A bankszektort sújtó különadók összege eléri a 400 milliárd forintot, ami több mint, ami a társasági adóból befolyik – ezt Vértes András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az utóbbi egy hónapban az esésé volt a terep, hogy lesz-e annyi erő a piacban hogy talpra álljon, hamarosan eldőlhet. Ma a Wal-Mart és a DAX futures mellett az arany grafikonját vizsgáltuk meg. ...
Az idén március-májusi időszak átlagában 10,5%-ra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a 15-74 éves korosztályban a február-áprilisi 11%-ról - tette közzé ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal....
Az idén március-májusban 461 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg. A munkanélküliek száma 25 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az amerikai börzék kivétel nélkül erősödéssel zártak szerdán, ami döntően annak volt köszönhető, hogy a vártnál gyengébb GDP adat került publikálásra , ez pedig megmozgatta a befektetők fantáziáját,...
Egy 2 és egy 2,1 milliárd dolláros kéretlen ajánlatot kaptak a tulajdonosok New York ikonikus felhőkarcolójára, az Empire State Buildingre - közölte szerdán az ingatlan befektetői és a működése...
Stabil marad, sőt némileg még nőni is fog idén a Raiffeisen Bank International kamatmarzsa a nemrég kinevezett vezérigazgató, Karl Sevelda szerint. A bank szerdán tartott közgyűlése elfogadta az 1,17...
Az egészségügyi dolgozók idei béremelését és az új orvosi, szakdolgozói bértáblát is tartalmazza a szerdán megszavazott egészségügyi salátatörvény. Továbbá elővásárlási jogot adtak az államnak a nem gyógyszerészek által birtokolt patikákra. Az ellenzék szerint az intézkedés a trafikbotrányt idézi.
Az idén március-májusban 461 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg. A munkanélküliek száma 25 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az idén március-májusban 3 millió 910 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma, amely 62 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit.
Decker Ádám tíz éve találkozott először Andival. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, nem csoda, hogy a csinos fitneszbajnok és a válogatott vízilabdázó végleg összekötötte az életét.
Újabb jelentős zuhanást szenvedtek el a tegnapi kereskedésben a nemesfémek, melyek elsősorban az amerikai eszközvásárlási program közelgő vége miatt voltak nyomás alatt. Csütörtök reggelre azonban...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Vámosszabadi térségében 30 millió forint értékben mintegy 15 ezer pár hamis sportcipőt foglaltak le egy szlovák kamionból. De hogy lehet hamis egy tornacipő?
Harminc hazai felsőoktatási intézménnyel kötött szerződést, így újabb négy évre biztosította a 2002-ben létrejött Olimpikon Életútprogram további működését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
A KSH ma közzétett adatai alapján a márciustól májusig tartó időszakban a a munkanélküliek száma 461 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, mindez pedig alacsonyabb a februártól márciusig tartó időszakban mért 11 százaléknál. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Erőtlenül indultak a vezető európai részvénypiacok, a befektetők kivárnak a nap folyamán futószalagon érkező makroadatok ismertetése előtt. A német DAX index a kereskedés elején 8000 pont alatt stagnál, a francia CAC-40 index 0,25 százalékos csökkenés mellett 3716,56 pontnál jár, míg a brit FTSE-100 index 0,3 százalékkal 6.184,15 pontra emelkedett. Budapesten a BUX 0,24 százalékos pluszban…
Nem zavarják a ráncok Pécsi Ildikót, aki korábban férfiak ezreit babonázta meg szépségével. Belenyugodott abba, hogy nincs recept az örök fiatalságra, és köszöni, jól érzi magát a bőrében.
A Magyar Posta budapesti munkatársai is segítenek a Komárom-Esztergom megyei Pilismarót üdülőövezetét védő ideiglenes gát elbontásában - közölte a megyei katasztrófavédelem igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai börzék kivétel nélkül erősödéssel zártak szerdán, ami döntően annak volt köszönhető, hogy a vártnál gyengébb GDP adat került publikálásra , ez pedig megmozgatta a befektetők fantáziáját,...
Összesen több tízezren tüntettek Brazíliában szerdán a korrupció, az oktatás és az egészségügy hiányosságai, valamint a 2014-es futball-világbajnokság magas kiadásai miatt, annak ellenére, hogy a kongresszus előzőleg engedett néhány kulcsfontosságú követelésnek.
A Mazda a CX-5-ben bemutatott SKYACTIV technológiát és formai fejlesztéseket már az új 6-osban is remekül kombinálta. Nincs ez másképp a 3-as új generációjánál sem, ráadásul további fejlesztésekkel a meglévő kevés kritikus felületet is lefedte a gyártó.
Mi lenne, ha végre normálisak lennénk egymással, baj van „csávókáim”, akkor üljünk le és beszéljünk egyenesen – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az ellenzéki összefogás körüli nehézségekkel kapcsolatban.
A Magyar Posta budapesti munkatársai is segítenek a Komárom-Esztergom megyei Pilismarót üdülőövezetét védő ideiglenes gát elbontásában - közölte a megyei katasztrófavédelem igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Mi az? Láthatatlan gyilkos, mely a legjobban prosperáló vállalkozást is képes alapjaiban felbomlasztani, amely a legjobb kollégákat képes egymás ellen fordítani, és amely a legmotiváltabb munkavállalót is képes Pató Pál úrrá változtatni? A válasz: a bérfeszültség.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Soha nem viselt ékszert, a karórát sem szereti – mondta egyik rendszerváltáskori ismerőse a kormányfőről. Orbánról az elmúlt években alig készült olyan fotó, amelyen órát visel, ezek is az első kormánya (1998–2002) idején készültek.
Az MIT egyik professzorasszonya, Paula Ramada azon dolgozik csapatával, hogy számszerűsítsék a befektetők Libor manipulációja miatt elszenvedett veszteségeit - írja a Bloomberg. Kutatók...
Sok trafikos nem tudott és nem is akart ellenállni a multik és hazai láncok csábításának, így náluk nyitja meg július 1-én a dohányboltját - írja a Világgazdaság....
A Margitsziget ügye nem rólam szól, ez egy erőfitogtatás a Fidesz részéről, hogy bármit meg tudunk csinálni – ezt Tóth József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután kiderült, hogy a Fővárosi Önkormányzathoz kerül a Margitsziget a XIII. kerülettől.