Nem hozott látható eredményt a közszféra kifizetési határidőinek csökkentésére kialakított európai uniós direktíva, fél évvel a hatályba lépése után mindössze két uniós ország teljesíti a 30 napos fizetési határidőt állami megrendelések esetén, Olaszországban átlagosan 170 napot is várhatnak pénzükre a beszállítók - derült ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből.
Szerencsére a legtöbb nő ma is kórházban, ellenőrzött körülmények közt hozza világra gyermekét, ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy egyre többen döntenek úgy: a lótusz szülést választják. Ennek egyik kockázata, hogy a csecsemő fertőzést kap és meghal, de az anya is életét vesztheti.
Az évtizedek óta a vegyi fegyverek megsemmisítéséért küzdő Paul Walker amerikai politológus lett az alternatív Nobel-díj egyik idei kitüntetettje - közölte csütörtökön a díjat adományozó Right Livelihood Alapítvány.
A szükséges források megteremtése mellett a szemléletformálás fontosságára is felhívta a figyelmet az emberi erőforrások minisztere a nemzetközi autistakongresszus megnyitóján.
Kétszer magasabb a hazai bankok nem teljesítő hiteleinek aránya az eurózóna átlagánál. A nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan a magyarországi bankoknak is meg kell szabadulniuk ezen eszközöktől annak érdekében, hogy újra növekedési pályára állhasson a bankszektor.
Rendőri kísérlettel hagyta el az Elche stadionját César Muniz Fernández játékvezető azt követően, hogy egy igencsak véleményezhető büntetővel ajándékozta meg a Real Madridot az újonc elleni bajnokin.
A tolvajok több mint száz méter hosszú kábelt ástak ki a földből, a zsákmányt egy lovas szekérrel akarták elvinni, amikor a rendőrök tetten érték őket.
A japán cégek előszeretettel vásárolnak fel Európai vállalatokat, a legfrissebb hírek szerint egy újabb akvizícióra került sor, a japán Lixil vette meg a német Grohe fürdőszobai kellék gyártó és...
A Škoda nagy modelloffenzívája a Rapid, az Octavia, valamint a frissített Superb és Yeti után nem ér véget, és következő lépéseként hamarosan bemutatkozik majd a Fabia új generációja is.
A Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetői pályázatát egyaránt eredménytelenné nyilvánította csütörtöki zárt ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Mindkét posztra új pályázatot írnak ki.
Hajmeresztő mutatványra vállalkozott egy argentin pilóta: néhány méterrel a reptér látogatóinak feje felett suhant el egy hatalmas, Herkules nevű géppel – az esetről videó is készült.
Két új tetoválással lepte meg magát Miley Cyrus. A botrányairól híres énekesnő a legendás Rolling Stones nevet varratta magára, egy interjú alkalmából.
Érvénytelenné nyilvánította a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. A posztra Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház direktora és Eszenyi Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatója egyaránt pályázott.
Korábban a Morgan Stanley és a Deutsche Bank is optimista hangot ütött meg a részvénypiacokkal kapcsolatban, most pedig a Goldman Sachs is biztatóan tekint a kilátásokra. Az elemzőház amerikai...
A gyulai önkormányzat megvásárolta a Gyulai Húskombinátot a felszámolótól. A város a húsüzemet hosszú távon kívánja üzemeltetni - mondta a polgármester.
Az Európai Bizottság hat másik tagállammal együtt Magyarországra is úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött csütörtökön, vagyis második szakaszába léptette a kötelezettségszegési eljárást ...
A gyulai önkormányzat 850 millió forintért megvásárolta a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát eszközeit, valamint a gyulai kolbászok és májas termékek márkavédjegyeit a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-től.
Állásbörzéken és ifjúsági konferenciákon való aktív részvétellel, többek között tanácsadással, próbainterjú lehetőséggel is támogatja a pályakezdő fiatalokat az Ökumenikus Segélyszervezet Ygen Humánerőforrás Központja, áll a szervezet közleményében.
A Schneider Electricet a világ egyik legvonzóbb munkáltatójának választották a munkáltatói márkaépítés vezető tanácsadója, az Universum által összeállított Top 50 lista szerint, áll a cég közleményében. A felmérésből kiderült, hogy a mérnökhallgatók szavazatai alapján 45. helyen végzett Schneider Electric ideális munkaadó a mérnöki és a feldolgozóipari szektorban elhelyezkedők számára.
Jó negyedévet zárt a Hennes & Mauritz svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc. A vállalat részvénye a kedvező adatok hatására kilőtt, 7,3 százalékos emelkedést mutat.
Az itáliai labdarúgásban máig nem feledik Weisz Árpádot, a két világháború között három olasz bajnoki címet nyert vezetőedzőt, akinek az emlékére csütörtök délután serdülő tornát rendeznek Milánóban az AC Milan, az Internazionale és a Bologna korosztályos csapatainak részvételével.
A gyulai önkormányzat 850 millió forintért megvásárolta a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát eszközeit, valamint a gyulai kolbászok és májas termékek márkavédjegyeit a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Társaságtól. Az adásvételi szerződést csütörtökön írták alá Gyulán.