2013. április 20. szombat

ápr. 20
5:36
Mégse jönnek telefonhívásra a buszok (Alternatív Energia)
Spórolási szándékkal akarták bevezetni Miskolcon, hogy bizonyos, a menetrendben szereplő buszjáratok csak akkor induljanak el, ha azt külön igénylik az utasok telefonon vagy interneten. Az új rendszer hétfőn indult volna, ám az utolsó pillanatban lefújták. A városi közlekedési társaság helyzete kritikus.
ápr. 20
5:38
Orbán már a kilépéssel kacérkodik? (Alternatív Energia)
Újból a brüsszeli támadás-teóriával állt elő Orbán Viktor, miután ismét azt hangoztatta, van élet az Európai Unión kívül is. Valki László nemzetközi jogász szerint az unióból való kilépéssel gazdaságilag és politikailag egyaránt kirekesztett állammá válnánk saját kontinensünkön, de hazánk nem lehet sikeres a közösségen kívül Kovács László szerint sem.
ápr. 20
5:40
Molnár: elég a politikai haszonszerzésből (Alternatív Energia)
Nyilvánvaló politikai akciónak tartja Újbuda volt MSZP-s polgármestere az utóda által a minap bejelentett "ügyet". Hoffmann Tamás fideszes polgármester ugyanis közölte, hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz az ügyészség egy nyolc évvel ezelőtti, még Molnár polgármestersége idején történt ügyben.
ápr. 20
5:42
Nem léphet életbe a BKV-béremelés (Alternatív Energia)
Aligha jutnak bruttó 10 ezer forintos alapbér-emelésükhöz a május elejei bérfizetéssel a BKV dolgozói, mivel eddigi nyilatkozata alapján a közlekedési cég menedzsmentje csak akkor lépteti életbe a bérmegállapodás-tervezetet, ha mindegyik szakszervezet aláírja.
ápr. 20
5:44
Tesznek a kisbabák Orbánék intézkedéseire (Alternatív Energia)
A kormánynak ugyan van szerepe a családtervezésben, ám nem úgy, hogy az egyes emberek életébe beleszól, és minősíti döntésüket. Ehelyett olyan körülményeket kell teremteni, amelyek mellett a tervezett gyerekek megszületnek - mondta lapunknak Kapitány Balázs demográfus.
ápr. 20
5:54
Megállapodás Koszovó ügyében (Kripto Akadémia)
Megállapodásra jutott a koszovói önrendelkezésről Hashim Thaci koszovói és Ivica Dacic szerb kormányfő a tegnapi, tízedik brüsszeli tárgyalási fordulóban, amelyet ismételten Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közvetítésével rendeztek meg. A B92 belgrádi médium értesülései szerint végül a koszovói fél engedett.
ápr. 20
5:55
Őrizetbe vették a Neoton billentyűsét (ATV)
Ifjabb Jakab Györgyöt két és fél milliárdos ÁFA-csalással gyanúsítják.
ápr. 20
5:56
Nincs döntés Itáliában (Kripto Akadémia)
Folytatódhat a kötélhúzás az új olasz elnök személyéről, miután a tegnapi két szavazási forduló sem hozott eredményt. Bár az estébe nyúló negyedik szavazási körben a Demokrata Párt (PD) által jelölt Romano Prodi számára az egyszerű többség is elég lett volna, nem érte el a megválasztásához szükséges 504 szavazatot.
ápr. 20
6:12
Patakba fulladt egy férfi Nyíregyháza-Nyírszőlősön (ATV)
Patakba fulladt egy férfi Nyíregyháza-Nyírszőlősön pénteken – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
ápr. 20
6:30
Titokban nősült Edward Norton (Blikk)
ápr. 20
6:30
Izsáki halál: „Nem a kemény fellépés a rendteremtés alapja” (ATV)
Az olyan rendőr, aki a problémamegoldás egyedüli eszközének az erőszakot tartja, nem enyhíti, hanem növeli a társadalmi feszültségeket - mondta a Heteknek Krémer Ferenc szociológus, a Magyar Rendészettudományi Társaság Társadalomtudományi Tagozatának elnöke annak kapcsán, hogy múlt héten egy rendőrségi kihallgatás során életét vesztette a 47 éves Bara József. A szakértő szerint a testület a mai…
ápr. 20
6:48
Kánonok harca (Spa Trend Online)
Fekete György az intézmények, L. Simon László a művészeti kánonok párbeszédét sürgette, Vidnyánszky Attila pedig a színházi világ felszabadítását ünnepelte a Fókuszban a nemzeti érdek című kerekasztal beszélgetésen, csütörtökön, igaz Kukorelly Endre, egykori LMP-s képviselőn kívül nem hívtak meg olyant, aki mást gondolna, mint ők.
