2013. június 19. szerda

jún. 19
12:45
Tizenöt új díszpolgárt avattak Budapesten (Blikk)
jún. 19
12:46
A Miskolci Egyetem példaként szerepel szaktudományi egyetemek között (hirado.hu)
Az egyetem oktatói, hallgatói nyílt levélben fordultak a Felsőoktatási Kerekasztalhoz.
jún. 19
12:48
Döbbenet: 9 hónapos csecsemőt erőszakolt meg az elmebeteg (BorsOnline)
A legszörnyűbb bűntettek egyikét követte el a 36 éves férfi. Jose Aguilarral nem akart szexelni barátnője, ezért bosszúból megerőszakolta, majd halálra verte a nő kilenc hónapos babáját.
jún. 19
12:48
A DK a „szegények temetője” ellen (Metropol)
A Demokratikus Koalíció szeretné elérni, hogy ne kelljen külön parcellába helyezni a szociális temetésben részesülőket.
jún. 19
12:48
Sutil szerint semmi gond nincs az idei gumikkal (F1világ)
A Force India Forma-1-es csapatának versenyzője, Adrian Sutil úgy véli, az, hogy csapat ilyen jól tud bánni a Pirelli abroncsaival, ékes bizonyítéka annak, hogy semmiféle probléma nincs az olasz gumigyártóval. Tovább »
jún. 19
12:48
Elkeseredett, de nem adja fel – teleprehabilitáció Gyöngyösön (hirado.hu)
Átfogó programmal rehabilitálná Gyöngyös kőkori viszonyok jellemezte durándai részét a város, és egyben a helyiek elhelyzekedését is segítené. Az eddigi eredmények felemásak.
jún. 19
12:48
Borzasztó körülmények között tartottak több ezer sertést (hirado.hu)
Több mint ötezer hízó- és vágóállatot tartottak minősíthetetlen körülmények között egy Kunhegyeshez közeli sertéstelepen, emiatt és további feltárt törvénysértésekért a telep üzemeltetője súlyos bírságra számíthat.
jún. 19
12:48
Ezért kellett Varga második csomagja (2.) (Portfolio)
Több fontos bevételi tételben látható lényeges elmaradás az idei költségvetésben, amely a 2014-es büdzsére is negatívan hat. Ezért a Költségvetési Felelősségi Intézet szerdán bemutatott friss...
jún. 19
12:48
Videó: megcsapkodták a pofátlanul ünneplő kapust a vesztes kispadnál (Sport365)
Meglehetősen provokatív módon ünnepelte Irán 1-0-s győzelmét Dél-Korea otthonában a perzsák kapusa, Rahman Ahmadi, aki a vesztes kispadhoz ment oda örömittasan. Rosszul járt, mert a koreaiak nem voltak túl barátságosak.
jún. 19
12:50
Sárlavina öntötte el Hallstattot (hirado.hu)
Nem tudott megbirkózni a hirtelen jött csapadékkal a festői osztrák város, melynek polgármestere a hadseregtől kért segítséget a helyreállításhoz.
jún. 19
12:50
Alacsonyabb lehet a növekedés Németországban (Portfolio)
Idén már csak 0,4 százalékos lehet a növekedés Németországban - derül ki az egyik német gazdaságkutató, a DIW legfrissebb előrejelzéséből. Áprilisban még 0,7 százalékos növekedést vártak idénre a...
jún. 19
12:50
Fotók: nagyon gizda lett Falcao limitált Puma cipője és arany luxusórája (Sport365)
A kolumbiai csatár, Radamel Falcao, a Puma sportszergyártó és a Hublot svájci luxusóra gyártó összefogott és megjelent egy különleges termékkollekció.
jún. 19
12:51
Részeg sofőrnek könyörögtek a soproni busz utasai (Blikk)
Nyomoznak a soproni rendőrök annak a buszvezetőnek az ügyében, aki ittasan ült két napja egy távolsági járat volánja mögé.
jún. 19
12:52
Fejlesztik a nyíregyházi és a nagykállói kórház rehabilitációs szolgáltatásait (hirado.hu)
Nyíregyházán korszerűsítik a kórház hotelszárnyát, emellett 1200 négyzetméteren egy központi rehabilitációs részleget alakítanak ki.
jún. 19
12:52
Némileg javult a hangulat - Az MTelekom húzza a magyar piacot (Portfolio)
Annak ellenére, hogy a japán indexek erősödtek a szerdai kereskedésben, az európai piacokon óvatos eséssel indult a nap. A déli órákra azonban érezhetően javult a hangulat, így a vezető...
