2013. július 12. péntek

júl. 12
15:06
643 támogatott munkahely Szabolcsban (HR Portál)
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap idei, 13 milliárd forintos támogatási keretéből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, sikeres pályázata alapján 79 cég 643 új munkahelyet létesíthet - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Az államtitkár elmondta, hogy a 79 szabolcsi pályázó összesen több mint 1,5 milliárd forint támogatáshoz jut, a…
júl. 12
15:06
Centenáriumi bélyeggel köszöntik a Magyar Sí Szövetséget (Agroinform)
A Magyar Posta Zrt. centenáriumi bélyeggel, borítékkal és bélyegzéssel köszönti a százéves Magyar Sí Szövetséget.
júl. 12
15:08
Csökkent az ipari termelés (HR Portál)
2013 májusában az ipari termelés 2,1 százalékal maradt el az egy évvel korábbitól. A termelés visszaeséséhez elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenése járult hozzá, amelyet még a járműgyártás bővülése sem tudott ellensúlyozni - derül ki a KSH legfrissebb kutatásából.
júl. 12
15:08
Hanga Ádám térde bizarr állapotban - fotó (Agroinform)
Mint ismert, pár nappal ezelőtt Spanyolországban megműtötték a magyar válogatott és a Caja Laborál kosarasát.
júl. 12
15:09
A Twitter árulja a vb-re a reklámhelyeket (Kreatív Online)
Egy napra 600 ezer dollárba is kerülhet egy csomag.
júl. 12
15:12
Keményen fellép a rendőrség a prostituáltakkal szemben (Alternatív Energia)
Két hónapos fokozott ellenőrzés alatt 460 szabálysértési és 3 büntető feljelentést tett a rendőrség prostitúcióval összefüggésben - közölte a rendőrség honlapján pénteken.
júl. 12
15:12
Nem adja el az INA részvényeit a horvát kormány (hirado.hu)
A horvát kormány meg szeretné tartani mostani, 44,8 százalékos tulajdonrészét.
júl. 12
15:12
Trafik - A koncessziók megsemmisítését követelik a károsultak (ProfitLine)
A trafikkoncessziós pályázatok eredményének megsemmisítését és új eljárás lefolytatását követeli a Trafikkárosultak Mozgalma. Az ezt támogató húszezer aláírást pénteken Budapesten sajtótájékoztatón adta át az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának a szervezet képviselője.
júl. 12
15:12
NFM: nem váltja fel az e-útdíj az e-matricát (Portfolio)
A személygépkocsikra az e-útdíj bevezetése után is az e-matricás rendszerben vásárolható meg az úthasználati jogosultság. A használatarányos díjfizetés esetleges kiterjesztésére nincs kormányzati...
júl. 12
15:12
„Meg akartak kövezni” – megszólalt a vonatbalesetért felelős cég vezetője (ATV)
A szombati kanadai vonatkatasztrófában érintett vasúttársaság igazgatója meglepődött az ellene irányuló harag kapcsán. Edward Burkhardtot sok kritika érte, napokig nem nyilatkozott, a városban többen gyilkosnak tartják. Az igazgató a mozdonykezelőt tartja felelősnek.
júl. 12
15:14
SZTE GTK: több mint negyven ösztöndíj az elsőéveseknek (hirado.hu)
A programban részt vevő több mint húsz cég és alapítvány a diákok költségtérítésének felét vagy egészét vállalta át.
júl. 12
15:14
Külföldi sajtó Magyarországról - A Tavares-jelentésről és a magyar gazdaságról (ProfitLine)
A Tavares-jelentés nyomán tervezett EU-lépésekről és a magyar gazdaságról közöl írásokat a Financial Times.
júl. 12
15:15
Mellrák: fontos az időbeni felismerés (WebBeteg)
Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb betegsége, Magyarországon évente 5400-5500 új emlőrákos beteget fedeznek fel.(x)
júl. 12
15:16
Középiskolások jelentkezését várják az Őze Lajos Vers- és Prózamondó Versenyre (hirado.hu)
Az Alapítvány a Dadogókért közhasznú szervezet és a Seneca Beszéd Stúdió vers- és prózamondó versenyt hirdet, amelyre október elsejéig várják középiskolás diákok jelentkezését.
júl. 12
15:21
Éger: "Nyamvadt 10 milliárdból" ki lehetne fizetni az ügyeleti díjakat (Infostart)
Az egészségügyben csak az életpályamodell első lépése valósult meg, így fordulhat elő, hogy egy rezidens többet keres, mint az őt oktató orvos - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István kiemelte: nőttek a bajok az ágazatban.
