"Az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre, azonban indokolttá...
A várakozásokkal ellentétben 15 bázisponttal 2,85%-ra vágta az irányadó rátát a jegybank. A hazai monetáris politika mozgástere annak ellenére nem szűkült be teljesen, hogy a Fed decemberben 10 milliárd dollárral csökkentette eszközvásárlási programjának havi keretösszegét. Az MNB kommunikációban tapasztalt dualitás miatt (két tanácstag korábban a 20 bázispont helyett is csak 10-zel vágott volna)…
A Monetáris Tanács megítélése szerint idén és jövőre is folytatódhat a magyar gazdaság bővülése. Az erősödő gazdasági aktivitás mellett a kibocsátás elmarad potenciális szintjétől és a monetáris politika számára releváns horizont végén közelítheti meg azt. A foglalkoztatás folyamatos növekedése mellett a munkanélküliségi ráta csökken, azonban még mindig meghaladja a strukturális tényezők által…
A Camp Nou-stadiont, a Barcelona otthonát felújítják. Az építkezés során harmincezres urnatemetőt alakítanak ki, hogy a drukkerek itt leljenek végső nyughelyükre.
Stanislas Wawrinka négyórás csatában legyőzte a címvédő és négyszeres bajnok Novak Djokovicot az ausztrál nyílt teniszbajnokság keddi negyeddöntőjében; tavaly ugyancsak öt szettben kikapott tőle a 16 között.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfőn felmentette Nyilasi Tibor sportigazgatót, Róth Antal U21-es vezetőedzőt, továbbá kezdeményezte Both József szakmai-képzési igazgató, valamint a férfi utánpótlás szakág összes szövetségi edzőjének felmentését.
A Caterham a mai napon hivatalosan is bejelentette, a Kobajasi Kamui, Marcus Ericsson párossal vágnak neki a 2014-es bajnokságnak. Az istálló tartalékversenyzői Robin Frijns és Alexander Rossi lesznek.
Nem akar nyugdíjba vonulni és feladni fiatalos életmódját a hatodik X-et is betöltött Steven Tyler. A rockzenész új heppje, Los Angeles utcáin száguldozni motorjával.
Kemény Dénes volt szövetségi kapitányt, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) jelenlegi elnökét is meghívták előadónak arra a konferenciára, amelyet a vizes világszövetség, a FINA hirdetett meg a sportág jelenének és jövőjének megvitatására.
"Az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre, azonban indokolttá...
Életének hetvenhetedik évében elhunyt Balázs-Piri Balázs Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista – írja az MTI. A család közlése szerint január 19-én, vasárnap otthonában váratlanul érte a halál.
Csütörtökön jár le a MOL vételi opciója a CEZ birtokában lévő 7%-nyi MOL-részvénycsomagra, mely a lejáratot követően eladhatja a papírokat. Véleményünk szerint azonban a legnagyobb valószínűsége...
A MÁV januártól ismét maga működteti 24 órás telefonos információs ügyfélszolgálatát Szolnokon, a MÁVDIREKT-nek otthont adó helyszín kiválasztásánál szándékosan kerestek vidéki várost, ezzel is elősegítve a fővároson kívül eső munkahelyteremtést - mondta Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a megújult szolgáltatást bemutató keddi, szolnoki sajtótájékoztatón.
Megnyílt A jó kalmár a világ jótevője - Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből című felújított állandó kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kedden Budapesten.
Idén újabb 600 adag méhnyakrák elleni vakcinát ajánl fel nehéz körülmények között élő lánygyermekeknek és anyáknak az Ökumenikus Segélyszervezet az európai méhnyakrák-megelőzési héten. Az első oltásokat hétfőn kapták meg a lányok a budapesti Semmelweis Egyetemen.
Évente rendkívül sok magánszemély alapít első vállalkozást, a startupok nagyobb része viszont olyan alapítókkal büszkélkedhet, amelyek már korábban is aktívak voltak. Sajnos a kezdő cégek töredéke...
Úgy látszik, a Qoros vezetői mindenkivel a bolondját járatták, hiszen arról volt szó, hogy a márka a tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott két szériaközeli típusának egyikét fogja bemutatni, most kiderült, egy harmadik, eddig még nem látott verzió nyerte meg a kínai márka második sorozatgyártású típusának megtisztelő címét.
Januártól a téli sportok szerelmesei a környező országok felé veszik az irányt. Dr. Vass Gábor, a PBA Praeventio Zrt. szakmai vezetőjének segítségével gyűjtöttük össze a fontos tudnivalókat a síbiztosításokról.
A vezetõ devizákkal szemben 4-6 hetes mélypontja közelében várta a forint az MNB délutáni kamatdöntését, amely végül a várttól (10 bp) eltérõ eredményt hozott (15 bázispontos vágás),...
Ma tette közzé negyedéves jelentését a Richter amerikai partnere, a Forest Laboratories, mely mind az árbevétel, mind az egy részvényre jutó eredmény tekintetében felülmúlta az elemzői várakozásokat....
A Fővárosi Törvényszék másodfokon érvénytelennek nyilvánított egy OTP-s devizahitel-szerződést. Az OTP a Kúriához fordul, de mi lesz, ha ugyanez a döntés marad érvényben? Miért lehet semmis a szerződés, és ennek mi lehet a következménye?
A Mars felszínén ismeretlen körülmények közt felbukkant tíz centis kődarab izgatja a tudósokat. A titokzatos kavics darab a marsjáró egyik képén nem szerepel, a másikon pedig már igen.
Az enyhe téli időjárásnak köszönhetően nem állt le a Miskolcot északról elkerülő csaknem hat kilométer hosszúságú, kétszer egy nyomsávú út építése. Az Új Széchenyi Terv keretében készülő beruházás várhatóan 2015 tavaszára elkészül - hangzott el a kivitelezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón kedden.
Pert vesztett az OTP egy devizaadóssal szemben - tovább vágta a monetáris tanács az alapkamatot - történelmi magyar állampapír aukció - Nézze meg itt >>