Oroszország után Olaszországban, az AC Milan játékosaként folytatja futballpályafutását a japán válogatott középpályása, Honda Kejszuke, aki 2010-től a CSZKA Moszkva légiósa.
Berlin — Attraction-társulat győzött, és 86 millió forintot nyert a brit tehetségkutatóban, de Karsai Zita (34) már biztosan nem táncolhat a német Got to Dance televíziós verseny átszámítva 29 milliós fődíjáért, mert kiesett az elődöntőben.
Az idei második negyedévben jelentősen, mintegy 42 700-zal csökkent a munkanélküliek száma az első negyedévhez képest, ami főként szezonális hatásoknak tudható be - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) saját becslésére hivatkozva.
Óriásfestménnyel demonstráltak a lánctartozások miatt Nagykanizsán, pénteken: a tüntetők mintegy 600 négyzetméteres szakadékot festettek a vásárcsarnok elé.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levélben válaszolt Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke korábbi levelére. A levélben, amelyet Havasi Bertalan, a miniszterelnök...
Budapest — A természetes és alternatív lehetőségeket választotta Bánovics Marcsi (35) playmate a hormonok helyett, amelyet szinte egész életében szednie kellene.
Budapest - A Prisztás-gyilkosság miatt indult büntetőper pénteki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken az egyik védett tanú azt állította: Portik Tamás elsőrendű vádlott rendőrségi besúgó volt.
Budapest — Horgászhálóval fogták el a háziak azt a selyemmajmot, amelyik – egyelőre tisztázatlan körülmények között – besurrant egy budai család otthonába.
Magyarország – Ontja magából az elektroszmogot a wifi! A mobiltelefonok káros hatásait már régóta pedzegetik a tudósok, most pedig a szinte minden háztartásban megtalálható vezeték nélküli internetes készülék került terítékre.
Budapest – A Blikk-kel a jó dolgok tovább tartanak: július 7-e helyett egy teljes héttel tovább, július 14-ig folytatódik a Blikk Bumm nyereményjátéka.
Látványosan javult a foglalkoztatási helyzet az Egyesült Államokban, emiatt viszont előbbre hozhatja a Fed a kötvénypiaci kivonulást. A magyar piacot is elsodorta a délutáni eladói hullám.
Jövő csütörtökön az M1 tévécsatorna mindkét érdekelt magyar csapat, a Budapest Honvéd és Videoton FC visszavágóját is élőben közvetíti az Európa Liga selejtezőjének első fordulójából.
A nyári szünetben olykor érdemes felelevenítenünk, hogy mi is történt a mögöttünk álló szezonban. Mi is ezt tesszük most, íme a La Liga 10 legszebb gólja a 2012/13-as szezonból.
Budapest – Nincs remény, és valamennyi devizahitel-szerződés érvényben marad? Csütörtökön a Kúria úgy döntött, nem ítéli semmisnek azt a szerződést, amelyben a bank nem tüntetett fel minden szükséges költséget, hanem csak módosíttatta a dokumentumot.
A méznél is édesebbnek nevezte Pakisztán és Kína viszonyát Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök pénteken, amikor találkozott Li Ko-csiang kínai kormányfővel. A két miniszterelnök jelenlétében nyolc megállapodást írtak alá - jelentette a kínai média.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levélben válaszolt Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke korábbi levelére. A kormányfő kiemelte, hogy a takarékszövetkezeti...
Az európai börzék gyenge teljesítménye ellenére az amerikai tőzsdék erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a júniusi foglalkoztatottsági adatok sokkal...
Újabb buszokon vezetik be az elsőajtós felszállást a fővárosban. A BKK tájékoztatása szerint szombattól a 98-as autóbusz vonalán, míg hétfőtől a csak hétköznapokon közlekedő 98E autóbuszvonalon lehet csak az első ajtón felszállni.
Bulgáriában előrehozott választásokat javasol az államfő. Roszen Plevneliev szerint ez az egyetlen kiút a balkáni országban kialakult politikai válságból.
2013. augusztus 5-én (hétfő) délelőtt 09.00 órakor tartja a 1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75. szám alatt rendkívüli közgyűlését a Synergon Informatikai Nyrt. A Synergon 2013. augusztus 5-én...
Az idei második negyedévben jelentősen, 42 700-zal csökkent a munkanélküliek száma az első negyedévhez képest, ez főként szezonális hatásoknak tudható be - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete, saját becslésére hivatkozva.
Az ideiglenes egyiptomi államfő pénteken rendeletben feloszlatta a parlamentet, valamint új vezetőt nevezett ki a hírszerzés élére - jelentette az állami média.
Az MSZP szerint a Tavares-jelentésre válaszoló parlamenti határozat pénteki elfogadásával a Fidesz világossá tette, hogy Orbán Viktor korlátlan hatalmának biztosítása fontosabb számára, mint a demokratikus alapértékek betartása.
A globális felzárkózó térségen belül Közép- és Kelet-Európa gazdaságai a legérzékenyebbek a külső finanszírozási kondíciók esetleges romlására, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal...
A Kúria csütörtöki, az árfolyamrésre vonatkozó döntése alapján a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara arra hívja fel a devizaadósok figyelmét, hogy a végrehajtást elrendelő bíróságtól kérhetik a végrehajtás felfüggesztését, és ez nem jelent számukra többletköltséget - közölte a pénteken a kamara az MTI-vel.