában, a Király Kupában, címvédőként vezet a spanyol bajnokságban, a nemzeti válogatottakban érintett játékosok számára mégis a nyári brazíliai labdarúgó-világbajnokság a legfontosabb.
A nemzetgazdaságban 229 700 forint volt a bruttó átlagkereset 2013 januárja és novembere között, a családi adókedvezmény nélkül számított nettó átlagkereset pedig 150 400 forint. A reálbérek 2012 és 2013 novembere között 4,8 százalékkal nőttek.
A vezetõ devizákkal szemben 4-6 hetes mélypontja közelében készül a ma délutáni magyar nemzeti banki kamatdöntésre a forint, miközben a vezetõ devizapárokban nincs markáns elmozdulás az...
Lemondott a Jobbik teljes szolnoki elnöksége – értesült az atv.hu. Információink szerint a helyi vezetés sérelmezte, hogy elképzeléseiknek semmi jelentősége nincs a Budapesten „lezsírozott” lobbi érdekekkel szemben.
Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár ma már tud jobbat a 2007-ben bevezetett vizitdíjnál és kórházi napidíjnál. Szerinte az államosítás eszköznek jó, reformnak kevés, ki kell végre mondani: nem igaz, hogy az állami egészségügyben mindenkinek minden jár. A Privátbankárnak adott interjúban azt is elárulta, mitől rövidülhetnek a várólisták, szűnhet meg a hálapénz és emelkedhetnek a bérek.
Nőtt az átlagkereset - a közmunkásoknak is kell adóbevallást készíteniük - az adóhatóság a bankoknak adna pluszmunkát - a magyarok az egészségügyi kiadások több mint negyedét zsebből fizetik - a kamatdöntésre figyelnek a befektetők - Nézze meg itt >>
Emlékszel még azokra az időkre, amikor mosolyogva és lelkesen toppantál be a munkahelyedre minden egyes reggel, és csak úgy hipp-hopp eltelt az a csodás 8 óra? Ha fogalmad sincs, miről beszélünk, talán ideje átgondolni, hogyan tovább...
A Ganz-Skoda Zrt. pénteken megtámadta a Budapesti Közlekedési Központ (BKKI) második döntését is a 27 milliárd forintos villamostender győzteséről, így a közbeszerzési eljárás tovább húzódik 45 nappal - írta kedden az index.hu, amelynek összesítése szerint a pályáztatás ideje így már 431 napnál jár.
Az idei év kezdete egyértelműen a növekedésről szól, hiszen egyre javulnak a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzések. A pozitív kilátások egyben azt is jelentik, hogy a következő hónapokban fordulat előtt áll a világgazdaság. Visszatérünk egy hosszabb távon fenntartható növekedéshez, és a jegybankok fokozatosan háttérbe szorulnak. Ezzel együtt a kedvező növekedési kilátások miatt javuló…
Nem elégedett meg a hirtelen jött hírnévvel Baricz Gergő. Az X-Faktorban megismert fiú tisztában van vele, hogy van még mit tanulnia. Visszaült az iskolapadba, ezért hallunk róla kevesebbet.