Átrendeződik az európai bankszektor, a társaságok több mint fele tervez értékesítést, illetve felvásárlást a következő fél évben - olvasható az EY nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb iparági felmérésében, amelynek összeállításakor mintegy 200 banki vezetőt kérdeztek meg.
Biztosan nem lesz a Caterham Forma-1-es csapatának versenyzője 2014-ben Charles Pic – erősítette meg Cyril Abiteboul csapatfőnök a francia médiának nyilatkozva. Tovább »
Az amerikai gazdaság tavalyi fellendülése nyomán tavaly 15 százalékkal többen költöztek az Egyesült Államokba, mint ahányan elhagyták az országot - derült ki az UniGroup Relocation nemzetközi költöztető cég hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
Nagykövetségekre keres szakácsokat a Külügyminisztérium. A pályázóknál feltétel a szakmai előélet, és elônyt jelent, ha dolgoztak már disznótorban. Ugyanis hurkát kell sütniük a külügy vizsgabizottságának. Ez lesz a beugrójuk.
A Népszabadság szerint ha igazat mondanak a paksi atomerőmű bővítéséről, akkor elkerülhetetlen lesz az uniós vizsgálat. A Magyar Nemzet internetes oldala pedig arról ír, hogy nem válogat a baloldal az eszközökben, hogy újra hatalomra jusson, ezért a kormánypártoknak mindenre fel kell készülniük.
Nem mindennapi szólógólt szerzett a Liverpoolban játszó Iago Aspas öccse, Aítor Aspas a harmadosztályú FC Coruxo színeiben a Celta Vigo II elleni bajnokin.
Palvin Barbara lassan az összes nyilvános megjelenésével kitűnik a modellvilág szépségei közül. Úgy tűnik, minden híresség a magyar lánnyal akar fotózkodni.
Három év után idén fellendülhet az elsődleges részvénykibocsátások (IPO) piaca Dél-Afrikában a Goldman Sachs szerint, részben a kockázati és magántőke alapoknak köszönhetően, akik most igyekeznek a...
A csőd szélére kerültek az önkormányzatok kezében lévő távhő és kéményseprő szolgáltatók a rezsicsökkentés miatt – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Feladta korábbi profitcélkitűzését az SAP, pontosabban két évvel későbbre tolta a megcélzott profitszintet - derül ki a társaság ma reggel közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentéséből. A...
Szakály Sándor kijelentése az utolsó csepp volt a pohárban, itt már nem elég a bocsánatkérés, emberi gesztusnak ugyan nemes, de egy olyan folyamat állomása ez, ami nem elszigetelt jelenség – ezt Toronyi Zsuzsanna mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Amerikában Martin Luther Kingre emlékeztek hétfőn, így a vezető tengerentúli tőzsdék zárva tartottak. Az ázsiai régió piacain viszont zavartalanul folyta a kereskedést kedden. A vezető...
Már két ülésen túl van az a kormányközi konferencia, amelynek tiszte a majdani egységes bankszanálási alaphoz történő nemzeti hozzájárulás szabályairól szóló kormányközi megállapodás kidolgozása....
Vedd fel a fonalat és harcolj stílusosan a hideg ellen pihe-puha kötött holmikban: válassz minél színesebbet, különlegesebbet, melegebbet, akárcsak a sztárok!
Három napnyi csökkenés után ma emelkedéssel zárult a kereskedés a japán részvénypiacokon, a Nikkei 225 index 1 százalékkal 15.795,96 pontra, a Topix index 0,2 százalékkal 1295,95 pontra erősödött, miután a dollár erősödni tudott a jennel szemben.
A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben - mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában.
Norvégiában tavaly rekordszintre emelkedett a vállalati kötvénykibocsátások összértéke, a lendület pedig az idei évben is folytatódhat, miután egyre nagyobb kereslet mutatkozik a gyengébb minőségű,...
Megállapodott hitelezőivel a balatonalmádi Ramada Hotelt üzemeltető Aurora Hotels Kft., így hamarosan lezárulhat a csődeljárás - erősítette meg a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zrt....
Az utóbbi napok két óriási söripari tranzakciójának köszönhetően alig egy hónap alatt meghaladta az idei M&A tranzakciókra fordított összeg a tavalyit. Elemzők szerint az év hátra levő részében is...
A spanyol Marca című lap szavazása szerint az amerikai szörfős, Anastasia Ashley a legszebb fenekű nő a világon. A 26 éves szépség profi szörfös. Íme néhány kép róla és "világbajnok" idomairól.
A stabilitási megtakarítási számla egyre több banknál érhető el, piaci információk szerint az új lehetőség a szolgáltatók számára többletfeladatot is jelent, hiszen a pénzmosás elleni törvények...
Megállapodott hitelezőivel a balatonalmádi Ramada Hotelt üzemeltető Aurora Hotels Kft., így hamarosan lezárulhat a csődeljárás - erősítette meg a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zrt. vagyonfelügyelője az MTI értesülését.
Joe tizenhat évig élt házasságban, ám a börtönben töltött idő alatt a felesége elhidegült tőle, pedig a férfi mellette akart megöregedni. Barbit is szereti, de most fuldokol a házasság gondolatától.