2013. június 7. péntek

jún. 7
9:21
Harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe Szentendrén (Infostart)
Harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe Szentendrén péntek hajnali három órakor - közölte a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője.
jún. 7
9:21
Apadnak a folyók Csehországban (Infostart)
Lassan, de apadnak már a folyók Csehországban. Miután az Elba csütörtök reggel tetőzött Ústí nad Labemnél és Decínnél, az árhullám péntekre átvonult Németországba.
jún. 7
9:23
Amerikai álom helyett halál várt a magyar srácokra (BorsOnline)
Szörnyű baleset érte a 29 éves S. Norbertet és 24 éves barátját, Sz. Józsefet az Amerikai Egyesült Államok fővárosában.
jún. 7
9:24
Tévezzel pótolná Suárezt a Liverpool (Agroinform)
Carlos Tévez kapós lett, a Juventus mellett az FC Liverpool is érdeklődik a Manchester City argentin csatára iránt.
jún. 7
9:25
Pesten száguld a Szörnyeteg (BorsOnline)
Villámgyors és félelmetes Szörnyeteg érkezik Budapestre. A hírt maga a július 10-én a fővárosba érkező – Szörnyeteg becenevű – vendég, Yohan Blake jelentette be a sajtónak szánt videoüzenetében.
jún. 7
9:27
Szemtől-szemben: vissza mindent? (Gondola)
Csak a nyugdíjasok és a diákok? Pár ezer forintos lopásból akár 100 milliós kára keletkezhet a gazdáknak! Miért üres a vádlottak padja?
jún. 7
9:27
Amit más kidob, neki jól jön- vállalkozás a semmiből (HR Portál)
Mások által megunt, feleslegesnek tartott ruhát minden sarkon lehet venni, azonban nem csak a ruha lehet second hand. A ráckevei Szépséghibás Áruk Boltja leselejtezett építkezési és barkácskellékeket, új vagy újszerű állapotban lévő működőképes háztartási gépeket kínál nyomott áron a lelkes közönségének, írja a hvg.hu.
jún. 7
9:29
A legjobban fizetett sportoló ismét Tiger Woods lett (HR Portál)
2001-től tíz éven át ő keresett a legjobban a sport világában, tavaly azonban az ökölvívó, Floyd Mayweather Jr. 85 millió dolláros jövedelmével, valamint a szintén bokszoló Manny Pacquiao is megelőzte a kereseti listán, számol be a Világgazdaság.
jún. 7
9:30
Így készülnek az árra a Dunánál (Metropol)
A katasztrófavédelem szakemberei mellett sok az önkéntes is a gátakon.
jún. 7
9:30
Árvíz - Áder: szervezettebb a korábbinál a védekezés (Alternatív Energia)
Előbb kezdődött, szervezettebb és a korábbi árvizekénél begyakorlottabb a mostani védekezés - mondta Áder János köztársasági elnök Mecsér határában a töltésnél pénteken újságíróknak.
jún. 7
9:30
Az ázsiai pesszimizmus elkerülte a hazai piacot (Portfolio)
Az amerikai befektetők a Fed eszközvásárlási programjának vége illetve lassítása miatt aggódtak a tegnapi tengerentúli kereskedés elején, így a vezető indexek lefele tartottak a nap első felében. A...
jún. 7
9:30
Árvíz: a legrosszabbra is fel kell készülni (Pénzcentrum)
A miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni....
jún. 7
9:30
KSH: 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés (ATV)
Az ipari termelés áprilisban 5,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz és 1,2 százalékkal az előző hónaphoz képest - jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
jún. 7
9:31
Árvíz miatt a bank is zárva (HR Portál)
Esztergomban nem nyit ma ki a Raiffeisen Bank - írja a cég közleményében.
jún. 7
9:32
Komáromban is rekordközeli a Duna szintje (Alternatív Energia)
Csaknem 760 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon - tájékoztatta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) péntek reggel az MTI-t.
jún. 7
9:32
Rendkívül fontos adatok érkeznek délután (Portfolio)
Az Egyesült Államokban ma délután látnak napvilágot a májusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok, amit ezúttal is izgatottan várnak a piaci szereplők, hiszen ezek meghatározók lehetnek a...
jún. 7
9:32
Vádat emeltek a cianidos pokolgéppel támadó merénylők ellen (ATV)
Vádat emeltek a tajvani hatóságok pénteken két férfi ellen, aki cianidot tartalmazó pokolgépeket akart felrobbantani abban a reményben, hogy hasznot húzhatnak majd a merénylet miatt zuhanórepülésbe kezdő tajpeji tőzsdén.
