Nem hosszabítja meg szerződését az Evertonnal Phil Neville. A 36 éves középpályás még nem hagyja abba a futballt, tervei szerint addig játszik, ameddig bír.
Befektetőket és beszállítókat keresnek, segítenek az infrastruktúra-fejlesztésben, és a reklámozásba is bedolgoznak a Külgazdasági Hivatal Munkatárasi. A nyugat-magyarországi járműipari központ fejlesztését segítenék.
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz-kormány a propagandagépezet részeként tekint a médiára, ezzel szemben a szocialisták médiakoncepciója az objektív tájékoztatást tartja a sajtó elsődleges feladatának.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megítélése szerint Szabó Zsolt játékvezető nem fojtogatta Juhász Rolandot, a Videoton válogatott védőjét vasárnap a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen; az MLSZ egyúttal az együttműködés és a partnerség fontosságára hívja fel a futballban dolgozók figyelmét.
Növekedést mutat a brit feldolgozóipar, az angol font növelte korrekcióját az amerikai dollárral szemben, holnap reggel érkezik Kínából a külkereskedelmi egyenleg, valamint nyílik a Fed jegyzőkönyve, ami nagyobb mozgást hozhat az indexekben.
A korábban számított 1 milliárd eurónál nagyobb összegbe kerülhet a szlovén bankok feltőkésítése - jelezte kedden kiadott országjelentésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
A nagyvállalati ügyfelek igényei az elmúlt hónapokban erőteljesen átrendezték a telekommunikációs piacot: a távközlés egyre inkább összeforr az vállalati informatikai szolgáltatásokkal. Az elmúlt időszakban általános trenddé vált, hogy a nagy távközlési cégek külön technológiai vállalataik keretei között kezelik háttérfejlesztési tevékenységeiket - olvasható a Business Telecom közleményében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megítélése szerint Szabó Zsolt játékvezető nem fojtogatta Juhász Rolandot, a Videoton válogatott védőjét vasárnap a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen; az MLSZ egyúttal az együttműködés és a partnerség fontosságára hívja fel a futballban dolgozók figyelmét.
Az Európai Bizottság (EB) vizsgálatot indított a MasterCardnál, a kártyatársaság egyes gyakorlatai és szabályai ugyanis sérthetik az uniós versenyszabályozást. A Bizottság a Visánál is nyomozást...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága gyakorlatilag megkérdőjelezte a Központi Statisztikai Hivatal szakmai hitelességét, amikor azt állította, hogy a kérdőív szövege és az elektronikus adatfelvétel hiányosságai miatt csökkent drámai mértékben a katolikus száma. Valóban hibázott a KSH? A népszámlálás szóvivője szerint nem – írja a 168óra.
Az Alcoa nettó eredmény soron várakozások feletti gyorsjelentése valamint a kedvező kínai inflációs adat emelkedő pályára állította az európai piacokat, sőt az amerikai határidős indexek is óvatos...
Nincs közvetlen háborús veszély a Koreai-félszigeten, Észak-Korea provokációsorozatának a feszültségkeltés a célja - mondta Martonyi János külügyminiszter a kialakult helyzetről. Erre a nyugalom megőrzése a jó válasz szerinte.
Több mint tíz cég, köztük magyar vállalkozások is készülnek új pénztárgépek gyártására a mostani berendezések kötelező cseréjével összefüggésben - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kedden Pécsen.
A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már benyújthatják kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimálbér-emelési támogatásra, a Munka törvénykönyvében pedig úgy változik a távolléti díj számítása, hogy például szabadság esetén a havi bér nem függ majd az adott hónap napjainak számától.
Tegnap ralit indított el a kínai napelemgyártók részvényeinek a piacán az a pletyka, miszerint Warren Buffett vállalata, a MidAmerican Energy Holdings megvásárolná a nehéz helyzetbe került Suntech...
A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már benyújthatják kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimálbér-emelési támogatásra - jelentette be sajtótájékoztatón Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára....
Trösztellenes vizsgálatot indít az Európai Bizottság a Mastercard ellen a bankközi díjak megállapításának gyakorlata miatt - tudatta kedden a brüsszeli testület.
Rontotta a hazai valutában fennálló kínai államadósság besorolását kedden a Fitch Ratings, azzal indokolva a lépést, hogy a gazdaságba kiáramló hitelmennyiség meredek emelkedése miatt nőttek a kínai...
Aki teheti, igényelje az árfolyamrögzítést, javasolja a devizahiteleseknek a szakember. Eddig minden harmadik jogosult kérte csak a kötött árfolyamot. Az adósok valóban nem ismerik a konstrukciót és azért nem kérték, vagy éppen ellenkezőleg? Ismerik, és újabb adósságcsapdát látnak benne? Olvasóink is elmondták véleményüket.
A belügyminiszter közlése szerint azok, akik a saját bőrükön érezték, tapasztalták a márciusi rendkívüli hóhelyzet nehézségeit, jónak vagy kiválónak ítélték meg a mentésben részt vevők tevékenységét. Pintér Sándor az Országgyűlési honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén beszélt erről, Budapesten.
Vélhetően újabb tartályból szivárgott sugárszennyezett víz a talajba a tavalyelőtti japán földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben - közölte a létesítményt üzemeltető TEPCO...
A női kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntőjében a Győri Audi ETO-tól elszenvedett bukaresti 24-22-es vereség után is bízik csapata továbbjutásában az Oltchim Valcea montenegrói sztárja, Katarina Bulatovic.
Közzétette friss globális részvénypiaci kitekintőjét a Citigroup, melyből kiderül, hogy a stratégák a szép idei első negyedévi teljesítményt követően az év további részében az emelkedés...
Tegnap az Alcoa gyorsjelentésével hivatalosan kezdetét vette az amerikai gyorsjelentési szezon, a társaság eredményei az elemzői várakozások fényében vegyes képet mutattak. Vajon milyen...
Vásárlás után, hazatérve vetted észre, hogy rég áhított cipőd a varrás mentén szakadt? Ne csüggedj, van megoldás, csak járj utána! Morvai Gábor, a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat szóvivője és koordinátora segítségével megtudhatod, milyen jogaid vannak.
Sorsdöntő mérkőzéseket játszanak kedden és szerdán a Bajnokok Ligájában, az európai futball elitligájában a negyeddöntők visszavágóin dől el, mely csapatok gazdagodhatnak újabb eurómilliókkal. Két...