Július első szombatján lép életbe és augusztus végéig tart a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása: a nyári kamionstop szombaton este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik.
CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (továbbiakban: „EMABIT”) engedélyt kapott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől, hogy a már engedélyezett biztosítási ágazatok mellett a nem életbiztosítási ág Kezesség, garancia ágazatában is végezzen biztosítási tevékenységet.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont erősödés kezdődött annak köszönhetően, hogy a...
Ahogy az borítékolható volt, nem elégedettek a takarékszövetkezetek a kormány által elfogadott változtatásokkal, az elfogadott jogszabály miatt minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget igyekeznek majd kihasználni.
Nürburg – Kísért a múlt a Forma–1-ben. A vasárnapi Brit Nagydíjon szétrobbant Pirelli gumik miatt idegesek a pilóták, s azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a pénteki szabadedzésekkel kezdődő német versenyhétvégén megismétlődik a 2005-ös botrány.
Száznegyven frissen végzett szakmunkás kezdheti pályáját az Audi Hungariánál, illetve 150-en szakmai gyakorlaton vehetnek részt a vállalatnál - tudta meg a Napi Gazdaság.
Változtatna és pontosítana a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács elnökével szemben támasztott követelményeken az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyet a közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett be a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött egyik törvénymódosításhoz.
Az arany tavaly október óta tartó árfolyam esése sokakat nem hagy nyugodni, elvégre számos háztartás megtakarításának jelentős részét képzi arany szerte a világon, köztük hazánkban is. Az, hogy az elemzők további áresést jósolnak, csak erősíti az aggodalmakat… Hagyjak fel az arany vásárlással? Adjak el minden eddigi aranyat és alacsonyabb árfolyam szinteken vásároljak? Ebben a bejegyzésben azt…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a UPC tavalyi szerződésmegújításához kapcsolódóan állapított meg bírságot, amit a hatóság álláspontja szerint az újraszerződtetés során felmerült eljárási hibák alapoztak meg. A határozat nem érinti az érvényben lévő előfizetéseket, az előfizetőknek semmi teendőjük nincs az üggyel kapcsolatban - olvasható a UPC szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont erősödés kezdődött annak köszönhetően, hogy a...
A papírmentes pályázati rendszer kialakításának legújabb állomásaként 2013 júliusától az uniós támogatásról kötött szerződések egy részét elektronikusan, és ezáltal gyorsabban kapják meg a pályázók - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken....
A sport általában jót tesz az egészségnek, segít megőrizni erőnlétünket, ám vannak bizonyos sportágak, amelyek megterhelik az ízületeket, ezért kerülendők, különösen azok számára, akiknek már voltak térd- vagy egyéb ízületi problémáik. Melyek ezek a sportágak, és mit válasszunk, ha nem akarunk lemondani a testmozgás öröméről, és ízületeinket is kímélni szeretnénk?
Szeged — Egy papírból készült jelmez segítségével majdnem kétszáz kilót fogy és hízik Nagy Ervin (36) a Leányvásár című darabban, amely az első bemutató a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadában.
Szelíd üzletemberek vagyunk, a takarékszövetkezetek betartják a jogszabályokat - ez volt a legfontosabb üzenete a kormány felé a takarékszövetkezeti törvénnyel kapcsolatban Demján Sándornak egy mai...
Módosításokkal ismét elfogadta a parlament kormánypárti többsége pénteken a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényt. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség jogorvoslatot kezdeményez minden hazai, és ha kell, európai fórumon a jogszabály ellen. Demján Sándor, a szövetség elnöke azt mondta, újabb levelet ír a köztársasági elnöknek, ebben azt kéri Áder Jánostól, hogy küldje a…
Megjöttek az adatok, amiket egész héten vártunk - az egyiptomi események miatt drágul az olaj - idehaza két bank jelentette be, hogy fizetni kell a kártyás vásárlások után - Esztergomban kikapcsolják a közvilágítást - Nézze meg itt >> -
Oroszország fizikai nemesfém-tőzsde elindítását tervezi, Szingapúr pedig két napja már meg is nyitotta ilyen börzéjét. Úgy tűnik, e két országban bíznak az idén jelentősen leértékelődött sárga nemesfém jövőjében, nem „írják le”, mint oly sokan mostanában a pénzügyi médiában.
A Manchester United is elkezdte a felkészülést a következő bajnoki szezonra. A MU sztárjaira a The Sun fotósa is kíváncsi volt. Csak éppen nem a játékosokra, hanem az autóikra.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani szombat délután a Budapest Pride fesztivál miatt a fővárosban, ezek a közúti és a közösségi közlekedést, valamint a gyalogosforgalmat is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A rendezvény idején lezárják az Andrássy utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat, az Alkotmány utcát, a Honvéd utcát és a Markó utcát is.
Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepli a budapesti Goethe Intézet, ebből az alkalomból az intézmény tevékenységét bemutató programokkal, grillpartival és tortával várja az érdeklődőket Ráday utcai épületben.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont erősödés kezdődött annak köszönhetően, hogy a...
A letelepedési államkötvényt forgalmazó Discus Holdings Ltd pénteken újabb országokra kapott engedélyt, ahol folytathatja tevékenységét - számolt be a Világgazdaság. Így már Ausztriából,...