jún. 7
9:36
Felbőgtek a magyar ipar motorjai áprilisban (Privátbankár)
Márciusban éves alapon még csökkent az ipar, a friss adatok szerint áprilisban nagyot bővült az előző évhez képest.
jún. 7
9:36
Bundagyanúba keveredett a Fradi (Sport365)
A Blikk információi szerint az április 13-án rendezett FTC-Siófok bajnoki is szerepel a bundanagyús mérkőzések listáján.
jún. 7
9:38
Fogy a külkertöbblett, nőtt az export és az import is (Privátbankár)
Az év negyedik hónapjában 700 millió euró volt a külkereskedelmi többlet. A külkereskedelmi forgalom háromnegyedét az európai unióval bonyolítottuk.
jún. 7
9:38
A NOB elnöke is gratulált a magyar súlyemelőelnöknek (Sport365)
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is gratulált Aján Tamásnak ahhoz, hogy újabb négy esztendőre megerősítették tisztében a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) májusi választó kongresszusán.
jún. 7
9:39
Videó: Csobot Adél a trendkirálynő, Csala Zsuzsa költözik (Blikk)
jún. 7
9:39
Földrengés - Csaknem száz épület sérült meg Nógrád megyében (Infostart)
Csaknem száz épület sérült meg a nyugat-nógrádi Szátok és Tereske községben a szerda esti 4,2 magnitúdójú földrengés során - tájékoztatta a két település jegyzője pénteken az MTI-t.
jún. 7
9:40
Kitart a tegnapi lendület a Budapesten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61 pontos emelkedéssel, 19 265 ponton nyitott pénteken.
jún. 7
9:45
Többen fizetnek a jobb tévéműsorért (Kreatív Online)
Megszereztük az NMHH tévés gyorsjelentését.
jún. 7
9:45
Orbán: a legrosszabbra is fel kell készülni (Gondola)
A miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni.
jún. 7
9:45
Jó hangulatban nyitott a magyar tőzsde (ProfitLine)
Erősödéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde a pénteki kereskedési napon, a piaci hangulatot javíthatja a KSH által közzétett ipari termelési, illetve külkereskedelmi adat. A BUX 61,47 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 19 265,17 ponton nyitott.
jún. 7
9:47
Kedvező külkereskedelmi adatokat publikált Németország (ProfitLine)
Németország exportja nőtt áprilisban márciushoz képest, de még nagyobb mértékben bővült az ország importja, ami azt jelzi, hogy kezd kilábalni a múlt év végi gazdasági visszaesésből a legerősebb európai gazdaság.
jún. 7
9:48
Földrengés - Csaknem száz épület sérült meg Nógrád megyében (Alternatív Energia)
Csaknem száz épület sérült meg a nyugat-nógrádi Szátok és Tereske községben a szerda esti 4,2 magnitúdójú földrengés során - tájékoztatta a két település jegyzője pénteken az MTI-t.
jún. 7
9:48
Egyhavi mélypontról próbál talpra állni a forint (Portfolio)
Stabil a 298-as szint közvetlen közelében folytatta ma reggel a kereskedést a forint az euróval szemben, majd mérsékelt erősödést produkált 297-ig. Így már csaknem 1%-kal erősödött ahhoz a tegnap...
jún. 7
9:48
Száz épület sérült meg a szerda esti földrengésben (ATV)
Csaknem száz épület sérült meg a nyugat-nógrádi Szátok és Tereske községben a szerda esti 4,2 magnitúdójú földrengés során - tájékoztatta a két település jegyzője pénteken az MTI-t.
jún. 7
9:48
Magyarországra is jön az új Chevrolet Camaro – változatlan áron (Auto Pult)
Németországi forrásból tudtuk meg, hogy a Chevrolet Camaro, vagyis az Európában egyetlen hivatalos úton forgalmazott amerikai izomautó az öreg kontinensen is megújul. Az Egyesült Államokban a Chevy már bejelentette az új modellévet, ám mivel az európai kivitel több szempontból is különbözik kinti társától (Eu5 norma, feszesebb futómű, nagyobb fékek stb.), eddig nem volt biztos az itteni modell…
jún. 7
9:50
Orbán kibukott: Mindenkit ledorongolt a rémhírterjesztés miatt (videó) (Alternatív Energia)
A legrosszabbra is fel kell készülni; Pintér előkerült; a rémhírterjesztést tessék befejezni - Orbán a gáton.