jún. 19
12:54
Ötödével nőt a Szlovákiába látogató turisták száma (hirado.hu)
Az idei első negyedévben érkezett 337 ezer külföldi látogató száma már csaknem elérte a válság előtti évekre jellemzőt.
jún. 19
12:56
Hatezer diák a BASF kémiai ismeretterjesztő programjain (hirado.hu)
A nyári szünet után szeptemberben folytatódnak a programok.
jún. 19
12:58
Költségvetési Felelősségi Intézet: 70 milliárddal javulhat a büdzsé (hirado.hu)
A KFI hatásvizsgálata szerint az idén és 2014-ben egyaránt 70-70 milliárd forinttal javíthatják a költségvetés egyenlegét a nemzetgazdasági miniszter által hétfőn bejelentett intézkedések.
jún. 19
13:00
Megszorításokkal is veszélyben a hiánycél (Privátbankár)
Az idén és 2014-ben egyaránt 70-70 milliárd forinttal javíthatják a költségvetés egyenlegét a nemzetgazdasági miniszter által hétfőn bejelentett intézkedések a Költségvetési Felelősségi Intézet hatásvizsgálata szerint.
jún. 19
13:00
A Google publikálni akarja a titkosszolgálati megkereséseket (hirado.hu)
A keresőóriás az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozik.
jún. 19
13:00
A versenyzés a legjobb feltöltődés - Hosszú Katinka (Agroinform)
A Vasas sportolója formája alapján bizakodva várhatja az elkövetkező hónap kihívásait.
jún. 19
13:03
Árvíz ölte meg az autójában ülő nőt (Blikk)
jún. 19
13:03
Szakadékba lökte a férje szeretőjét! - Videó (Blikk)
Arequipa - Rajtakapta a férjét egy másik nővel - majd dühében egy szakadékba lökte a rivális hölgyet egy perui asszony.
jún. 19
13:03
Ötödével nőt a Szlovákiába látogató turisták száma (Metropol)
A legnagyobb mértékben az ukrán, az osztrák és a magyar vendégek száma emelkedett.
jún. 19
13:06
Megölte kisbabáját, hogy fogyni tudjon (BorsOnline)
Első gyereke születése után bestiálisan elhízott a fiatal anyuka, ezért gyomorszűkítő műtétre szánta el magát. Az operáció tervezett időpontja előtt kiderült, hogy kisbabát vár, de nem akarta, hogy a gyerek a vágyott fogyás útjába álljon, ezért megszabadult tőle.
jún. 19
13:06
Zeman közalapítványt hozott létre az államadósság csökkentésére (hirado.hu)
Közalapítványt hozott létre Csehországban az államadósság csökkentésére Milos Zeman köztársasági elnök.
jún. 19
13:06
Hogyan lesz nyugdíjunk, ha ez így megy tovább? (Pénzcentrum)
Csaknem hat százalékkal kevesebb gyermek született idén április végéig, mint egy évvel ezelőtt....
jún. 19
13:06
Băsescu kiakadt: a román nők nem tudnak eltartani 5-6 gyereket mint a romák (ATV)
Az államelnök egy üzletasszonyokkal szervezett beszélgetésen elmélkedett a romakérdésről.
jún. 19
13:08
Európai Bizottság: a kisebbségügy nem európai uniós hatáskör (hirado.hu)
Az EMNP és az EMNT az európai polgári kezdeményezés eszközével próbálja az őshonos kisebbségek védelméről szóló jogszabály elfogadására sarkallni az uniót.
jún. 19
13:08
Závecz Tibor: a trafikügyből sem profitált az ellenzék (ATV)
A Jobbikra mindössze a népesség 6 százaléka szavazna – derül ki többek között az Ipsos kutatásából.
jún. 19
13:09
CIB: az év végére 4 százalék lehet a jegybanki alapkamat (ProfitLine)
A CIB Bank elemzői szerint az év végére 4 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat, az euró árfolyama pedig 290 forint körül alakulhat - ismertette Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője a bank szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 19
13:10
Szabálytalan állattartás egy Kunhegyeshez közeli sertéstelepen (hirado.hu)
Az üzemeltető a trágyát a közeli csatornába és erdőbe vezette, az állattetemeket pedig a telepen halmozta fel.