júl. 12
15:24
Haldokló nőt erőszakolt volna az áldiplomata (BorsOnline)
A magát görög diplomatának kiadó, de valójában egyszerű gyári munkásként dolgozó Szöllősi György különös kegyetlenséggel ölte meg szerelmét, Sánta Ildikót. Pontosan 51 éve, 1962. július 12-én történt hazánk egyik legbrutálisabb bűncselekménye, amiből könyv, aztán film majd musical is született.
júl. 12
15:24
Az újgazdag Rijeka sikerrel veheti az első akadályt! (Agroinform)
A tavalyi bronzérmes rijekai csapatnak nem jelenthet problémát az Istra legyőzése.
júl. 12
15:26
Radwanska kiborította katolikus lelkipásztorát (BorsOnline)
Hiába jutott idén a négy közé Wimbledonban Agnieszka Radwanska, a lengyelek éljátékosa, mégis csak most került a lapok címoldalára.
júl. 12
15:26
Minden sorozatban győzni szeretnénk - Kondás Elemér (Agroinform)
Szombaton 20.30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban rendezik a 2013/2014-es szezon első tétmérkőzését.
júl. 12
15:30
Génterápiával gyógyítottak gyerekeket (Metropol)
A DNS hibájának kijavításával gyógyítottak meg három gyermeket betegségükből, amely miatt se járni, se beszélni nem tudtak.
júl. 12
15:30
Öt év börtönbüntetés egy román miniszternek (Kripto Akadémia)
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Relu Fenechiu román liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben.
júl. 12
15:30
Felfüggesztett börtönt kaphat a vonatrobbantással fenyegetőző férfi (Alternatív Energia)
Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz a vonatrobbantással fenyegetőző nagykanizsai férfi ügyében.
júl. 12
15:30
3D nyomtatást használtak rakétagyártáshoz (hirado.hu)
Sikeres teszten ment át a NASA első 3D nyomtatással készült rakétaalkatrésze.
júl. 12
15:30
MOL-INA ügy: nem ad el részvényeket a horvát állam (Portfolio)
A horvát kormány nem gondolkodik azon, hogy eladja az INA horvát olajtársaság részvényeinek a 19 százalékát, mivel meg szeretné tartani mostani, 44,8 százalékos tulajdonrészét - erősítette meg a Glas...
júl. 12
15:30
Dízelmotort kaphat a VW Golfok legsportosabb R-változata (Auto Pult)
Az új, hetedik generációs Golf szinte minden babért learat magának, pedig még ki sem teljesedett a típus kínálata. A sportosság hívei ugyanis az agresszívebb R-változatok szeptemberi, Frankfurtban esedékes debütálásáig kielégítetlenek maradnak.
júl. 12
15:32
ORFK: két hónap alatt több száz feljelentés prostitúcióval összefüggésben (hirado.hu)
Két hónapos fokozott ellenőrzés alatt 460 szabálysértési és 3 büntetőfeljelentést tett a rendőrség prostitúcióval összefüggésben - közölte a rendőrség.
júl. 12
15:32
A Richter nyomába eredt az OTP (Portfolio)
Bár az európai piacokon továbbra is optimista hangulatban telik a kereskedés, az amerikai indexek a tegnapi záróértékek közelében indíthatnak. Az európai befektetők kedvező hangulata a magyar...
júl. 12
15:33
Szuperkupa: először nyerhet a Győri ETO (Sport365)
A bajnok Győr először, az öt sikerével rekorder, ezúttal kupagyőztesként résztvevő Debrecen pedig hatodszor nyerheti meg a Szuperkupát, melyet szombaton 20.30-tól rendeznek a Puskás Ferenc Stadionban.
júl. 12
15:34
Elfogtak egy szökésben lévő férfit Budapesten (hirado.hu)
A férfit azért körözték, mert nem kezdte meg jogerősen kiszabott hároméves büntetését.
júl. 12
15:34
A Borsodchem hitelmegállapodást kötött az Eximbankkal (Portfolio)
A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Borsodchem vegyipari vállalat 70 millió eurós hitelmegállapodást kötött: a társaság exportfejlesztésre kapja a forrást, amely azt is lehetővé teszi, hogy...
júl. 12
15:36
Jogpont-szolgáltatások a Dunántúl kilenc kistelepülésén (hirado.hu)
A Jogpont Mini elnevezésű jogi szolgáltatás elsősorban munkavállalással, álláskereséssel, kisvállalkozás alapítással kapcsolatban nyújt segítséget.
