A Népszabadság szerint meghívásos koncessziós pályázatot hirdetnének vidéki kaszinóknak, míg a Magyar Nemzet arról ír, hogy emelkedik a feltárt áfacsalások aránya.
A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-án, kedden éjfélig - árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.
A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-ig - vagyis hétfő éjfélig - árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.
A nukleáris ipar területén felhalmozott magyar tapasztalatok hasznosításáról, elsősorban a szakemberképzésben rejlő együttműködési lehetőségről volt szó az Arab Üzleti Klub (Arab Business Club) elnökének a paksi atomerőműben tett pénteki látogatásán.
Egy borzasztó gázolás miatt 15 évesen gyakorlatilag újra kellett születnie, bal keze könyök alatt hiányzik, ennek ellenére majdnem 3 ezer kilométert futott a Duna mentén. Molnár Péter ultrafutó 42 napos kalandját az árvíz, a hőség, két pisztollyal hadonászó rendőr és egy bizarr, traktoros gyászmenet színesítette.
A kínai jegybank vasárnap ígéretet tett arra, hogy több eszközzel is biztosítja a banki likviditást, és arra törekszik majd, hogy fennmaradjon a hitelfolyósítás stabil bővülése.
A ma közzétett adatok alapján tovább lassult a gazdasági növekedés üteme Kínában, miután a gyengébb tengerentúli kereslet ellensúlyozta az ipari termelés és a beruházások növekedését. Éves összehasonlításban 7,5 százalék volt a bruttó hazai össztermék (GDP) bővülése a második negyedévben, kevesebb, mint a január-márciusi 7,7 százalék.
Már korábban is szorgalmazta a takarékszövetkezeti rendszer egységesítését, egy szorosabb integráció létrehozását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amely nemrégiben közleményben üdvözölte a terület új jogi szabályozásának elfogadását.
Intenzív tárgyalásokat folytat a Dunakeszin működő Bombardier MÁV Kft. sorsáról a cég többségi külföldi tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel - írta a Világgazdaság.
Iskolakezdési támogatás az idén csak utalvány formájában adható, ezért a szülők ne számítsanak arra, hogy az iskolai holmikról szóló számlákat majd a munkáltatójuk elszámolja. Aki jogosult, és igényt tart a támogatásra (és a munkáltatója adja is ezt a támogatást), mielőtt belekezd a tanszerek vásárlásába, vegye fel az utalványokat, július 1-jétől december 31-éig fizethet vele. Feltéve…
A TV2 időjósa kilenc éve él együtt Maloveczky Miklóssal, ám kapcsolatukat ez idáig nem tették hivatalossá. Mi lehet ennek az oka? Talán Noémi fél elkötelezni magát? Ezeket a kérdéseket vizsgálták meg a Bors szakértői.
Az Együtt-PM szövetség bocsánatkérésre szólítja fel a Fideszt és felelősségre vonást követel, mert szerintük Szigetvár fideszes polgármestere, Kolovics János csütörtökön közmunkásokat "vezényelt ki", hogy Bajnai Gordon látogatása ellen tüntessenek.
Stratégiai együttműködést kötött az FHB Jelzálogbank és a Magyar Posta, így kettejük irányítása alá kerül a Díjbeszedő Holding (DBH), illetve az FHB részesedést szerzett a Magyar Posta Befektetési Zrt.-ben - derül ki a Magyar Posta pénteki közleményéből.
A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-ig - vagyis kedd éjfélig - árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.
A kormány a magyar vasutasoknak perspektívát és biztató jövőképet szeretne adni, és elérni azt, hogy a szakma visszanyerje társadalmi megbecsülését, valamint hogy a vasutasok korszerű eszközökkel láthassák el a feladataikat - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Budapesten, a 63. Vasutasnap alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen.
A Budapest Airport és a Lufthansa Technik Budapest képviselői pénteken hét évre szóló bérleti megállapodást írtak alá, amellyel további 2000 négyzetméteres raktárhelyiség bérel a repülőgépjavító a repülőtér üzemeltetőjétől. 15 új repülőgép-szerelőt is felvesznek - közölte a Budapest Airport pénteken.
A hét közepén esedékes takarékszövetkezeti közgyűlések egyetlen tétje, hogy a Takarékbankot érintő változásokra igent mondjanak az intézmények, különben kiírják magukat a hitelintézeti körből. A szövetség ugyanakkor a jogorvoslati lehetőségek fenntartására figyelmeztet - írta a Napi Gazdaság.
A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-ig - vagyis hétfő éjfélig - árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.
Jól szerepelt a Richter a múlt héten, a nagyobbik gyógyszergyártó részvénye heti szinten 4,27 százalékkal 36 860 forintra erősödött. Elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át.
Kihúzták a Hatoslottó 28. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 1 milliárd 53 millió forint keresi majd gazdáját....
A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-ig - vagyis hétfő éjfélig - árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 637,99 ponttal, 3,38 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 19 531,80 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 53,24 milliárd forintot tett ki az előző hét 44,50 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények ára változó mértékben, de emelkedett.A vezető részvények közül az OTP 4,41 százalékkal drágult a héten, 5045 forinton zárt…
Több ezer félkarú rabló és több száz játékasztal üzemeltetésére írna ki meghívásos koncessziós pályázatot a nemzetgazdasági tárca - írta a Népszabadság.
A világon a legtávolabbra képes ellőni Mónus József tradicionális jellegű íjjal. Nyílvesszeje Ergun mezején (Belső-Mongólia) 653 méterre repült el, megdöntve ezzel az 1226-os rekordot.
Az egészségügyi dolgozók béremelése mellé kiszámíthatóságot is kellett volna biztosítania a kormányzatnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István a pedagógusokéhoz hasonló kidolgozott orvosi életpályamodellt hiányol.
Az idei év első hat hónapjában 6,3 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt Japánban, mint az előző év hasonló időszakában, ezzel a szigetországban sorozatban a tizenegyedik éve mutat csökkenést a bűnözés az országos rendőr-főkapitányság adatai szerint.
A hét közepén esedékes takarékszövetkezeti közgyűlések egyetlen tétje, hogy a Takarékbankot érintő változásokra igent mondjanak az intézmények, különben kiírják magukat a hitelintézeti körből. A...
Az amerikai börzék erősödéssel zárták a pénteki kereskedést az összességében kedvezőbb második negyedéves banki gyorsjelentéseknek köszönhetően, a Dow Jones és az S&P 500 ráadásul új történelmi...
Ismételten egy legendás futballklasszikusra akadtunk az internetes szörfözgetésünk közepette. Elegancia, stílus és kifinomult labdarúgótudás. Ez jellemezte Andreas Möllert.
Francois Hollande francia államfő szerint hazájában a válság után megkezdődött a gazdasági fellendülés, amely az év második felében folytatódni fog. Közben Luis De Guindos spanyol gazdasági miniszter...