2013. július 3. szerda

júl. 3
5:18
Orbán az európai értékekkel harcol (Alternatív Energia)
Semmilyen negatív következménnyel nem jár a magyar állampolgárok számára, csak a kormány jogalkotásának rendszeres megfigyelését vonja magával, ha holnap délelőtt elfogadja a Tavares-jelentést az Európai Parlament (EP) plenáris ülése. Ettől függetlenül ma heves vita alakult ki a politikai oldalak között, főként mert Orbán Viktor kormányfő és partnerei nem pusztán elutasították a dokumentumot,…
júl. 3
5:20
Kérik a nyomor számait (Alternatív Energia)
A szegénységre vonatkozó adatok azonnal hozzák nyilvánosságra - ezt követeli a kormánytól Korózs Lajos. A szocialista szakpolitikus szerint a Központi Statisztikai Hivatalnál (KSH) már elkészültek a számítások, ám abból kiderülne, hogy az egy főre jutó létminimum 85 ezer forint, egy kétgyermekes család megélhetéséhez pedig legalább 250 ezer forintra lenne szükség - miközben a nettó minimálbér csak…
júl. 3
5:22
Beveszi Budát a kormány? (Alternatív Energia)
Újabb várbeli épületekkel gazdagodhat az állami reprezentáció, ha az MTA bölcsészettudományi intézetei számára felépít a kormány egy vadonatúj kutatóközpontot. Egyelőre nem tudni, hogy a kutatóház mikor épülhet fel, a helyszín a Rákóczi híd pesti oldala lehet. Akadémia forrásaink szerint a Miniszterelnökség emberei már megjelentek a költözés miatt megüresedő két várbeli ingatlanban körülnézni.
júl. 3
5:24
Pride: letagadták a meghívást Orbánék (Alternatív Energia)
A szombati Budapest Pride felvonulás idejére és annak útvonala közelébe eddig 9 további rendezvényt jelentettek be. Erről tájékoztatta lapunkat a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Azt, hogy mely szervezetek jelentettek be demonstrációt, a rendőrség nem árulta el, arra hivatkozva, hogy a bejelentéseket magánszemélyek tették.
júl. 3
5:26
Még tart az összesítés a kényszernyugdíjról (Alternatív Energia)
Holnapra ígért pontos választ a szaktárca arról, hány közalkalmazottat és köztisztviselőt érintett a kényszernyugdíjazás. Az adatokat még be kell kérni - mondták lapunknak az emberi erőforrás minisztériumnál. Hétfő óta egyetlen közalkalmazott vagy köztisztviselő sem kaphat egyszerre nyugdíjat és bért.
júl. 3
5:28
Perel, de beszélni nem akar a "sértett" Polt Péter (Alternatív Energia)
Továbbra sem szeretne élni a legfőbb ügyész a lapunk által felajánlott lehetőséggel, hogy a Népszava hasábjain fejthesse ki személyes álláspontját a júniusban őt ért, az Országgyűlésben elhangzott vádról, amely szerint Polt Péter "a Fidesz vállalati jogászaként" működik. Fazekas Géza ügyészségi szóvivő szerint Polt "már kifejtette álláspontját erről a parlamentben és továbbra is ez az irányadó".
júl. 3
5:36
A bűnös állam perkálhat (Alternatív Energia)
Nem kevesebb mint hárommillió- hatszázezer forintot nyert a magyar állammal szemben egy volt elítélt Strasbourgban, mert évekig túlzsúfolt cellákban tartották fogva - tudta meg lapunk. A férfire majdnem hétéves börtönbüntetése alatt átlagosan két szabad négyzetméter jutott a 10-14 fős zárkákban, ám az Európai Tanács előírása szerint ennek legalább a dupláját kellett volna biztosítani.
júl. 3
6:39
A szabadság napja a Margitszigeten (Infostart)
Budapest történelmi értékeinek, valamint a jövő építésének fontosságáról beszélt a Margitszigeten a főpolgármester.