júl. 12
15:38
Nőtt a Japán-ellenesség Kínában és Koreában (hirado.hu)
Miközben a japánok egyre optimistábbak országuk helyzetét illetően, addig Kínában és Dél-Koreában egyre nagyobb ellenszenvvel viszonyulnak a szigetországhoz.
júl. 12
15:39
Egymás után engedélyezik az új pénztárgépeket (Privátbankár)
Már három gyártó is megkapta az engedélyt az új pénztárgépre. Hét cég még vár az elbírálásra. A helyettes államtitkár szerint van esély időben átállni.
júl. 12
15:39
Öt év börtönbüntetés egy román miniszternek (Infostart)
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Relu Fenechiu román liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben.
júl. 12
15:42
Lehet, hogy a Szegednek mégsem kell selejteznie a BL-főtábláért? (Agroinform)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája szabadkártyás selejtezőjének mind a négy résztvevője megpályázta a rendezés jogát.
júl. 12
15:45
Rudolf Péter 740 milliós sorozatot rendez (Kreatív Online)
Fehér Béla regénye az alap, az MTVA 480 milliót ad.
júl. 12
15:45
Öt év börtön egy román miniszternek (Metropol)
Fenechiut bűnrészesként hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek.
júl. 12
15:45
Már 5,5 milliárd forint bevételt termelt az e-útdíj (ProfitLine)
A használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
júl. 12
15:48
Pótlóbuszok járnak Budapesten az 1-es villamosvonal egyik szakaszán (Alternatív Energia)
Műszaki okok miatt nem közlekedik Budapesten az 1-es és az 1A villamos a Bécsi úti végállomás és a Reitter Ferenc utca között - közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ péntek délután.
júl. 12
15:48
Három jármű ütközött az M2-esen - fotók a halálos balesetről (hirado.hu)
A karambolban az első információkkal szemben négy ember sérült meg.
júl. 12
15:48
Rendelje meg mielőbb a még nem létező pénztárgépeket! (Portfolio)
Már három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így megkezdődhet a gépek gyártása és...
júl. 12
15:48
250 millióból újulhat meg egy szabolcsi lakótelep (Pénzcentrum)
Mintegy negyedmilliárd forintos európai uniós és állami támogatással korszerűsítheti egyik legnagyobb, örökösföldi lakónegyedét a nyíregyházi önkormányzat - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen a polgármester pénteki sajtótájékoztatóján....
júl. 12
15:50
Eddig három gyártó pénztárgépe kapott engedélyt (hirado.hu)
Már három, a NAV-val online adatkapcsolatra képes pénztárgép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így megkezdődhet a gépek gyártása és forgalmazása.
júl. 12
15:50
Újabb fejlemények érkeztek a Posta és az FHB együttműködéséről (Portfolio)
A Magyar Posta Zrt. 2013. május 14. napján nyilatkozatot tett közzé, melyben azt a tájékoztatást adta, hogy az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a Díjbeszedő Holding Zrt. (DBH) által 2013. április 30-án...
júl. 12
15:52
Ezért tűnt el sok dobozról a sör felirat (hirado.hu)
A közelmúltban módosították azokat az irányelveket, melyek meghatározzák, mit lehet így nevezni.
júl. 12
15:57
A bajnok Győr és a kupagyőztes DVSC csatázik (Blikk)
Budapest — Felkészülési mérkőzésnek is beillő tétmeccsel indul ma este a 2013–2014-es hazai futballidény.
júl. 12
15:59
Kispest, nagy foci, nagy pénz, kis foci (Blikk)
A fehérvári klubnál focistákat küldhetnek el a nemzetközi porondon elszenvedett bukás után.
júl. 12
16:00
Hét végén házasodik Berry? (BorsOnline)
A Los Angeles-i reptéren fotózták le az Európába utazó színésznőt és párját, Olivier Martinezt, akik a pletykák szerint esküvőjükre készülnek.
júl. 12
16:00
Beengedte a Tatabányát az EHF-kupába az európai szövetség (Agroinform)
A Challenge-kupa helyett a rangosabb EHF-kupában indulhat a Tatabánya az Európai Kézilabda Szövetség döntése értelmében.
júl. 12
16:03
A Hungarikum Szövetség egyeztetne a Hungarikum Bizottsággal (Metropol)
A Hungarikum Szövetség egyeztetést kezdeményezett a napokban a Hungarikum Bizottsággal a hungarikum törvény általuk szükségesnek tartott módosításáról.

Keresés