Otthon maradt kedden az a nagyjából 53 ezer észak-koreai munkás, aki a két Korea határán lévő, Szöul és Phenjan által közösen üzemeltetett keszongi ipari parkba jár dolgozni - közölte a dél-koreai újraegyesítési minisztérium.
Ketten súlyosan megsérültek abban a balesetben, amely a 33-as úton történt Tiszafüred határában kedden nem sokkal dél előtt. A rendőrség lezárta az útszakaszt - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Borovics Tamás, Nyári Oszkár és Vass György jutott a Kaszás Attila-díj harmadik fordulójába; a három színművész közül a közönség választja ki azt, aki a júniusi gálán átveheti az elismerést.
Az Erste Group Bank 2013-ra vonatkozóan veszteséges évet vár magyar érdekeltségénél - írja a Reuters. Azonban a bank továbbra is elkötelezett marad az országban végzett tevékenysége mellett -...
Vélhetően újabb tartályból szivárgott sugárszennyezett víz a talajba a tavalyelőtti japán földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben - közölte kedden a létesítmény üzemeltető TEPCO energiavállalat, amely arról is beszámolt, hogy a helyszínen nincs elég víztároló-kapacitása a helyzet romlásának esetére.
Januárban még a kormányra lőtt Gaskó a béremelés elmaradása miatt, most viszont az egyik munkáltatói szövetség ellen "mozgósít" a Liga vezetője. Az sem zavarja, hogy a VOSZ-szal együttműködési megállapodást kötött tavaly, illetve egy idei pályázaton közösen indulnak. Dávid Ferenc szerint rossz házszám előtt rázzák az öklüket a vasutasok, akiket egyébként saját vezetőik tévesztettek meg.
Trolibusz és autó karambolozott kedden Budapest belvárosában, egy ember könnyebben megsérült - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Nem volt ott az új mezeket bemutató csapatfotózáson Frank Lampard. A Chelsea és a játékos ügynöke cáfolja, hogy jövőre eladnák, de a legenda hiányzása a fotókról sokat sejtet.
Az Országgyűlés elfogadta a Matolcsy György által nemzetgazdasági miniszterként beterjesztett utolsó adócsomagot. A módosítás elsődleges célja az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló új törvény megalkotása volt, de számos, különböző adótörvényt érintő kisebb változást is tartalmazott.
Folytatódik az érdekes Renault koncepciók sorozata. A Twin’Z elsősorban formatervével és jövőbe mutató világító elemeivel emelkedik ki a sorból, de a mondandóját sem szabad figyelmen kívül hagynunk.
A Land Rover Defender karrierje jelenlegi formájában a végéhez közeledik, hiszen a típus ódivatú konstrukciója és biztonsági jellemzői lassan nem képesek megfelelni az európai felügyeletek szigorú szabályozásainak.
A Volvo hivatalos formában bejelentette, hogy a márka mérnökei gőzerővel dolgoznak egy új dízelmotorcsaládon, amely az előzetes várakozások szerint új etalonná válhat a kategóriában. A svédek ’VAE’ névre keresztelték a fejlesztéseket, a rendszer szívét pedig az úgynevezett ’i-ART’ technológiát képviselő befecskendező rendszer adná.
A film egyenesen a youtube-ra készült. Nézd meg te is! Tudtad, hogy Las Vegas lakosai a világ legnagyobb vízfogyasztói? És hogy a mai standard állattenyésztés eljárásait tekintve 13 ezer liter víz kell egy kiló marhahús előállításához? Hát azt tudtad-e, hogy a következő száz évben India kell hogy szembenézzen a legnagyobb ivóvízhiánnyal? Ha minderről hallottál már, akkor biztosan megnézted a Home…
A BMW leányvállalata tavaly az 1959-es MINI méreteihez közelítő tanulmányautóval készült a Genfi Autószalonra. A 3+1 üléses koncepció persze meglehetősen elrugaszkodott volt, hiszen a szénszálas anyagok széleskörű alkalmazása, az ajtók komplikált mechanizmusa és az utastér anyaghasználata igen drága gyártástechnológiát feltételezett, így csak remélni mertük, hogy a Rocketman legalább hasonló…
Édes kis semmiségek, amelyekkel megszépítheted a napját annak, akit szeretsz. Nem csak a nők vágynak törődésre, apró figyelmességekre vagy egy-egy kedves szóra. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a férfiaknak ugyanúgy szükségük van néha szóbeli megerősítésre. Összegyűjtöttünk tíz „édes kis semmiséget”, amelyekkel megszépíthetjük a napját annak, aki igazán fontos nekünk, és ezáltal a mi Napunk is…
Jó hangulatú a kereskedés a világban, a forint tartja magát - csak az erőteljes innováció segíthet a magyar gazdaságon - Soros György megint beszólt az aranyüzletnek - Nézze meg itt >>
A 6,6 milliárd forintos beruházással megvalósuló Komplex Tisza-tó Projekt stabilizálja a Tisza- Kőrös-völgy vízgazdálkodását, javítja a térség mezőgazdasági termelésének biztonságát és megóvja az ökológiai sokszínűséget - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, amikor kedden elhelyezte az építmény alapkövét a Heves megyei Kiskörén.