ápr. 20
6:48
Megszakadhat a benzin jó sorozata (Portfolio)
A hét második felét stagnálással, érdemi elmozdulás nélkül mozogtak a finomított termékárak, így ismét legfeljebb a forint erősödése szolgálhatna az autósok örömére. Az árcsökkentésben azonban...
ápr. 20
6:50
Kántor Péter Artisjus nagydíjas (Spa Trend Online)
Köztünk maradjon című verseskötetéért Kántor Péter kapja az Artisjus Irodalmi Nagydíjat idén. A fődíjas mellett Szvoren Edina, Szálinger Balázs és Szőnyei Tamás vehet át elismerést az Artisjus Irodalmi Díjak április 25-i átadó ünnepségén - hangzott el a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott pénteki sajtótájékoztatón. Mindeddig az Artisjus irodalmi díjaival járó jutalom jelentette…
ápr. 20
6:52
Szerepcsere (Spa Trend Online)
Sok jóval nem kecsegtet, amikor egy színházi előadás úgy kezdődik, hogy megjelenik a színpadon egy civil.
ápr. 20
7:03
A Wizz Air újra nagyköveteket keres programjához (ProfitLine)
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága elindította legújabb márkanagykövet programját, hogy elismerje kiváló, utasbarát szolgáltatást biztosító légiutas-kísérői munkáját. A Wizz Air 900 légiutas-kísérőjéből 70 döntőst választottak ki a társaik; most az utasokon a sor, hogy szavazzanak a kedvenc légiutas-kísérőjükre és megválasszák a Wizz Air nagyköveteit 2013-2014-re.
ápr. 20
7:06
Bostoni robbantás - elfogták a második gyanúsítottat is (Kripto Akadémia)
A rendőrség letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, Dzsohar Carnajevet - jelentette helyi idő szerint péntek este a CNN hírtelevízió.
ápr. 20
7:24
Nem engedélyezi a BRFK a vasárnapi motoros felvonulást (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy ne engedélyezze a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását - hangzott el az M1 Az Este című műsorának pénteki adásában. A BRFK szombat délelőtti tiltó határozata szerint Budapest Rendőrfőkapitánya jogerős határozatával megtiltotta a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesülete 2013. április 21-én 10.00…
ápr. 20
7:24
Iparűzési adó: új szabályok és értelmezési nehézségek (Adózóna)
Az iparűzési adó szabályai idén jelentősen megváltoztak. Míg a 2012. évi szabályozás szerint valamennyi nettó árbevétel csökkentő tétel 100 százalékban volt levonható, 2013-tól az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) és a közvetített szolgáltatások értéke (mint csökkentő tétel) az 500 millió forint nettó árbevételt meghaladó vállalkozások esetében korlátozottan levonható.
ápr. 20
7:24
Budapestre érkezett a születése óta végtagnélküli, nős, családos ember (ATV)
Magyarországra érkezett a végtagok nélkül született motivációs tréner, Nick Vujičić. A világszerte ismert szerb-ausztrál férfi rendkívüli erőfeszítések árán szerzett felsőfokú végzettséget, és indította be nagyszabású nonprofit projektjét. Küldetésének tekinti, hogy személyes példáját felmutatva segítsen mindenkin, aki rászorul. bebizonyítsa, hogy kitartással bármit el lehet érni.
ápr. 20
7:26
Ma rendezik meg az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást (Alternatív Energia)
Ma délután rendezik meg az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást: a menet a XIII. kerületi Szent István park alatti alsó rakpartról indul 15 óra 55 perckor és 16 kilométer megtétele után a Városligetben bringaemeléssel zárul a demonstráció.
