Több mint 3 éve nem látott napi erősödést produkált a jen a dollárral szemben, a japán fizetőeszköz ezzel 7 hetes csúcsra kapaszkodott. Az erősödés mögött nagyrészt az állhat, hogy a befektetők...
Lassan, de apadnak már a folyók Csehországban. Miután az Elba csütörtök reggel tetőzött Ústí nad Labemnél és Decínnél, az árhullám péntekre átvonult Németországba.
A Synergon bejelentette, hogy leányvállalata, az M1-94 Innovációs Kft. "M1-DATAPARK" projektje a Nemzet Gazdasági Minisztériumtól "Ipari Park" cím használatának jogát nyerte el. A társaság 2017-ig...
Az árvíz miatt díjmentesen használhatják az M1 autópálya zsámbéki és komáromi csomópont közötti szakaszát a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók 2013. június 6-án 19 órától - tudtuk meg a fejlesztési tárcától.
Három magyar szerző új kötetével készül a Bookline Kiadó a hétvégén zajló 84. Ünnepi Könyvhétre és a vele párhuzamosan futó Margó Fesztiválra. Az egyik újdonság D. Tóth Kriszta első regénye - mondta az InfoRádiónak Sándor Gabriella, a Bookline Könyvkiadó marketingigazgatója.
Kikapott a címvédő Los Angeles Kings a Chicago Blackhawkstól az észak-amerikai profi jégkorong liga nyugati főcsoportdöntőjében. A címvédőnek így most már zsinórban három meccset kellene nyernie a nagydöntőbe jutáshoz.
Pest megyében eddig 710 600 homokzsákot építettek be a töltések, védvonalak magasítására, megerősítésére - közölte honlapján a Pest megyei katasztrófavédelem pénteken.
Az árvíz miatt további területeken válhat szükségessé az energiaszolgáltatás átmeneti felfüggesztése a következőkben. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szerint az energiaipar felkészült az árvíz miatt kialakuló helyzet kezelésére....
Nagyon alacsony forgalom mellett folyt a magyar parketten a kereskedés tegnap, nem volt jelentős elmozdulás az árfolyamokban. A Richterből most árazódott ki az osztalék, annál egy picivel többet esett a nap végére, ennek ellenére jól tartotta magát. A Mol elindult fölfelé, az OTP napok óta tartó esése pedig megállni látszik. Az elmúlt napok korrekciójához képest most kissé pozitívabb a hangulat.
Összefogtak a motorosok és az állatvédők, hogy megmentsenek egy kis bagolyfiókát. A megriadt állatot egy nagyobb fára rakták, hogy szülei hozzáférhessenek.
Elérte az országot az ár, a leginkább veszélyeztetett kilenc szakaszból kettő rövidesen vizsgázik. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a legrosszabbra is fel kell készülni. A gátakra már rabokat is kirendeltek.
"Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült": a határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón - mondta Orbán Viktor péntek reggeli győri sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje. Kép: Orbán Viktor Győrben.
Az olaszországi gyáregység dolgozóinak egyharmadától válik meg, ugyanis a termelés egy újabb részét költözteti külföldre a háztartásigép-gyártó vállalat. A döntés ellen tegnap sztrájk kezdődött.
Az amerikai befektetők a Fed eszközvásárlási programjának vége illetve lassítása miatt aggódtak a tegnapi tengerentúli kereskedés elején, így a vezető indexek lefele tartottak a nap első felében. A...
Péntek délig fel kell készülniük az ártéren élőknek a kitelepítésre a fővárosban, mondta az Egyenes Beszédben pesti Imre a Fővárosi Védelmi Bizottság elnöke.
Cipőtalpbetéteket gyártó üzemet épít a Melvo Hungary Kft. a Tolna megyei Nagymányokon, a létesítmény alapkövét csütörtökön helyezték el a város ipari övezetében.
A kelet-európai, ún. frontier piacok, mint Románia kínálják jelenleg a legnagyobb értéket a befektetők számára - mondta el egy Varsóban tartott konferencián a feltörekvő piacok atyjaként is...
Véradó napot tart az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szombaton a budapesti Dürer Rendezvényházban; a látogatók ingyenes szűrővizsgálatokon és mozgásórákon is részt vehetnek.
A szlovén kormány csütörtökön kormányrendeletben erősítette meg, hogy a horvát munkavállalók kétéves átmeneti időszak után vállalhatnak szabadon munkát Szlovéniában.
Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna, amelynek vízszintje ott csütörtökön éjjel érte el tetőpontját.
Az észak-alföldi régióban 88 pályázó nyert a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára meghirdetett telephely-fejlesztési pályázaton, összesen 5,6 milliárd forintot - jelentette be Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) ügyvezető igazgatója.
Harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe Szentendrén péntek hajnali három órakor - közölte a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Az önkormányzatok többségének módosítania kell a helyi iparűzési adóról (hipa) szóló rendeletét, ha életbe lép a fuvarozók és az állam kompenzációról szóló megállapodása, amely szerint a vállalkozók évi 10-15 milliárd forintot visszakaphatnak az útdíjból úgy, hogy a hipából levonhatják az útdíjbefizetések 7,5 százalékát – írta a Napi Gazdaság.
Több mint 780 ezer munkavállaló bízta meg a munkáltatóját bevallása elkészítésével. A munkáltatói adómegállapítást 2013. június 10-ig kell elektronikus úton benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Gátszakadással fenyeget a megáradt Elba Németország számos keleti térségében, miközben az árhullám már az ország északnyugati részéhez közelít pénteken.
Megugrott a legális forgalom, különösen a kiskereskedelemben és a vendéglátásban érezhető a pénztárgépek közelgő bekötése a NAV-hoz - írja a Magyar Nemzet. A Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért...
A KSH előzetes adatai alapján 2013 áprilisában az ipari termelés 5,3%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a márciusban mért 2,9%-os visszaesés után. Éves szinten tavaly augusztus óta ez az első hónap, ami a termelés bővülését jelzi. Szintén a mai nap folyamán hozta nyilvánosságra a KSH az áprilisi külkereskedelmi adatokat, az export euróban számított értéke 11,6, az importé 7,8%-kal…
A nagy várakozások ellenére az amerikai M&A piac visszaesést mutatott 2013-ban, a dollármilliárdos tranzakciók száma éves szinten 20%-kal esett vissza. A Greenhill befektetési bank vezetője szerint a...
A viharos részvénypiacon a hazai papírok most kezdenek éledezni, és a forintnak is van némi esélye arra, hogy egy pár napot erősödjön. Ma az OTP és a MOL mellett az EURHUF grafikonját vizsgáltuk meg...
Áprilisban 11,6 százalékkal nőtt az export és 7,8 százalékkal az import, így 700 millió euró exporttöbblet keletkezett, 267 millióval több az egy évvel korábbinál - jelentette előzetes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban az előzetes adatok szerint 700 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben. Ilyen nagy többletre a tavasz közepén még sosem volt példa, de nem ez az igazán jó hír az...
Az ipari termelés áprilisban 5,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz és 1,2 százalékkal az előző hónaphoz képest - jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A jen tegnapi erősödése után három éves csúcspontra került a dollárral szemben, ugyanakkor Taro Aso, japán pénzügyminiszter elmondása szerint nem tervezik, hogy devizapiaci intervenciót hajtsanak...
Seprenyi László reggelente egy középiskolai kollégiumból indul a Barátok közt stúdiójába. A sorozat Bartha Krisztiánjának a hónap végén ki kell költöznie, így kénytelen lesz végre felnőni.