Törvényjavaslat készül demokraták és republikánus képviselők közös részvételével az 1999-ben eltörölt Glass-Steagall Törvény újbóli bevezetéséről - idézi a Bloomberg Elizabeth Warren szenátort. A...
Reggel háromhetes csúcsra kapaszkodott a forint az euróval szemben a kiváló nemzetközi befektetõi hangulatban, azaz több napnyi próbálkozás után sikerült egy fontos szinten átjutnia. Ez...
A június eleji ár- és belvíz miatt a települések, a gazdák, az állami szervek és a helyreállítás költségei összesen várhatóan 30 milliárd forint fölötti összeget tesznek ki - mondta Bakondi György árvízi helyreállítási miniszterelnöki megbízott pénteken az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A KSH ma közzétett adatai alapján májusban a mezőgazdasági termelői árak éves összevetésben 9,2%-kal nőttek az áprilisban mért 11,5%-os emelkedés után. Az árak emelkedése továbbra is a növényi termékek árainak emelkedéséhez köthető, amelyek májusban 12,4%-kal emelkedtek, míg az élő állatok és állati termékek ára mindössze 3,2%-kal nőtt.
Hozzávalók: 6 szelet sertéshús, csirke- vagy pulykamellfilé 5-6 dkg füstölt szalonna szükség szerint kb. 2 evőkanál olaj 2 közepes vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 40 dkg kifejtett zöldborsó 1 piros húsú paprika vagy paprikakrém 1 nagy csokor petrezselyem őrölt bors kakukkfű vagy majoránna liszt só
Májusban havi alapon számítva 1,3%-kal csökkent az ipari termelés volumene. Ezzel a szektor tavasz végi kibocsátása éppen a tavalyi átlagos szintnek felel meg. A rendelési adatokkal együtt az összkép...
Embertelen körülmények között, kényszermunkásként dolgoztatott rászorulókat a tanyáján egy csanádpalotai vállalkozó - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Benyújtották a vádiratot az ellen a férfi ellen, aki az interneten csalt ki csaknem 500 embertől fejenként 15 dollárt (3375 forintot) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Nem állítja meg az árzuhanást a bejelentett állami felvásárlás. A búzafelvásárlási árak megállíthatatlanul zuhannak a betakarítás időszakában, és helyenként már megközelítik a tonnánkénti 40 ezer...
Ezrével érkeznek a közérdekű bejelentések az adóhatósághoz, nem egy van köztük, amelyik nagy horderejű, akár milliárdos visszaélésről rántja le a leplet – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Hamis számlákkal 2,5 milliárd forint forgalmi adót csalt el az a cégcsoport, amely Szlovákiából beszerzett termékeket forgalmazott Magyarországon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. A pénzügyi nyomozók egyebek mellett 16 értékes autót, 11 ingatlant, valamint 25 ezer eurót foglaltak le a cégcsoportot irányítók lakásán.
A tagállamok feladata, hogy az energetikai jogalkotáskor is alkalmazzák a kisvállalkozói tesztet, azaz a döntések előtt, és ne utánuk vizsgálják meg, hogy milyen hatással lesznek a kkv-k jövedelmezőségére, az általuk fenntartott munkahelyek millióira.
Hamis számlákkal 2,5 milliárd forint forgalmi adót csalt el az a cégcsoport, amely Szlovákiából beszerzett termékeket forgalmazott Magyarországon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken...
„Hölgyeim és Uraim! Jó lehetőséget kaptak, éljenek vele, és mutassanak példát!” – próbált minél nagyobb nyomatékot adni szavainak a halmozottan hátrányos helyzetű Nógrádi község, Karancsság polgármestere,Tóth Tihamér a Kubinyi-Prónay műemlék kastélykertjében megtartott ünnepélyes megnyitónjúnius 28-án.
A BMW újdonságai szinte egymást érik: kis túlzással nincs olyan nap, amikor ne röppennének fel hírek a bajor márkával kapcsolatban, amely nem titkoltan a legsikeresebb prémiumgyártó kívánna lenni. Miután tegnap mindent megtudtunk a teljesen elektromos, jövőbemutató és igencsak ígéretes i3-ról, a mai nap folyamán pedig egy egyterű koncepció került terítékre. Az Active Tourer Outdoor névre…
Uniós támogatással a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő programot indított Csongrád megyében egy alapítvány. A programot indító Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány arra hívta fel a figyelmet, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a fogyatékossággal élő emberek 9 százalékának, a megváltozott munkaképességű emberek 12 százalékának volt munkahelye.
A 2010-es tiszai árvíz okozta csaknem 1,6 milliárd forintnyi töredéke, mintegy százmillió forint lehet a júniusi dunai árvíz okozta teljes kár a piacvezető lakásbiztosítónál, az Aegon Magyarországnál...
Kedvezőbbé vált a szabad vállalkozási zónában működő munkáltatók szociális hozzájárulási adókedvezménye július 1-jétől - ismerteti a Deloitte hírlevele.
A kormány tartja a hiánycélt, ami önmagában válasz azokra a vádakra, miszerint választási költségvetést tervez - mondta a költségvetési bizottság alelnöke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 99,96 pontos emelkedéssel, 19 299,27 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,52 százalékkal erősödött.
A trafikosok akkor is árulhatnak alkoholt, ha más nem - Orbán Viktor egykori minisztere is élesen bírálta a rezsicsökkentést - kiderült hány magyar él tartósan külföldön - elmaradt az egy évvel korábbitól az ipari termelés, idén májusban - Nézze meg itt >>
Hamis számlákkal 2,5 milliárd forint forgalmi adót csalt el az a cégcsoport, amely Szlovákiából beszerzett termékeket forgalmazott Magyarországon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. A pénzügyi nyomozók egyebek mellett 16 értékes autót, 11 ingatlant, valamint 25 ezer eurót foglaltak le a cégcsoportot irányítók lakásán.
Hosszú évek óta gyűjtögette a pénzt saját műtétjére egy tolószékes férfi – majd minden vagyonát egy 5 éves kisfiúnak adta, aki szintén nem tud járni, de több esélye van a gyógyulásra.
A britek már alig várják, hogy Kate Middleton életet adjon a királyi dinasztia leendő trónörökösének. A kis herceg vagy hercegnő luxuskörülmények között jön világra a London központjában lévő Paddington kórház lakosztályában.
A tartományi kormányfő szerint elfogadhatatlan Edward Burkhardt elnök-vezérigazgató és az egész Montreal, Maine & Atlantic Railway társaság viselkedése a balesettel kapcsolatban.
Az a csapat, amelyik nem éli túl az első selejtezőkört, kárt okoz a magyar labdarúgásnak. Nem mi mondtuk, hanem az "angol beteg" főorvosa, az egyre színvonalasabb "magyarfoci" első embere. PR-szövegnek jó volt, de vajon most is így látja Csányi Úr?
Pep Guardiola is beszállt a Bayern München minapi edzésén a játékosai közé egy kis tiki-takára. Vajon elspanyolosítja a bajorok fociját a katalán tréner?
Nem tér vissza az észak-amerikai profi jégkorongligába Ilja Kovalcsuk, a New Jersey Devils orosz sztárja, aki úgy döntött, szülőhazájában folytatja pályafutását.