júl. 3
7:15
Ez történik, ha elfogadják a Tavares-jelentést (Infostart)
Elemzők szerint nem lesz jogi következménye annak, ha az Európai Parlament ma elfogadja a Tavares-jelentést. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. Lánczi Tamás szerint a keddi vita nem csak Magyarországról szólt.
júl. 3
7:24
Tavares-jelentés - Memorandumot készített a kormány (Alternatív Energia)
A Tavares-jelentés elfogadása veszélyt jelentene az európai integráció fejlődésére - állapítja meg az a memorandum, amelyet a magyar kormány tett közzé az Európai Parlamentben (EP) annak a plenáris vitának a kapcsán, amelyet az alapvető jogok magyarországi helyzetéről Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített előterjesztésről folytattak le kedden Strasbourgban.
júl. 3
8:27
A demográfiai program három eleméről tárgyalt a kormány - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a demográfiai program három eleméről tárgyalt szombaton a kormány, a csomagról várhatóan júliusban tovább egyeztetnek.
júl. 3
8:36
Visszaküldte az államfő a takarékszövetkezeti törvényt (Alternatív Energia)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt.
júl. 3
9:57
Ékszereket lopott a Tiffany vezető beosztású alkalmazottja (Infostart)
Több mint 1,3 millió dollár értékben lopott és adott tovább ékszereket a Tiffany ékszerház egy volt vezető beosztású alkalmazottja.
júl. 3
10:51
Giró-Szász: az NGM vizsgálja a közszféra bérfejlesztési lehetőségeit (Infostart)
A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalását várja arról, hogy a közszféra egyes területein milyen mértékű és ütemezésű bérfejlesztés lehetséges - mondta a kormányszóvivő szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
júl. 3
11:18
Új típusú szolgálati nyugdíjat ígér az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP jövő évi kormányra kerülése esetén eltörölné a katonák szolgálati nyugdíját sújtó 16 százalékos terhet, valamint új típusú szolgálati nyugdíjrendszert vezetne be, amely ígéretük szerint méltányosan ellentételezné a honvédelemben eltöltött éveket.
júl. 3
11:54
A kormány mérlegeli az államfő észrevételeit a takarékszövetkezeti törvény ügyében (Alternatív Energia)
A kormány mérlegeli a köztársasági elnök észrevételeit a takarékszövetkezeti törvénnyel kapcsolatban, és azt kéri az Országgyűléstől, hogy minél hamarabb tűzze napirendre az előterjesztést - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
júl. 3
12:12
Titkos adatgyűjtés - Martonyi János tájékoztatást kért az amerikai nagykövettől (Alternatív Energia)
Martonyi János külügyminiszter szerdán tájékoztatást kért Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől arról, hogy magyar kormányzati vagy egyéb intézmények ellen folyt-e titkos adatgyűjtés, akár Magyarországon akár külföldön - közölte a Külügyminisztérium.
júl. 3
12:14
PM: a takarékszövetkezeti törvény célja egy állami maffiabank létrehozása (Alternatív Energia)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a takarékszövetkezetek "államosításáról szóló" törvény célja "egy állami maffiabank létrehozása".
júl. 3
12:48
Az LMP az Alkotmánybírósággal vizsgáltatná a földtörvényt (Alternatív Energia)
Az LMP azt kéri Szabó Mátétól, az alapvető jogok biztosától, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és kezdeményezze az új földtörvény alkotmányossági vizsgálatát, illetve a jogszabály módosítását - jelentette be Schiffer András.
júl. 3
12:57
Az EP elfogadta a Tavares-jelentést (Infostart)
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Tavares-jelentést.
júl. 3
13:06
Nem létező pénzek béremelésre (Alternatív Energia)
A kormánypárti sajtó ugyan - a szeptemberi pedagógusbér-rendezésen felül - újabb közalkalmazotti béremeléseket harangozott be a kabinet múlt szombati ülésére hivatkozva, az ominózus egyeztetés után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek ellentmondva - azt mondta, hogy még a tanárokról sem született döntés.
júl. 3
13:24
Gyulay: fesztiválokon nem lehet ideiglenesen dohányt árulni (Alternatív Energia)
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.
