Ha bebizonyosodik a nyomozók gyanúja, kuruzslásért bizonyosan, s talán emberölésért is felelősségre vonható a halálra éheztetett agárdi kisfiút rendszeresen látogató fényevő guru.
Szeptemberig engedélyezte az ország két jelenleg is működő atomreaktorának üzemeltetését a japán atomenergetikai hatóság szerdán, miközben a két éve balesetet szenvedett fukusimai erőmű üzemeltetője újra akarja indítani több nukleáris létesítményét.
Kate nyomában mindig loholnak a paparazzik, ezért szinte minden pillanat meg van örökítve, amikor a nyilvánosság elé lép. És persze vannak mókás pillanatok is, vicces fintorokkal. Összegyűjtöttünk Nektek néhányat. Hisz a hercegné is csak ember.
A sorozatos gumirobbanások és az FIA szabálymódosítása után ezen a hétvégén éles bevetésre kerülnek a kevlárpalástos hátsó abroncsok, melyek váltják a Silverstone-ban csődöt mondó acélpalástos elődöket. A Magyar Nagydíjra újabb változások jönnek.
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a demográfiai program három eleméről tárgyalt szombaton a kormány, a csomagról várhatóan júliusban tovább egyeztetnek.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt. Az államfő több ponton sem ért egyet a törvénnyel. A jogszabályt többen is kritizálták, köztük Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke.
Amerikai drónról elindított rakéták megöltek 16 feltételezett iszlamista lázadót szerda hajnalban Pakisztán északnyugati részén. Ezzel csaknem egy időben szintén iszlamista lázadók megtámadtak egy határőr-kapitányságot az országnak ugyancsak ebben a részében.
Bár a Fed eszközvásárlási programjával kapcsolatban érkező hírek miatt júniusban a forint piacát is volatilis kereskedés jellemezte, a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők szerint mind rövid,...
Az egészségügyi átszervezések célja, hogy az azonos betegséggel kórházba kerülők mindenütt ugyanazt a kezelést kapják - jelentette ki Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója....
Világszerte híres állattal büszkélkedhet Mezőhegyes: itt él ugyanis Numero Uno, a világ tenyészbikáinak királya. Az állat már több ezer utóddal büszkélkedhet, spermájáért akár 15 ezer forintot is megadnak.
Több ponton nem ért egyet Áder János a június 27-én elfogadott takarékszövetkezeti törvénnyel, ezért észrevételei megtételével visszaküldte azt az Országgyűlésnek. A köztársasági elnök szorgalmazza...
Azoknál a nőknél, akik 42 éves koruk előtt befejezik a menstruálást, kétszer gyakoribb a stroke előfordulási esélye – állítja egy széles körben elvégzett tanulmány.
Iránytalan kereskedés és átlag alatti forgalom jellemezte a tegnapi amerikai részvénypiacokat, amelyek a vártnál jobb gépjármű értékesítési adatok és ipari megrendelés ellenére veszteséggel zártak.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt. Az államfő több ponton sem ért egyet a törvényben foglaltakkal.
Rendkívül feszült helyzet alakult ki szerda reggelre Egyiptomban. Az államfő és az ellenzék, valamint a hadsereg között nem közeledtek az álláspontok. Megfigyelők szerint egyre nagyobb a katonai beavatkozás valószínűsége. Kairóban egész éjszaka folytatódtak a fegyveres összecsapások, amelyek legkevesebb 22 halálos áldozatot követeltek.
A vezető nyugati börzék gyengén teljesítettek kedden annak ellenére, hogy a vártnál kedvezőbb makroadat érkezett az USA-ból. Az esés hátterében a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság...
A demográfiai program három eleméről tárgyalt szombaton a kormány, a csomagról várhatóan júliusban tovább egyeztetnek - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár a Magyar...
Csaknem egymilliárd forintos fejlesztés zárul le a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi telephelyén, aminek köszönhetően 123-mal nőtt a gyár létszáma.
Nyáron kiírja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a midibuszok közbeszerzési felhívását - írja pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Napi Gazdaság és a Népszabadság szerdán. A Napi...
A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalását várja arról, hogy a közszféra egyes területein milyen mértékű és ütemezésű bérfejlesztés lehetséges - mondta a kormányszóvivő szerda...
A szokásos befektetői félelmek (Fed eszközvásárlási programjának lassítása, kínai gazdasági problémák) mellé még két fontosabb félelem is adódott: az egyiptomi zavargások esetleges átterjedése más...
Négyszázmillió forintból épült a Margitsziget új szökőkútja. Látványos lett, más kérdés, hogy a hajléktalanok fővárosában talán jobb helyre is mehetett volna ez a hatalmas összeg.
Az indonéziai katasztrófavédelem szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint a Richter-skála szerinti 6,1-es földrengésben 1500 épület romba dőlt a tartományban.
A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalását várja arról, hogy a közszféra egyes területein milyen mértékű és ütemezésű béremelés lehetséges - mondta a kormányszóvivő szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Júniusban újabb rendkívül gyenge hónapja volt az aranynak, ugyanis az árfolyam 1 200 dollár alá zuhant. A neves befektető és publicista, Barry Ritholtz szerint azonban még korán sincs vége a...
Tegnap délután hivatalosan bejelentésre került, hogy a General Motors és a Honda egyesíti erőit a következő generációs üzemanyagcellás technológiák területén. A cél a kereskedelmileg megvalósítható üzemanyagcella kifejlesztése és a hidrogéntárolás problémájának megoldása, határidőként előzetesen a 2020-as esztendőt megcélozva.
Vizsgálatokat indított a napokban Kína külföldi, tejport gyártó vállalatok ellen, annak gyanúja miatt, hogy a cégek megszegték a versenypiaci szabályozásokat és áraikat túl magasan határozták meg. Az...