jún. 19
13:12
Drasztikusan nőtt a társasházak kintlevősége (Infostart)
Az elmúlt öt évben, 2008 és 2012 között 3,5 milliárd forintról 9,2 milliárdra nőtt a társasházak és lakásszövetkezetek közös költségből származó kintlevősége - mondta Farkas Tamás, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének elnöke, szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
jún. 19
13:12
Párakapu Kaposváron (hirado.hu)
A helyi vízszolgáltató munkatársai vizet osztanak a Fő utcán.
jún. 19
13:14
KIM: nem változik a sajtófotó szabályozása az új Ptk-ban (hirado.hu)
Nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása az új Ptk.-ban, csupán a megszilárdult bírói gyakorlatot emelték be a kódexbe - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
jún. 19
13:15
Új díszpolgárai vannak Budapestnek (Infostart)
Tizenöten kaptak díszpolgári címet Budapesten, a szabadság napja alkalmából szerdán.
jún. 19
13:16
Családbarát pályázatokat hirdetett a szociális tárca (hirado.hu)
A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkársága.
jún. 19
13:18
A rezsicsökkentés is bekavart, nehéz helyzetben a társasházak (Privátbankár)
Csaknem háromszorosára nőtt a társasház kintlévősége az elmúlt öt év alatt. Egyre többen tartoznak, ráadásul a kötelező kiadások is megnőttek.
jún. 19
13:18
A magyarellenes támadások beszüntetését kérte az EP-től a Zürichi Magyar Egyesület (hirado.hu)
Az Európai Unióból érkező, megítélése szerint magyarellenes támadások beszüntetését kérte a Zürichi Magyar Egyesület szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
jún. 19
13:20
Olvadnak a magyar kamatok: mi van a bankbetéten túl? (Privátbankár)
Lassacskán beindulhat a magyar növekedés, bár bőven vannak gazdasági kockázatok is. Az alapkamattal együtt olvadnak a betéti kamatok - hol keressük idén a hozamot?
jún. 19
13:21
Elindult a Magyar Turizmus nyári kampánya (Kreatív Online)
Nyári zsongás váltja a tavaszi ébredést a kommunikációban.
jún. 19
13:21
A Milan idén is rendez focitábort Magyarországon (Sport365)
Már kilencedik alkalommal rendezi meg az idén nyáron az AC Milan olasz labdarúgóklub magyarországi ifjúsági futballtáborát.
jún. 19
13:24
60 ezer Heynckes nyugdíja (BorsOnline)
Már most kijelenthetjük: 2013-ban Jupp Heynckes lesz az év edzője. A Bayern Münchennel történelmi triplát produkáló tréner a héten nyugdíjba vonul.
jún. 19
13:24
Tízévesen a Harvardra tart egy mexikói kisfiú (Metropol)
Albert Einsteinéhez fogható intelligenciája révén hamarosan megkezdi kvantumfizikai tanulmányait a világhírű egyetemen.
jún. 19
13:24
Megszavazta az Európai Parlament a Tavares-jelentést (hirado.hu)
A szakbizottság elfogadta a Rui Tavares által készített jelentéstervezetet.
jún. 19
13:24
Felpörgetik a hazai gyümölcstermesztést - Egymillió tonna hiányzik (Portfolio)
Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar...
jún. 19
13:24
Orbán eltüntetné a szocializmus szellemházait (ATV)
Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetni a szocializmus szellemházait, és létrejönnek a minőségi közösségi terek - mondta Orbán Viktor szerdán a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén. A miniszterelnök a délután kezdődő, Fertődre kihelyezett kormányülést egy plebejus kabinet tisztelgésének nevezte a magyar arisztokrácia nagyszerű teljesítménye…
jún. 19
13:26
ENSZ: csaknem húszéves csúcson a menekültek száma (hirado.hu)
Tavaly világszerte 45,2 millió ember élt kényszerből távol az otthonától, jobbára fegyveres konfliktusok miatt.
jún. 19
13:26
Milliók jöhetnek – Európát is eláraszthatják a szíriai menekültek? (ATV)
Az ENSZ adatai szerint 2012-ben 7,6 millióan váltak menekültekké. 1994 óta nem volt ilyen magas a szám, és a szíriai polgárháború miatt további kétmillió menekültre lehet számítani 2013 végéig.
jún. 19
13:28
Dokumentumfilmek készítését támogatja a médiatanács (hirado.hu)
Összesen 110 millió forintot kap 13 dokumentumfilm. Feldolgozzák Vásáry Tamás életét, és támogatják Mészáros Márta alkotását is.

Keresés