júl. 3
13:33
Orbán Viktor: Korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares-jelentés (Infostart)
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést, állásfoglalást. Súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares-jelentés, melyre a Fidesz-frakció kezdeményezésére csütörtökön várhatóan határozatot szavaz meg az Országgyűlés, válaszul az Európai Parlamentnek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
júl. 3
13:42
Kikéri Polt a komondoros Baloghot (Alternatív Energia)
A "komondoros" Balogh József exfideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt Polt Péter legfőbb ügyész. A Legfőbb Ügyészség közlése szerint a politikus a nyomozás adatai szerint idén április 28-án a hajnali órákban a fülöpházi lakóhelyén bántalmazta az élettársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett, a beszerzett bizonyítékok alapján pedig "a súlyos testi sértés…
júl. 3
13:51
Indítványozta a legfőbb ügyész Balogh József mentelmi jogának felfüggesztését (Infostart)
Balogh József független országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a házelnöknél a legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
júl. 3
14:18
Egységes fővárosi parkolási rendszert sürget az ombudsman (Alternatív Energia)
A fővárosban nem jelzik egyértelműen, hogy adott terület melyik parkolási társasághoz tartozik, emiatt Szabó Máté ombudsman ismételten egy egységes budapesti parkolási rendszer létrehozását sürgette a főpolgármesternél.
júl. 3
14:27
Orbán: Emelni kell a természetjárás színvonalát (Infostart)
A kispénzű magyar családok hazai kikapcsolódását segítő természetjáró mozgalomnak felújított turistaházakra, korszerű létesítményekre és jelrendszerre van szüksége, hogy a természetjárás ugyanolyan színvonalú lehessen, mint Ausztriában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Dobogókőn, miután megállapodást írt alá a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) elnökével.
júl. 3
14:45
Ombudsman: sértik a jogbiztonságot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás egyes szabályai (Infostart)
Az ombudsman szerint sértik a tulajdonhoz való jogot és a jogbiztonságot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás egyes jogszabályi rendelkezései.
júl. 3
15:21
Felkérték a hadsereget az egyiptomiak életének védelmére (Infostart)
Az egyik ellenzéki párt felkérte a hadsereget szerdán, hogy védje meg az egyiptomiak életét az "őrülten" viselkedő Murszi elnöktől.
júl. 3
15:48
Andrassew Iván köszönete (Alternatív Energia)
Hihetetlen, példátlan, és mindenkinek nagyon köszönöm - ezt üzente Andrassew Iván azoknak, akik anyagilag segítették őt, vagy gondolnak rá. Kollégánkat daganatos betegsége kényszerítette kórházba, ám értékeit, köztük táblagépét ellopták tőle a kórházi szobából. Mivel Iván ezzel tartotta a kapcsolatot a külvilággal, a szerkesztőség gyűjtést szervezett neki. Egyetlen nap alatt nagyon sokan…
júl. 3
15:57
Bajnai Gordon "nemcsak 2014-re lő" (Infostart)
Az elemzők véleménye is megoszlik arról, hogy lesz-e ellenzéki összefogás a jövő évi választásokra. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
júl. 3
16:06
MSZP: Ez nem siker (Alternatív Energia)
Hiába jelenti be Pósán László, hogy a Fidesz idén 2,4 milliárd forintot költ gyermekétkeztetésre, azért ne gyújtsunk örömtüzeket. Ez az összeg ugyanis pontosan annyi, amennyi a szocialista kormányzat idején volt. 2009-ben éppen 2,4 milliárdot biztosított erre az akkori kabinet. Azóta azonban a Fidesz családellenes, és életképtelen gazdaságpolitikája miatt jelentős élelmiszerár-emelkedés zajlott…
júl. 3
16:51
Áder a 15. törvényt nem írta alá (Infostart)
Tavaly májusi beiktatása óta az államfő egy alkalommal, a választási eljárási törvény esetében kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, és tizenöt, aláírásra elé terjesztett törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek megfontolásra. Áder János szerint az alkotmánybírósági beadványok elkészítéséhez a mindenkori köztársasági elnöknek nem elég a rendelkezésére álló öt nap.
