Kétmillió embert sújtanak az utóbbi egy hét árvizei Thaiföldön, kilencen életüket vesztették a természeti csapás miatt - közölte csütörtökön az ázsiai ország katasztrófa-elhárító hatósága.
A hatósági erkölcsi bizonyítványt október elsejétől új helyszínen, a Központi Okmányirodában lehet személyesen igényelni - tudatta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.
Forgalommal szemben ment egy rollerrel egy bolgár férfi az M5-ös autópályán. A sofőrt megtalálták a rendőrök, aki közölte: ő csak haza akart menni Bulgáriába, de eltévedt. A rendőrök elvitték a következő buszmegállóig.
Egymillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök egy lengyel autó átvizsgálásakor - tájékoztatta az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A hazai internetezők 49 százaléka tart attól, hogy internetes tevékenységeit kormányszervezet megfigyeli, kétharmada azért aggódik, hogy bűnözők élnek vissza adataikkal.
A 2011-es 4,4%-os növekedés után tavaly 2,1%-kal csökkent a hazai betétállomány a hitelintézeteknél - derül ki az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön közzétett adataiból. 2012 végén 17 366...
Szenátorok, újságírók, a jogvédő Martin Luther King, és a világbajnok ökölvívó Mohamed Ali ellen is kémkedett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a vietnami háború idején – olvasható több, titkosítás alól feloldott dokumentumban. Szakértők szerint botrányos, hogy a Fehér Ház politikai ellenfelei is titkosszolgálatok célkeresztjébe kerültek.
Még az idén megvásárolhatja a Főgáz kisebbségi részesedését az MVM a német RWE-től. A Népszava értesülése szerint a lehetséges vételár jóval elmarad majd a 19 milliárdos privatizációs értéktől, 6 és...
Kétmillió embert sújt árvíz Thaiföldön, kilencen haltak meg eddig a természeti csapás miatt – közölte csütörtökön az ázsiai ország katasztrófa-elhárító hatósága.
Egymillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök egy lengyel autó átvizsgálásakor - tájékoztatta az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Az NGM nem támogatja az egyszeri forintosítást, hosszabb folyamatként képzelik el a devizahitelek kivezetését és nem vállalnak majd benne "túl nagy" szerepet, ez a bankok és az ügyfelek dolga.
Amíg nem rendezi financiális helyzetét, a Lotus Forma-1-es csapata addig nem dönt arről, ki veszi át a szezon végén távozó Kimi Räikkönen helyét. Tovább »
Egy amerikai szövetségi bíróság 25 évi börtönre ítélte szerdán az amerikai hadsereg egyik korábbi iraki tolmácsát, aki a vád szerint légvédelmi rakétákat és más fegyvereket próbált eladni afganisztáni táliboknak.
Hiába szerződik a Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen a Ferrarihoz, a Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff úgy véli, továbbra is nekik lesz a legütőképesebb versenyzőpárosuk a száguldó cirkuszban. Tovább »
Augusztusban tovább csökkent az euróövezetben a magánszektornak nyújtott hitelek összege. Elemzők szerint ez arra utal, hogy még mindig nincs fenntartható pályán az euróövezet gazdasági növekedése.
A Mercedes Forma-1-es csapatánál úgy vélik, rendkívül fontos volna megverni a Ferrari csapatát az idei szezonban, és másodikként zárni a bajnokságot a Red Bull Racing mögött. Tovább »
Felháborodott tanárok panaszkodnak arra, hogy kényszerből kell aláírniuk az új kinevezésüket. Ők azok, akiknek csökken a fizetése vagy nem akarnak belépni a pedagógus karba – tudta meg a HVG Online.
Orbán Gábor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügypolitikai államtitkára szerint a devizahitelek problémájára az egyszeri forintosítás helyett a hiteleknek a jelenlegi árfolyamgát rendszeren nyugvó, fokozatos átváltása lehet egy megoldás - írta a portfolio.hu a Reuters hírügynökség tudósítására hivatkozva csütörtökön.
Még az idén megvásárolhatja a Főgáz kisebbségi részesedését az MVM a német RWE-től. A Népszava értesülése szerint a lehetséges vételár jóval elmarad majd a 19 milliárdos privatizációs értéktől, 6 és...
Kereken 10 éve olvashattak arról, hogy a Volkswagen kultuszautójának, a klasszikus bogárhátúnak a gyártása befejeződik a mexikói üzemben. A Volkswagen ezúttal újra befejezi egy korszak végét: a Volkswagen „Kombi”, azaz a T1 is elbúcsúzik a brazíliai gyártószalagoktól, s 63 évnyi folyamatos produkció után nyugdíjba vonul.
Mint arról beszámoltunk, súlyos szívinfarktust kapott a Ferencváros 22 éves trinidadi futballistája, Akeem Adams. A szörnyű hír hallatán több hazai élvonalbeli klub is kifejezte jókívánságait és együttérzését.
A számvitelnek is, mint mindennek, nem ártana a kor igényeihez igazodnia. A könyvelői tevékenység egyik fontos feladatrésze az egyezetés, hiszen bármilyen precízen is igyekszünk könyvelési munkánkat ellátni – lássuk be – azért becsúszhatnak malőrök. Miért ne alakítsuk ki a főkönyvi könyvelési rendszerünket úgy, hogy az már első ránézésre is mutathasson egyezőséget, vagy egyezőtlenséget, és ami még…
A félmeztelen tüntetéseiről ismertté vált Femen augusztus végén függesztette fel ukrajnai tevékenységét, és elhagyta az országot a tagjait érő folyamatos támadások miatt.
Vérzivataros évek vannak a DryShips hajózási cég mögött és könnyen elmondható hogy minden, amit el lehetett rontani az elmúlt öt év alatt, azt a vállalatnak sikerült.
Tőzsdére viheti a Chryslerben meglévő részesdését az amerikai autóipari munkások szakszervezetének egészségbiztosítási alapja (UAW) már akár 2014 első negyedévében. Ezzel pont kerülhet egy évek óta...
Szinte egy NB I-es körítéssel rendezték meg tegnap a Budapest Kupában a BVSC-Ferencváros találkozót, ahol a IX. kerületieket ezúttal a szurkolói csapat képviselte, ugyanazt az eredményt elérve, mint Telekék 96-ban.
Piacmozgató makroadatok illetve fontos vállalati hírek hiányában délelőtt nem sokkal a tegnapi záróértékek alatt folyt a kereskedés a nyugat-európai piacokon. A hazai börzén hasonlóan a nyugati...
Az MVM Magyar Villamosművek Zrt. és az MVM Csoport kiemelt főszponzori szerződést kötött csütörtökön a női kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC-vel.
Nem hozott látható eredményt a közszféra kifizetési határidőinek csökkentésére kialakított európai uniós direktíva, fél évvel a hatályba lépése után mindössze két uniós ország teljesíti a 30 napos fizetési határidőt állami megrendelések esetén, Olaszországban átlagosan 170 napot is várhatnak pénzükre a beszállítók - derült ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből.