A feszültségek oldódni látszanak Egyiptomban, a CDS-felárak a múlt hét során érezhetően csökkentek, melyben nagy szerepet játszhat, hogy Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Kuvait...
Nem okozott nagy negatív meglepetést a hajnalban közzétett kínai GDP-adat, így összességében fennmaradt az a jó hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amely a múlt hét végét jellemezte. Éppen...
Az idén májusban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaptényezővel korrigálva a növekedés szintén 11,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Mérsékelten emelkedő indexekkel indulhat a kereskedés a főbb európai értéktőzsdéken. Az előzetes várakozások szerint londoni FTSE-100 index 21 ponttal, a frankfurti DAX-30 20-21 ponttal, a párizsi CAC 40 pedig 8-11 ponttal pénteki záróértéke fölött nyitja a kereskedést.
Vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság Németország ellen, amiért az az adófizetőkkel fizetteti meg az energiaellátás jelentős átalakításához kapcsolódó költségeknek egy részét - értesült a Der...
A KSH ma közzétett adatai alapján májusban az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest 11,2%-kal emelkedett az áprilisban mért 9,8% után. Az év első öt hónapjában 7,5%-kal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés ugyanakkor májusban 0,8%-kal csökkent az áprilisi 1,4%-os emelkedés után.
Felhatalmazták a kínai hatóságok a legnagyobb ottani e-kereskedelmi vállalatot, az Alibaba Groupot, hogy növelje online hitelezést folytató üzletágának finanszírozását kötvénykibocsátás révén - írja...
Májusban az építőipari termelés volumene 0,8 százalékkal elmaradt az előző havi szinttől. Mivel a megelőző három hónapban ennél jóval nagyobb havi emelkedéseket láthattunk, a mostani szám bőven...
Jó formában zárták a múlt hetet a nyugati börzék, ennek ellenére könnyedén találhatunk eladási pontokat az egyedi részvények grafikonján. Ma a Münchener Rückversicherung mellett a Lenzing grafikonját...
Az USA-ban egymillió forintnyi dollárnál is többet kell fizetnie annak a képviselőnek, aki káromkodik. Magyarországon a legutóbbi Deutsch–Szanyi szópárbaj után sincs büntetés. Meddig lesz ez így? A trágár képviselők toplistája következik.
Vereséggel búcsúzott a Margitszigeten rendezett Vodafone-kupától a barcelonai világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott, így Montenegró és Görögország mögött a harmadik helyen végzett.
Az amerikai börzék erősödéssel zárták a pénteki kereskedést az összességében kedvezőbb második negyedéves banki gyorsjelentéseknek köszönhetően, a Dow Jones és az S&P 500 ráadásul új történelmi...
Az OMV bejelentette, hogy múlt pénteken visszaállt kitermelése Líbiában, mely jelenleg normál szinteken stabilizálódott. Líbia fontos piaca az OMV-nek, amit jól mutat a kitermelés korábban...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Teljes gőzzel beindul a második negyedéves gyorsjelentési szezon a héten, különösen a technológia szektor szereplői és a pénzügyi vállalatok lesznek aktívak. Eddig a befektetők által szorosabb...
A mintegy 130 ezer diákmunkás nem pusztán a zsebpénz kiegészítése miatt járhat jól: az iskola elvégzése után ugyanis úgy kezdhetnek első munkahelyükön, hogy már tudják, milyen rendszeresen munkába járni és felelősséget vállalni egy feladat elvégzéséért - vélik a HR Portálnak nyilatkozó szakértők. Egy felmérés szerint ennek is köszönhető, hogy a fiatalok 30 százalék körüli munkanélküliségi rátája…
A német állam szeretne túladni a válság elején részben államosított Commerzbank meglévő, 17%-os állami tulajdonrészén. A Focus magazin úgy tudja, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a svájci UBS-t is...
2013 májusában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés májusi növekedéséhez – a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett – az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá.
Az amerikai börzék erősödéssel zárták a pénteki kereskedést az összességében kedvezőbb második negyedéves banki gyorsjelentéseknek köszönhetően, a Dow Jones és az S&P 500 ráadásul új történelmi...
A Sziget Kft. által szervezett fesztiválokon külön kártyával lehet fizetni, a megmaradt pénzt viszont az esemény végén vissza kell váltani. Ha valaki lecsúszott a határidőről, nem kapja vissza a pénzét....
A "megnyugtató" kínai GDP adat hatására emelkedő indexekkel nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 0,71 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,61 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,78 százalékos erősödést mutat a kereskedés elején.
Elküldte a jövő évi parlamenti választásra állítandó jelöltjeinek listáját az MSZP-nek az Együtt - Párbeszéd Magyarországért Szövetség. Több napilap is arról számolt be: a listán csak 90 név szerepel a lehetséges 106 helyett.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma az előző év első félévéhez képest - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.
Felhatalmazták a kínai hatóságok a legnagyobb ottani e-kereskedelmi vállalatot, az Alibaba Groupot, hogy növelje online hitelezést folytató üzletágának finanszírozását kötvénykibocsátás révén - írja...
Az élelmiszerek közül a hústermékek árát befolyásolhatja a legnagyobb mértékben az e-útdíj bevezetése. A takarmány, a növendék és a vágóállat szállítása esetén is felmerül az új költség, ami így a végtermékben halmozottan megjelenik - írja a Világgazdaság....
Jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma az előző év első félévéhez képest - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága hétfőn az MTI-vel.