júl. 3
16:53
Útdíj: az agrárkamara több kedvezményt javasol (Infostart)
Több kedvezményt szeretne a mezőgazdaság szereplőinek a használatarányos útdíjjal összefüggésben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
júl. 3
17:27
Az Országgyűlés válaszolhat a Tavares-jelentésre (Infostart)
A Fidesz és a KDNP azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés sürgősséggel fogadja el azt a határozatot, amelyben a Tavares-jelentés megszavazására válaszul kimondja: az Európai Unió visszaél hatalmával - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 3
17:29
2020-ig megújul a Városliget (Infostart)
A Városligetbe tervezett Múzeum Negyed mellett 2020-ig megújul többek között az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok, új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz, míg a Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye a létrehozandó komáromi Csillag Erőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központba kerül.
júl. 3
18:03
Változtatnak a takarékszövetkezeti törvényen (Infostart)
Változik a takarékszövetkezeti törvény, miután azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.
júl. 3
18:21
Fidesz: listázza egyes munkavállalóit az Elmű (Infostart)
Az adatvédelmi hatósághoz fordul a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője, mert tudomása szerint az Elmű listázza egyes dolgozóit.
júl. 3
18:39
Tavares-jelentés: tényleg gyámság alá kerül Magyarország? (Infostart)
Az Európai Parlament elfogadta az úgynevezett Tavares-jelentést. A dokumentumban lévő kritikákra a magyar kormány is válaszolt. Valki László nemzetközi jogász szerint a kormányfő kijelentésével ellentétben a jelentés elfogadásával Magyarország nem kerül gyámság alá.
júl. 3
19:15
Új büntetés-végrehajtási kódex készül (Infostart)
Új büntetés-végrehajtási kódex megalkotásáról döntött a kormány - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
júl. 3
20:45
Több száz traffipax az utakon (Infostart)
365 sebességellenőrzésre is alkalmas fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontot állítanak fel Magyarországon. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint további 160 mobil eszközt is üzembe helyeznek az utak mentén.
júl. 3
20:54
Nagyon "megütötték" Orbánékat - az EP zöme nem kér alkotmányos rendszerükből (Alternatív Energia)
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést, állásfoglalást.
júl. 3
20:56
Visszatér a kánikula (Alternatív Energia)
Csütörtökön is sok napsütésre, meleg nyári időre készülhetünk, csak helyenként növekedhet meg kissé gomolyfelhőzet, de csapadék sehol sem várható. Az északkeleti szél helyenként megélénkülhet. Hajnalban 11-16°C valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 29 és 33°C között alakul.
júl. 3
21:03
Melyik pedagógus jár a legjobban a béremeléssel? (Infostart)
A köznevelési törvény előírásai alapján az új bértáblával a legjobban a viszonylag alacsonyabb képzettségű, főiskolai alapvégzettséggel rendelkező tanárok járnak jól - mondta Petróczi Gábor közoktatási szakértő. Ő készített egy összesítést a béremelésről, amely korábban a Magyar Nemzetben jelent meg.
júl. 3
21:12
Rogán: változik a takarékszövetkezeti törvény (Alternatív Energia)
Változik a takarékszövetkezeti törvény, miután azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.
júl. 3
22:15
Orbán: Sérti és korlátozza az ország függetlenségét a Tavares-jelentés - összefoglaló (Infostart)
A miniszterelnök szerint sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét az Európai Parlament által elfogadott Tavares-jelentés. Az új Btk-val harmonizáló büntetés-végrehajtási kódex megalkotásáról döntött a kormány. Jováhagyta az Európai Parlament, hogy bevezesse az eurót januártól Lettország. A nap legfontosabb hírei július 3-án.
júl. 3
22:33
A kormány benyújtotta válaszait az államfő kifogásaira (Infostart)
A kormány az egyházügyi jogszabály módosítása és a takarékszövetkezeti integráció esetében is megfogalmazta és az Országgyűlés elé terjesztette válaszait az államfő kifogásaira.

Keresés