jún. 7
9:51
Csodát tettek az új pénztárgépek - lapszemle (Infostart)
Máris érezhető a pénztárgépek cseréjét előíró intézkedés hatása, a hatósági adatok tanúsága szerint az új szabályok bejelentése óta egyes gazdasági ágazatokban megugrott a legális forgalom - írja a Magyar Nemzet.
jún. 7
9:52
Árvíz - Leányfalun többen nem akarják elhagyni otthonukat, kilakoltatják őket (Alternatív Energia)
Folyamatosan hagyják el otthonaikat a Duna leányfalui hullámterében élők, miután a 95 érintett ingatlan tulajdonosa csütörtökön megkapta a kitelepítési határozatot - közölte a község polgármestere péntek reggel az MTI-vel.
jún. 7
9:54
Tovább javult a külkertöbblett, nőtt az export és az import is (Privátbankár)
Az év negyedik hónapjában 700 millió euró volt a külkereskedelmi többlet. A külkereskedelmi forgalom háromnegyedét az európai unióval bonyolítottuk.
jún. 7
9:54
Fél mázsa drogot szállított a görög csempész (Alternatív Energia)
Vádat emelhetnek azzal a görög férfival szemben, akit fél mázsa marihuánával fogtak el tavaly augusztusban Röszkénél - értesült a HavariaPress.
jún. 7
9:56
Evakuálnak Leányfalun (Privátbankár)
Folyamatosan hagyják el otthonaikat a Duna leányfalui hullámterében élők, miután a 95 érintett ingatlan tulajdonosa csütörtökön megkapta a kitelepítési határozatot – közölte a község polgármestere péntek reggel az MTI–vel.
jún. 7
9:56
Mentő karambolozott teherautóval a 41-es úton (Alternatív Energia)
Megkülönböztető jelzéssel közlekedő mentőautó ütközött össze egy teherautóval a 41-es úton Nyíregyháza közelében péntek délelőtt, a balesetben a mentő sofőrje sérült meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-vel.
jún. 7
9:57
A cukrásztól tudta meg Kőváry Anett: kislánya lesz (BorsOnline)
Rózsaszín krémmel töltött tortát kapott Anett, így tudta meg: lánya születik. A cukrászatban előbb tudták a nagy hírt, mint ő.
jún. 7
9:58
Keresik az irányt Európában (Privátbankár)
A csütörtöki záró értékhez képest minimális elmozdulás mellett, vegyesen nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék.
jún. 7
10:00
Wenger zöld utat kapott, célba veheti Rooneyt (Agroinform)
Megerősödött anyagilag az Arsenal, a francia menedzser világsztárokat is szerződtethet.
jún. 7
10:02
A NOB elnöke is gratulált Aján Tamásnak (Agroinform)
Ajánt újabb négy évig megerősítették tisztében a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség májusi választó kongresszusán.
jún. 7
10:03
Adatokat gyűjt az amerikai kormány (Kreatív Online)
Kilenc netszolgáltató forgalmát monitorozzák.
jún. 7
10:05
Csúszik a Gombold újra! döntője (Kreatív Online)
Két hetet, a rendkívüli árvízhelyzet miatt.
jún. 7
10:06
Áprilisban tovább nőtt a digitális előfizetők aránya (Metropol)
Áprilisban 30,4 százalékról 30,8 százalékra nőtt a digitális kábeltévére vagy IPTV-re előfizetők aránya.
jún. 7
10:06
A NOB elnöke is gratulált Aján Tamásnak (Metropol)
Aján Tamást újabb négy esztendőre megerősítették tisztében a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség kongresszusán.
jún. 7
10:06
Árvíz - hússzal közlekednek a vonatok (Alternatív Energia)
Óránkénti 20 kilométerre korlátozták a vonatok sebességét a Duna áradása miatt az Almásfüzitő és Komárom közötti szakaszon. Korábban egy vágányt már le kellett zárni, jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - értesült a HavariaPress.
jún. 7
10:06
Nagy változásokra készül a Facebook (Portfolio)
Több hirdetésfajtát megszüntet a Facebook annak érdekében, hogy egyszerűsítse rendszerét, ami gyakran zavaros volt az ügyfelek szemében. A változtatásokra az elkövetkezendő hónapokban kerül majd sor...
jún. 7
10:06
Újabb településen kíséri polgárőr a postást (Pénzcentrum)
Felszámolja a közterületi pénzkifizetést a mezőtúri önkormányzat - írja a Népszabadság....

Keresés