Jogerősen életfogytiglanig tartó szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a berettyóújfalui asszonyt, aki 2010-ben brutálisan meggyilkolta férjét.
Dél-koreai vándormadarak és kínai szárnyasok keveredésének a következménye lehet a madárinfluenza H7N9-es típusának a kialakulása, amely Kínában eddig hét halálos áldozatot követelt - vélik a Kínai Tudományos Akadémia kutatói.
Éhségsztrájkot tart a börtönben a hat gyermekét meggyilkoló brit Mick Philpott neje. A nőt – és egy barátjukat is – 17 évre ítélték a bűncselekményben való részvételért.
Új színekkel és street art alkotásokkal díszíti ki néhány héten belül a budapesti romkocsmák tűzfalait a Színes Város Csoport: megújul egyebek mellett a Szimpla és a Wichmann söröző tűzfala és elkészül a Mika Tivadar-házra készült, Rejtő Jenő képzeletbeli pincérét ábrázoló terv is....
Rontotta a hazai valutában fennálló kínai államadósság besorolását kedden a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy nőttek a kínai pénzügyi stabilitást fenyegető kockázatok.
További két hónappal, május 31-ig meghosszabbították az árfolyamgát igénylésének lehetőségét. Eddig jóval kevesebben éltek a konstrukcióval, mint amire előzetesen számítani lehetett. A Pénzügyi Tanácsadók Európai Szövetségének elnöke, dr. Patkós Róbert azt javasolja: aki csak teheti, igényelje az árfolyamrögzítést
Jelenleg 2402 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban, a védekezésben az elmúlt 24 órában több mint 2700-an vettek részt, a munkálatok napi költsége mintegy 74,3 millió forint - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság kedden az MTI-vel.
Nyilvánosságra hozta a jogalkotóa transzferárazásra vonatkozó szabályozást módosító rendelettervezetét, amely egyrészt adminisztratív könnyebbséget jelenthet, másrészről viszont komoly fejtörést okozhat majd a nyilvántartásra kötelezetteknek. Az anyag még nem tekinthető véglegesnek, de a normaszöveg tervezete is meglehetősen érdekes dolgokat tartalmaz. Cikkünk első részében az adatbázisszűrésre…
A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már benyújthatják kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimálbér-emelési támogatás - közölte szaktárca.
Nincs közvetlen háborús veszély a Koreai-félszigeten, éppen ezért Magyarország nem vezetett be és nem is tervezi utazási figyelmeztetés kiadását Dél-Koreára - mondta Martonyi János külügyminiszter.
Orbán Viktor és a Fidesz három éve átverte, azóta hitegette, és tegnap még meg is lopta mindazokat, akiket 2010-ben erőszakkal visszakényszerített az állami nyugdíjrendszerbe - írja közleményében Korózs Lajos az MSZP elnökségi tagja. Korózs szerint Orbán Viktor és a Fidesz hazudott, amikor azt ígérték, hogy nem veszik el hárommillió ember időskori megtakarítását.
A 6,6 milliárd forintos beruházással megvalósuló Komplex Tisza-tó Projekt stabilizálja a Tisza-Körös-völgy vízgazdálkodását, javítja a térség mezőgazdasági termelésének biztonságát és megóvja az...
A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Telekom és a Heti Válasz közös szervezésében idén is megrendezik az ország legsikeresebb vállalatai számára kiírt kispályás labdarúgó-bajnokságot.
Az MLSZ honlapján olvasható közleményben még a Videoton FC által jelzett beadvány beérkezte előtt leszögezte, hogy Szabó Zsolt remek, de nehéz mérkőzésen végezte munkáját, s a fehérvári klub által említett szituáció is - játékvezetői szempontból - roppant nehezen kezelhető volt.