Szerdán már második napja folytatódott az amerikai piacok emelkedése, ebben szerepet játszott a lefelé módosított első negyedéves GDP adat, amelynek köszönhetően háttérbe szorult a Fed eszközvásárlási programjának szűkítésével kapcsolatos aggodalmak.
Csütörtökön újabb egyeztetés lesz a tervezett reklámadóról - értesült a Napi Gazdaság. A Portfolio.hu cikke szerint a mobiltelefonok külföldi használatában az Európai Bizottság akár már jövőre gyökeres változtatást vezethetnek be.
Több ezer közszféradolgozó marad nyugdíj nélkül hétfőtől. A honatyákra viszont ez nem vonatkozik. Bár még januárban több képviselő is arról nyilatkozott, hogy lemondanának a nyugdíjukról, ez máig nem történt meg.
Az MSZP annak ellenére támogatja a rezsicsökkentést, hogy az a jelenlegi formájában nem csupán igazságtalan, de fenntarthatatlan is - írja közleményében Józsa István az MSZP frakcióvezető-helyettese. Józsa szerint a családok megélhetése ugyanakkor nem csak közüzemi számlák befizetésén múlik.
A hangunk befolyásolja azt, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ugyanakkor nehézséget okoz, hogy valóban képesek legyünk meghallani saját hangunk, illetve tudni azt, hogy az valójában milyen, és milyen üzenetek közvetít mások felé magunkról. Pedig ez nagyobb hatással van a rólunk kialakult képre, mint amit mondunk.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) nem érkezett kérelem azzal kapcsolatban, hogy az E.ON leállítaná a gönyűi erőművét - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási...
Abdullah jordán király az Asark Alavszat nevű lapnak azt nyilatkozta, hogy béke híján oly mértékben romolhat a kapcsolat a palesztinok és izraeliek között, hogy akár az arab tavaszhoz hasonló események törhetnek ki a térségben. John Kerry amerikai külügyminiszter is azt hangsúlyozza, hogy most kell békét kötni – különben - véleménye szerint - baj lesz. A szíriai polgárháború nehezíti mindezt.
A fuvarozók arra kérik a kormányt, hogy az e-útdíjat csak egy hónapos tesztidőszak után indítsa be, ellenkező esetben akár áruellátási problémák is jöhetnek az országban - írja a csütörtöki Napi...
A prémiumautó, amely megváltoztatja a dizájn, a luxus és a technológia filozófiáját a középkategóriás szedánok világában 9.294.000 forinttól kapható. A Q50 már rendelhető, és idén szeptemberben érkeznek az első példányok.
Az OTP 2013. június 26-án 14 564 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP...
Bárki kerülhet szorult helyzetbe, de van, aki sokat tesz is érte, hogy bajba jusson. A képeinken szereplők szintén túl bátrak, túl kíváncsiak vagy túl ostobák voltak. A közös bennük: valamennyiüket megörökítette egy fotós.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a kecskeméti nőt, aki múlt vasárnap megmérgezte négy gyermekét, majd magával is megpróbált végezni - értesült a HavariaPress.
A várakozásunknak megfelelően folytatódott az emelkedés, illetve a múlt heti masszív esés korrekciója, a nap folyamán Varga Mihály javaslata kibillentette az árfolyamot, azonban nap végére sikerült belehúznia, így felzárkózott a múlt héten megnyílt rés közelébe.
Egymilliárdos beruházással bővítette gyártókapacitását a mosonmagyaróvári Wahl Hungária Kft., amely a fejlesztéstől jelentős létszámnövelést is vár. A társaság szerdai közleménye szerint a 983...
Barack Obama amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy újabb két évre meg akarja erősíteni posztján Martin Dempsey tábornokot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét.
