Ontario — Rács mögé kerültek a kanadai magyar rabszolgatartó banda utolsó tagjai is: P. Győző (43) és D. Gizella (44) annak a „piszkos tizenkettőnek” voltak a tagjai, akiket elítéltek az ország történelmének valaha volt legnagyobb embercsempészési ügyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 146 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben, a lista első helyén egy budapesti cég, a másodikon egy gyömrői lakhelyű magánszemély áll.
Budapest - Hétköznapi anyukának tartja magát Gregor Bernadett (41), aki két fia mellé szeretne egy kislányt. De addig is több darabban szerepel, és igyekszik fizetni a lakására és az ellopott autójára felvett hiteleket.
Budapest — Akár egymillió forintot is kivehet évente egykori zenésztársai zsebéből Sipos F. Tamás (49). Az énekes ugyanis nem hajlandó az Exotic együttessel péntekenként és szombatonként fellépni, ezzel azonban a többieket is magával rántja, akik így fellépésenként 100 ezer forinttól esnek el.
Budapest — Összefognak a rajongók, hogy méltó emléket állíthassanak a tavaly októberen elhunyt Komár Lászlónak (†67). Ahogy arról korábban beszámoltunk, barátai, pályatársai, köztük Dolly, Szikora Robi, Demjén Ferenc és Charlie is fellépett volna azon az április 18-ra szervezett jótékonysági koncerten, amelynek bevételét a legendás énekes síremlékének elkészítéséhez akartak felajánlani.
Tizenhárom millió forintnak megfelelő összeget nyert egy amerikai pókerversenyen Mel Gibson (57). A színész egyre kevesebb filmszerepet kap, ám ez őt egyáltalán nem zavarja – értesült a Blikk.
Az ezret is elérheti a bangladesi plázaomlás áldozatainak a száma. A BBC értesülése szerint a hatóságok eddig 336 holttestet találtak a nyolcemeletes épület romjai alatt, de még legalább további hatszáz embert eltűntként tartanak nyilván. A bangladesi rendőrség három cégvezetőt letartóztatott, akiket szándékos emberöléssel gyanúsítanak. Az épületen ugyanis egy nappal a tragédia előtt már komoly…
A hetvenötödik életévét taposó Korda György öt hónapnyi hallgatás után ismerte el, hogy kikezdte egészségét a nagy hajtás. Nemcsak az orvosok, hanem hű párja, Klárika is állandó ellenőrzés alatt tartja.
Milyen papírokat kell módosítani, ha az ügyvezető már nem megbízási jogviszonyban, hanem munkaviszonyban látja el? Olvasói kérdésre, az Adózóna szakértője válaszol.
Ha igazak az értesüléseink, akkor egy pitiáner nagyképűsködés vezetett el odáig, hogy a Fidesz rátalált a Portik-Laborc találkozó hanganyagára, amelyben olyan – a kormánypárt számára – gyöngyszemek találhatóak, miszerint a maffiavezetőnek tartott férfi személyesen vitt pénzt MSZP-s politikusoknak és abban érdekelt, hogy 2010 után is az MSZP kormányozzon. Természetesen az is „erős” mondat, mikor…
Elkerülte a Rendőrnapot a Viszkis, nem a Városligetben, a Komjádi uszoda előtt árulja a hétvégén igényes kerámiáit. Ambrus Attila kereskedőként éppoly profi és népszerű, mint rablóként volt.
Lakatos Márk élete maga a rohanás. Stylistként robbant be, divattervezőként Közép-Európát „gombolja újra”, a televízióban több műsor sztárja. Legutóbb A nagy duettben második lett Bangó Margittal. A másságát nyíltan vállaló Márk agyába két éve fészkelte be magát az apaság gondolata.
A centrista-jobboldali ellenzék nyerte meg a szombaton tartott parlamenti választásokat Izlandon az első részeredmények és előrejelzések tanúsága szerint.
Még mindig nagy erőkkel, az egész országban keresik a rendőrök Miklós Józsefet. A szentendrei férfi péntek hajnalban menekült el Jaguarjával, miután több golyót lőtt élettársába. A nőt azóta megműtötték, túl van az életveszélyen.
Brockhauser Adrienn, a legendás újpesti kapus, Brockhauser István lánya tolmácsol hetek óta az Újpest meccseinek végén. A 22 éves szőke lány tökéletesen beszél flamandul.
A címvédő Szolnok idegenben is nyert a Szombathely ellen a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében, így 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Hosszú Katinka, aki pénteken 400 méter vegyesen győzött (4:38.67 p), szombaton is begyűjtött egy aranyérmet az ír úszók nyílt bajnokságán, méghozzá a 200 méteres hátúszás döntőjének megnyerésével.
A Rosatom nem bízza a véletlenre a várhatóan idén megjelenő paksi bővítéssel kapcsolatos beszerzési tenderen történő szereplését. Az orosz mamut az elmúlt héten szakmai napot szervezett a magyar...
Koppenhága a világ egyik első városa volt, ahol kerékpárutakat építettek ki, s a skandináv országokban mostanra divat lett biciklivel járni a munkahelyre. Nálunk ismét a Bringázz a munkába! kampánnyal igyekeznek kedvet csinálni a biciklizéshez.
Ronaldo, a brazilok legendás csatára egy gálamérkőzésen mutatta meg, hogy még mindig fantasztikus dolgokra képes a pályán. Az immár sokat fogyó, de még mindig kicsit pufi csillag parádés egyéni akció után lőtt gólt.
Fantasztikus szólógólt szerzett Lionel Messi a Barcelona Athletic Bilbao elleni 2-2-es döntetlenje alkalmával. A beIN Sports sportcsatorna angol kommentátora, Ray Hudson nem is leplezte érzelmeit közvetítés közben.
A kulcsfontosságú demokratikus intézmények fölötti politikai ellenőrzés szándéka rajzolódik ki az utóbbi három év magyar alkotmányozási és törvényalkotási folyamatának vizsgálatából, amelyet a fékek és ellensúlyok rendszerének meggyengítése kísér. A többi között ilyen észrevételeket tesz az Európa Tanács monitoring bizottsága által megszavazott jelentés-tervezet.
Egyesek szerint a politika és a színészet nem áll távol egymástól. Talán így véli a HOPPart társulat színésze, Barabás Richárd is – az elmúlt hónapokban a Hallgatói Hálózat vezéralakja volt –, mert politikai szerepet vállal. Tán Richárdnak is terem babér politikusként, hírneves pályatársait ugyanis a hatalom csúcsára repítették képességeik.
Miután a Google Reader nevű hírolvasó szolgáltatás július 1-től megszűnik, világszerte több millió felhasználója keresi a lehetséges utódját. A legesélyesebb jelölt a Feedly, amely szép is, okos is, ráadásul egyelőre szépen együttműködik elődjével, de még van jó pár kérdőjel körülötte.
Százra emelkedett szombaton a guantánamói fogolytáborban éhségsztrájkot folytatók száma - közölte Samuel House, a kubai területen működő amerikai katonai bázis szóvivője.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.