ápr. 20
7:26
Nyugat-Magyarországon ismét felépül a Vasfüggöny (ATV)
Már csak egy hete van az építőknek, hogy befejezzék a berlini fal építési munkáit. Persze nem arról van szó, hogy a német fővárost ismét kettévágják, mert még csak nem is Németországban épül a fal, hanem Magyarországon. Győrött a Kossuth hidat szemelték ki filmesek, akik jövő pénteken kezdik forgatni azokat a jeleneteket, melyek egy, a CIA-jel kapcsolatba kerülő amerikai misszonáriusról szóló…
ápr. 20
7:36
Gyermekeknek fejlesztett új termékeket a Sága (ProfitLine)
Gyermekeknek fejlesztette ki legújabb termékeit a sárvári Sága Foods. A pulykahúsból készült, magas, 80-88% hústartalmú, ásványi anyagokkal és vitaminokkal dúsított, új Fini Mini pulykapárizsi, -sonka és -virsli a kicsiknek szánt felvágott kategóriában az egyik legjobb minőségű hazai terméknek számít. A Fini Mini család mindegyik tagja glutén- és laktózmentes, valamint hozzáadott szóját nem…
ápr. 20
7:42
Kézigránát robbant Zágrábban, többen megsérültek (Kripto Akadémia)
Kézigránát robbant péntek este egy zágrábi kávézó teraszán, többen megsebesültek - adta hírül a helyi média.
ápr. 20
7:42
Zdeborsky György: a magyar gazdaságban nincs növekedési potenciál (ATV)
Magyarországon nincs felhalmozott tőke belföldről, a külföldi tőke pedig a kormány külföldiellenes kirohanásai miatt ma már nem jön Magyarországra.
ápr. 20
7:44
Obama: visszautasítjuk, hogy terrorizáljanak bennünket (Kripto Akadémia)
Az amerikaiak elutasítják, hogy terrorizálják őket, ezért az erőszak hívei nem kerekedhetnek felül, bármit akarjanak is elérni - jelentette ki pénteken, a bostoni merénylet életben maradt gyanúsítottjának elfogását követően Barack Obama amerikai elnök.
ápr. 20
7:45
Csökkentették Balotelli büntetését (Sport365)
Háromról kétmeccsesre csökkentették Mario Balotelli eltiltását, aki azonban így sem léphet pályára csapata, az AC Milan Juventus elleni olasz futballbajnoki rangadóján.
ápr. 20
7:47
Bíróságon támadja a ligát a Cagliari (Sport365)
Regionális bírósághoz fordult a Cagliari, mert szeretné elérni, hogy új időpontja legyen az AS Romával szemben a zöldasztalnál 3-0-ra elveszített bajnoki mérkőzésének.
ápr. 20
7:49
Ebben játszanak jövőre Guardiola fiai (Sport365)
A Bayern München bemutatta milyen szerelésben rúgják majd a labdát a következő szezonban. Ismét nyert a klasszikus vonal.
ápr. 20
8:00
Országszerte több helyen ma tartják a rendőrnapot (Alternatív Energia)
Az ország több rendőrkapitányságán nyílt napot, különböző rendezvényeket tartanak ma a rendőrnap alkalmából.
ápr. 20
8:02
Halálos baleset az M1-esen Győrnél (Alternatív Energia)
Az M1-es autópályán, Győr közelében történt halálos baleset helyszínén jelenleg egy sávon haladhat a forgalom Budapest felé - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombat reggel az MTI-vel.
ápr. 20
8:06
Musical készül a botrányregényből (Infostart)
Musical készül Bret Easton Ellis Amerikai pszicho című nagy sikerű regényéből, a darabot év végén mutatják be a londoni West Enden.
ápr. 20
8:12
Ha kitör a koreai háború, az globális gazdasági katasztrófát hoz (Privátbankár)
A két évvel ezelőtti japán földrengés és az azt követő szökőár piskóta lenne ahhoz a globális kihatású gazdasági katasztrófához képest, amelyet egy háború jelentene a Koreai-félszigeten. Biztonságpolitikai és pénzügyi elemzők összerakták a lehetséges forgatókönyveket.
ápr. 20
8:18
Elfogták a második gyanúsítottat is Bostonban (Infostart)
Az Egyesült Államokban elfogták és letartóztatták a bostoni merénylet második gyanúsítottját. A 19 éves csecsen származású fiatalember 26 éves testvére, aki a másik feltétezett elkövető, pénteklen belehalt sérüléseibe a rendőrökkel kialakult tűzharc után.
ápr. 20
8:18
Idáig süllyedtek mára a bankok az IMF szerint (Portfolio)
Folytatódik a tőkeáttétel-csökkentés, és nő az egyes bankrendszerek közötti különbség. Egyre nagyobb fejfájást okoz a bankoknak az alacsony kamatkörnyezet, és sok helyütt problémás az eszközminőség a...
