Régi konyhaszekrények, nagy ruhásszekrények tetején sárgálló, hol almára, hol körtére emlékeztető kemény húsú gyümölcs, amely nagyanyáink, sőt dédanyáink szobáiban illatozott egykor, és micsoda fantasztikus ízek keltek életre általa! Ma is különleges csemege minden belőle készülő finomság, legyen az kompót, birsalmasajt, de ezeken túl is sokféle fogásba kerülhet birs!
Angela Merkel német kancellár jelentősen megerősödve került ki a németországi választásokból, és ez egyben azt is jelenti, hogy marad az euróövezeti adósságválság kezelésének eddigi iránya - jósolták hétfő hajnali első értékelésükben londoni stratégiai elemzők.
A Vénusz és a Jupiter harmonikus trigon fényszöge a hét közepére igazi szerencsenapokat ígér. Jó benyomást tehetünk másokra, érzéki élményekkel kényeztethetjük magunkat: például hangversennyel, egy külföldi bevásárlókörúttal, ínyencségekkel vagy relaxáló masszázzsal.
Győr - Második születésnapját mostantól szeptember 7-én ünnepli Burdi Szabolcs (25). A Győr női kosárlabdacsapatának gyúrója is részese volt gárda buszbalesetének, amelyben elhunyt Tapodi Péter (†45) klubigazgató és Fűzy Ákos (†49) vezetőedző.
Nagyobb hozamra vágyik mint ami bankbetéttel, vagy kötvényekkel elérhető? Nem ért a tőzsdei ügyletekhez, vagy nincs ideje nap mint nap az árfolyamokat figyelni? Szeretné elkerülni a kamatadót és az EHO fizetését? Akkor ezt Önnek találtuk ki: Trend Extra Egyedi Portfoliókezelés!
Az Angela Merkel vezette konzervatívok győztek a németországi parlamenti (Bundestag-) választáson, és csupán öt mandátummal maradtak el az abszolút többségtől a hétfő hajnalban kihirdetett előzetes hivatalos végeredmény szerint.
Baja - Két helyi buszjárat is Zsigó Róbert polgármester házától 40 méterre áll meg Baján, amióta három hete megváltozott a 12-es és a 112-es busz menetrendje.
Budapest - Ha valaki, akkor Pop Vivien (9) tudja, mit jelent az igazi erő, kitartás és küzdelem. A lányka gyerekfejjel küzdötte le a halálos kórt: hatéves volt, amikor kisagyi daganatot állapítottak meg nála.
Budapest - Elképesztő mennyiségű veszélyes eszközt próbálnak a Parlamentbe vinni a látogatók. A január elején felállított Házőrségnek bőven van dolga, napi 8-10, fegyverként is használható tárgyat koboznak el a bejáratnál.
A nairobi bevásárlóközpont ellen elkövetett terrortámadásban három amerikai is részt vett - közölte vasárnap Twitter-üzenetben a gyilkos akciót elkövető, as-Sabab nevű, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló szomáliai iszlamista szervezet.
Folytatódtak vasárnap Romániában a verespataki ciántechnológiás bányaberuházást ellenző és támogató tüntetések: a projekt ellen Bukarestben több mint 15 ezren vonultak utcára, Verespatakon viszont több száz helybéli szorgalmazta a kitermelés mielőbbi megkezdését.
Készen állsz egy pazar partira….Leonardo DiCaprioval és Carey Mulligannel? Akkor játssz velünk, és tied lehet a 3 filmes csomag egyike (toll, jegyzetfüzet, post-it, boríték és levélpapír).
Angela Merkel nagy diadalát hozta a német parlamenti választás. Pártja, a kereszténydemokrata CDU 42 százalékos eredményt ért el. A koalíciós partner szabad-demokrata FDP azonban várhatóan nem éri el a bejutáshoz szükséges küszöböt, így a koalíció nem folytathatja a munkát.
A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyerte az időközi önkormányzati választást Baján, mintegy 60 szavazat különbséggel. Az eredményre késő estig kellett várni, mert az egyik szavazókörben többször is újraszámlálták a voksokat. Lapzártánk idején még nem volt ismert a hivatalos végeredmény, az MTI a helyi választási irodára hivatkozva csak a győztes személyét hozta nyilvánosságra. Az időközi…
Az MSZP szerint az oktatási kormányzat központilag akar nevelni; és csak az történhet, amit a „mindenható állam” akar. Ezt azzal a levéllel kapcsolatban mondták, amelyet Hoffmann Rózsa küldött az iskolásoknak. Az ötödikesek emellé megkapták a nemzeti hitvallást, a nyolcadikosok meg az alaptörvényt. A PDSZ szerint Hoffmann Rózsa túlterjeszkedik a feladatkörén.
Egyre több a botrány a Polgár Galéria körül; nemrég jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy egy általuk árverezett festmény közönséges - még az átlagnál is otrombább - hamisítvány, egyszerű "kifestőkönyv". Csak a Népszava féltucatnyi peres ügyükről számolt már be, miközben a cég fantomizálódott: az ítélethirdetés előtti napokban egy azóta is megtalálhatatlan személynek adták el. A már csak volt…
Nem elegendő a Nemzetközi Pető Intézetnek felajánlott kétszer 100 millió forint, hiszen az intézménynek 500 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy elkerülje a csődöt. Ezt hangsúlyozva demonstráltak néhány százan az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fővárosi, Szalay utcai székháza előtt tegnap az Együtt-PM szövetség kezdeményezésére.
A Nemzeti Vágtán egy lovas kisodródott, "a biztonsági őrt vízágyban vitték el a mentők, elvileg a gerincének annyi". Ezt írta az egyik közösségi portálon a balesetet szenvedett őr kollégája. Lapunk érdeklődött az Országos Mentőszolgálat ügyeletesénél, aki - abban az esetben, ha ők, és nem egy alternatív mentőszolgálat volt az eseményhez kirendelve - mára ígért tájékoztatást.