Elfogták a harmadik gyanúsítottját annak a keddre virradóra történt kisteleki kábellopásnak, amelyben az egyik elkövető rátámadt az intézkedő rendőrre - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Pesszimistább a kínai növekedési kilátásokat illetően a Fitch. A hitelminősítő 8 százalékról 7,5 százalékra csökkentette idei növekedési előrejelzését. Pesszimistábbak a legnagyobb banki elemzőházak...
Kialakult egy rendszer, ami jól működött, az állami tulajdonszerzés nem fog segíteni egy patikusnak sem – ezt Korodi Karolina mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Akár százmilliós büntetést is kaphatna a Tigáz a 420 ezer hibásan kiállított számla miatt. A cég 71 ezer esetben számlázott túl, az ügyfeleket kártalanítja. Aki kevesebbet fizetett, mint fogyasztott, nem kell utólag fizetnie.
A Pannónia után az Aranykor is úgy döntött, hogy a magánnyugdíjpénztári ágát végelszámolással megszünteti, utóbbi esetében az eljárás szeptember 1-től indul. Tavaly a legjobban teljesítő pénztárak...
Fontos megállapodás született csütörtökön a kialakulóban lévő európai bankunió második lépcsőjével, a bankszanálási mechanizmussal kapcsolatban. Az egyezség értelmében a 100 ezer eurónál nagyobb...
Szünetelteti esküvőszervezői tevékenységét Kiss Ramóna. A Barátok közt Szentmihályi Zsófija még 2010-ben indította barátnőivel esküvő- és rendezvényszervező vállalkozását.
Az amerikai börzék kivétel nélkül erősödéssel zártak szerdán, ami döntően annak volt köszönhető, hogy a vártnál gyengébb GDP adat került publikálásra , ez pedig megmozgatta a befektetők fantáziáját,...
Továbbra is összességében kedvező maradt a nemzetközi befektetői hangulat, ez pedig fokozatos forinterősödést okozott a hét eleje óta. Ennek jegyében ma reggel egyhetes csúcsra kapaszkodott a forint...
Néhány terményt, így például a meggyet kivéve a legtöbb zöldség és gyümölcs árában csökkenés várható a Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint. A korábban rendkívüli dráguláson átesett burgonya ára is csökkenhet.
A Lloydsnál bankoló magánvállalkozók és kisvállalkozások könnyedén kártyaelfogadókká válhatnak, elég ha okostelefonnal vagy tablettel rendelkeznek. A bank a Monitise mobil-POS szolgáltatóval kötött...
Megállapodtak az Európai Unió tagországinak pénzügyminiszterei szerda éjjel azokban az új közös rendelkezésekben, amelyek életbe lépésük után szabályozni fogják a nehéz helyzetbe került bankok megsegítését.
A Napi Gazdaság értesülései szerint csütörtökön újabb egyeztetés lesz a tervezett reklámadóról. Amennyiben a kormány ragaszkodik korábbi elképzeléséhez, a törvény elfogadását nem halaszthatja az őszi...
A kínai részvénypiacon az elmúlt időszakban igen jelentős árfolyam eséseket láthattunk, ez pedig azt jelenti, hogy a világ 10 legnagyobb kapitalizációval rendelkező vállalata között nincs kínai. Erre...
Megállapodtak az Európai Unió tagországinak pénzügyminiszterei szerda éjjel azokban az új közös rendelkezésekben, amelyek életbe lépésük után szabályozni fogják a nehéz helyzetbe került bankok megsegítését.
Semmi közöm ehhez, meg vagyok döbbenve. Minden magyarországi felderítetlen gyilkossággal engem gyanúsítanak? Ezekkel a szavakkal utasította vissza kedd délután Jozef Rohác, hogy újabb emberölés gyanúsítottja lett.
A magyar-montenegrói kiemelt gazdasági partnerség részleteiről állapodott meg tárgyalópartnereivel podgoricai megbeszélései során Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági...
A Főgáz jelenleg 184 fővárosi társasházban (több mint 2500 lakásban) szünetelteti a szolgáltatást műszaki okok miatt, a lakástulajdonosok ugyanis nem újították fel a vezetékeket....