ápr. 20
8:18
Amit tudnod kell a KRESZ-ről, ha nem akarsz nagyot bukni (Pénzcentrum)
Rengeteg tévhit él az autósokban azzal kapcsolatban, hogy ha balesetet szenvednek a gépkocsijukkal, vétlen félként mire kell odafigyelniük. Olvasónk tapasztalata szerint a KRESZ alapján egyértelműnek tűnő forgalmi helyzetben sem lehetünk biztosak abban, hogy melyik fél javára dönt a biztosító. Jó tudni, hogy az európai baleseti bejelentő lap nem a felelősség elismerésére, hanem a baleseti…
ápr. 20
8:18
Kikapott a jégkorong-válogatott, Ian Thorpe felhagy az úszással - A reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
ápr. 20
8:20
Időmérő Bahreinből, magyar-japán jégkorong mérkőzés - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
ápr. 20
8:30
Vége a terrornak! Elfogták a bostoni merénylőt (Blikk)
Washington - A rendőrség pénteken helyi idő szerint valamivel este 9 óra előtt letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, a 19 éves Dzsohar Carnajevet. Barack Obama amerikai elnök beszédében arra kérte a hatóságokat, derítsék ki a merénylet okát.
ápr. 20
8:36
Földrengés Szecsuanban (Infostart)
A nyugat-kínai Szecsuan tartományban 30 ember meghalt, legkevesebb 400 megsérült egy 7-es erősségű földrengésben.
ápr. 20
8:42
Hamburg a legnépszerűbb német város (Infostart)
Hamburg a legnépszerűbb hazai nagyváros a német lakosság körében, a legszebb jövő azonban Frankfurtra várhat a pénteken bemutatott felmérések szerint.
ápr. 20
8:42
Lélekápolás és tehetséggondozás már az óvodában (ProfitLine)
Gyerek-szülő-óvodapedagógus kapcsolatra épülő, a gyermeki értékeket, személyiséget erősítő óvodafejlesztési program indul több kistelepülésen. A Csolnok és Környéke Közoktatási Intézményfenntartó Társulás 100 százalékos, több mint 66 millió forintos támogatást nyert erre a Magyar Államtól és az Európai Uniótól.
ápr. 20
8:51
Vízilabda: rendőrkézen a szerb támadók (Sport365)
A szerb rendőrség előállított több személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szerdán Szegeden rátámadtak a szerbiai Liberális Demokrata Párt elnökére, Cedomir Jovanovicra, feleségére és barátaira.
ápr. 20
8:53
Rich Chernomaz: "a sorsunk már az olasz-kazah mérkőzéstöl is függ" (Sport365)
A magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kissé letörten értékelte az olaszoktól elszenvedett vereséget, de bizakodva tekint a mai, japánok elleni mérkőzésre és bízik az olasz csapat profi mentalitásában.
ápr. 20
9:03
Az olaszok kapitánya elismerte, csak egy lövés volt a különbség (Agroinform)
Magyarország hiába játszott fölényben, 2-1-re kikapott Olaszországtól a budapesti divízió I-es jégkorong vb-n.
ápr. 20
9:12
Bírság jár Rómában az elmulasztott szúnyogirtásért (Infostart)
A hatóságok szerint tizenkét ember vesztette életét és több mint kétszázan sérültek meg a műtrágyagyárban történt szerda esti robbanásban.
ápr. 20
9:12
Eufória Bostonban (ATV)
A bostoni rendőrség a Twitteren közölte: „Őrizetbe véve! A hajtóvadászatnak vége. A kutatás befejezve. A terrornak vége és győzött az igazság. A gyanúsított őrizetben.”
ápr. 20
9:14
Orbán megint a motoros felvonulás betiltására utasított (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy ne engedélyezze a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását - hangzott el az M1 Az Este című műsorának pénteki adásában.
ápr. 20
9:24
Videó: Roberto Carlost idéző találat (Sport365)
Denis Topolovec irgalmatlanul kilőtte a hosszú felsőt a szlovén bajnokságban. Ilyen távolságból régen csak Robi Carlos, vagy Marcelo Bordon próbálkozhatott sikerrel.
ápr. 20
9:26
Curling: magyar bravúr a nyolc között, elődöntős a vegyespáros (Sport365)
A Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó bejutott a legjobb négy közé a kanadai Frederictonban zajló curling vegyespáros világbajnokságon.

Keresés