SALGÓTARJÁN - Gáspár Győző (39) és felesége, Bea asszony (39) hiába szerepelnek fejenként tízmillió forint fölötti adótartozással a NAV listáján, két kézzel szórják a pénzt. Győző legújabb ötlete, hogy aranyfogat csináltat nejének.
Budapest - Aggasztóan sovány már Détár Enikő (49)! A színésznő neve hallatán mindenkinek egy dekoratív, karcsú, de formás, gyönyörű nő jut eszébe, ami nem csoda, hiszen Enikő mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy megjelenése tökéletes legyen. Igazi nő!
A társadalmi feszültségek kiéleződésének akarják elejét venni - ezzel indokolta Ózd fideszes polgármestere, hogy engedve a Jobbiknak, lefújta a városba tervezett roma kulturális központ létrehozását. Miközben korábban épp azzal érvelt a központ mellett, hogy az enyhíteni tudná azokat. A város így Székesfehérvár, Miskolc és Sárospatak után már a negyedik, amelyik a Jobbik politikai zsarolására…
Ne zárják még be a Vidámparkot - ezt javasolta az MSZP budapesti frakciójának a vezetője, mondván: éveket vesz igénybe az új park építése és az Állatkert bővítése, addig tovább működhetne a Vidámpark, amely már nem termel akkora veszteséget, hiszen nőtt a látogatószám.
Nincs még időpontja a főpolgármester által ígért helyi népszavazásnak a Római-parti mobilgát ügyében - a téma legalábbis nem szerepel a közgyűlés eheti ülésén. Tarlós István azt mondta, a helyiek akarata dönti el, megépül-e az általa támogatott, környezetvédők által ellenzett védmű. A terület vagyonkezelői jogát nemrég törvény adta 99 évre a főváros kezébe.
Megvádolta a Józsefvárosi Önkormányzat a Népszavát azzal, hogy lapunk a drogosok pártjára állt. A "vád" alapja nem más, minthogy pénteki lapszámunkban megírtuk: a helyhatóság felmondta az együttműködést a tűcsereprogramot működtető Kék Pont Alapítvánnyal. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy a tűcserének egy tömeges Hepatitis C-, illetve HIV-járvány megelőzésében kulcsszerepe van.
Az amerikaiak nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a fegyveres erőszak visszaszorításáért - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a washingtoni haditengerészeti parancsnokság ellen elkövetett fegyveres támadás 12 áldozatának vasárnapi búcsúztatásán.
Ma indul az iráni elnök New York-ba, ahol az ENSZ Közgyűlés őszi ülésszakán szólal majd fel. A napirendi pontok közt szerepel a Nyugat által vitatott iráni atomprogram is. Az amerikai vizit nagy jelentőséggel bír, hiszen lehetőséget ad rá, hogy a júniusban megválasztott iráni vezető tárgyalóasztalhoz üljön amerikai kollégájával, Barack Obamával.
Törökországnak el kell fogadnia, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat vélhetően csalódással fog végződni - ismerte el első alkalommal az ország Európa-ügyi minisztere, hogy Ankarának le kell mondania ezen régóta kitűzött céljáról.
Európai diplomatákat bántalmaztak izraeli katonák Ciszjordániában, miután azok segélyt szállítottak volna a hontalanná vált palesztinoknak. Az izraeli hadsereg tagjai hanggránátot vetettek be a diplomaták, a segélyszervezetek munkatársi és helyi palesztin csoportok tagjai ellen, a szállított sátrakat és a teherautót pedig elkobozták, írta a Reuters brit hírügynökség helyszíni tudósítója.
Az Egyesült Államok drámaian közel állt hozzá, hogy több mint fél évszázaddal ezelőtt egy, a hirosimainál 260-szor erősebb atombombát robbantson fel Észak-Karolina államban, írta a The Guardian brit lap egy titkosítás alól feloldott, amerikai dokumentumra hivatkozva. Ezzel megdőlt az amerikai kormányok által ismételten tagadott állítás, miszerint az amerikai lakosság soha nem volt kitéve…
Meghatározott esetekben a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel a harmadik személynek okozott kárért – írja elő az új Ptk. Vannak helyzetek, amikor korlátozható ez a felelősség.
A nemzetgazdasági tárca a jövő évi költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és az eredetileg tervezettnél alacsonyabb, 2,4 százalékos inflációval számol - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Meglepő felvételek jutottak a Bors birtokába VV Éváról és kezelőorvosáról. A páros egy autóval érkezett a lánynak otthont adó budai házhoz, majd csomagokkal felpakolva eltűntek az ajtó mögött.
Az al-Kaidával szövetséges szomáliai terrorszervezet azzal fenyegetőzött hétfő reggel, hogy a nairobi Westgate bevásárlóközpontot megszálló társaik kivégzik maradék túszaikat.
A múlt hetet az amerikai jegybank lépésének elhalasztása dominálta, a Fed egyik tisztségviselőjének szavai pedig arra utaltak, hogy az elkövetkező hetek makroadatai akár az októberi döntést is...
Bukarestben több mint 15 ezren vonultak utcára a ciántechnológiás bányaberuházás ellen, Verespatakon viszont több száz helybéli szorgalmazta a kitermelés mielőbbi megkezdését.
Angela Merkel jelentősen megerősödve került ki a németországi választásokból, és ez egyben azt is jelenti, hogy marad az euróövezeti adósságválság kezelésének eddigi iránya - jósolták hétfő hajnali első értékelésükben londoni stratégiai elemzők.