Tizenkét ember vesztette életét a Texas állambeli West település műtrágyagyárában történt robbanás következtében - közölték pénteken a texasi hatóságok.
A romániai magyarok nem a románok ellenségei - hangsúlyozta pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztújító kongresszusán mondott üdvözlő beszédében.
A Dunaferr négy szettben legyőzte a vendég Dágot a férfi röplabda NB I bronzéremért zajló, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcának pénteki, negyedik mérkőzésén, ezzel egyenlített.
Közel állt a győzelemhez, ezzel a bajnoki cím megszerzéséhez a vendég Gödöllő a Vasas ellen a női röplabda NB I döntőjének negyedik mérkőzésén, végül mégis hazai siker született, ezzel a párharc 2-2-re alakult.
Az amerikai értékpapírpiacokon vegyes kezdés után a zárás közeledtével is hasonlóan alakultak az indexek. Miközben a Wall Street indexei közül a DJIA 30 negatív tartományban mozgott és a zárás előtt mintegy két órával 0,20 százalék veszteséget mutatott, addig az S&P 500 index 0,60 százalékkal emelkedett, a Nasdaq piac Composite indexe pedig tekintélyes, egy százalék feletti nyereséget…
Ugyan a határidős jegyzésű arany árfolyama a csütörtöki napot követően ma is emelkedéssel zárt, ennek ellenére a hetet 7,1 százalékos veszteséggel 1400 dollár alatt zárta.
Az inflációt meghaladó bér- és nyugdíjemelkedésre számít idén a kormányfő. A rezsicsökkentés részeként júniustól olcsóbb lehet a lakossági PB-gáz is. Megállapodott Szerbia és Koszovó a két ország viszonyának rendezéséről.
Tilos lesz az orosz parlamenti képviselőknek és állami tisztségviselőknek külföldi bankszámlákon tartani a pénzüket - erről döntött a duma pénteken. Az orosz törvényhozás alsóháza második olvasásban...
A magyar válogatott negyedik, pénteki mérkőzésén 2-1-re kikapott az olasz csapattól a Papp László Sportarénában zajló divízió I-es jégkorong-világbajnokságon. A győztes együttes feljutott az élvonalba.
Azt kérte a bostoni robbantással gyanúsított, csecsen származású fiatalembertől az apja, hogy adja meg magát, ugyanakkor megfenyegette az amerikai hatóságokat, ha megölik a szökésben lévő fiút, "elszabadul a pokol".
Szombaton nyugaton, északnyugaton lesz több felhő az égen, máshol több napsütés várható, amit időnként gomolyfelhők zavarhatnak meg. Helyenként záporeső kialakulhat. Nyugaton és északkeleten, majd az Alföldön is megélénkül, északkeleten meg is erősödik a légmozgás. Hajnalban 5-12, délután 18-24°C várható.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Már tíz perc után kettővel ment az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban a 4-2-re megnyert Pécs elleni mérkőzésen. Kabát Péter két góllal járult hozzá a sikerhez, már 100 élvonalbeli gólnál jár.
Megvonta Nagy-Britanniától a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek lehetséges legjobb, "AAA" besorolását pénteken a Fitch Ratings. A cég egyebek mellett azzal indokolta a döntést, hogy Nagy-Britannia bruttó államadósság-rátája az eddig vártnál magasabban, valószínűleg a hazai össztermék (GDP) 100 százaléka felett tetőzik az évtized közepén.
Budapest - Nem sikerült visszavágni az olaszoknak, így a magyar jégkorong-válogatottnak szombaton már nem elég legyőznie Japánt, szurkolnia is kell azért, hogy az olasz-kazah meccsen kedvező eredmény szülessen és feljusson az A-csoportba.
Budapest - Századossá avatta magát Kabát Péter (35). Az Újpest labdarúgója a 24. fordulóban a Pécs 4-2-es legyőzésekor megszerezte szezonbeli 12. és 13. gólját, s utóbbi pályafutása során éppen a 100. NB I-es találat volt.
Piacmozgató makroadat nem látott napvilágot a tengerentúlon pénteken, ezért a piacon alapvetően hangulat alapú kereskedés folyt, amelyet azért befolyásolt az első negyedéves gyorsjelentési szezon. Az...
Izgalmas mérkőzésen szenvedett vereséget a magyar jégkorong-válogatott az olaszok ellen a Papp László Sportarénában. A két csapat között csupán nüansznyi különbségek voltak, de egy emberelőnyben szerzett góllal mégis az olaszok szerezték meg a feljutást.
A férfiak csak feleannyira képesek a nők tekintetéből érzelmeket kiolvasni, mint a férfiakéból, ráadásul agyuk lustább is a női szemek dekódolásához - fedezték fel német kutatók.
A bennmaradásért küzdő Augsburg több mint egy órán át emberhátrányban futballozva egygólos vereséget szenvedett a Borussia Mönchengladbach vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Nyilvánosságra hozta éves emberi jogi országjelentéseit az amerikai külügyminisztérium pénteken. A dokumentumban Magyarországot illetően a romák kirekesztését és az erőszakos jobboldali szélsőségeket nevezték meg súlyos problémaként.
Egy friss jelentés szerint a tesztelés során mért hivatalos üzemanyag-fogyasztási értékek átlagosan csaknem negyedével alacsonyabbak azoknál az átlagértékeknél, melyeket az autósok valós közúti használat közben mérnek. A jelentés rámutat, hogy ez a különbség egyre nő és ennek fő oka az, hogy az autógyárak manipulálják a hivatalos mérési eredményeket.
Agárd-Székesfehérvár — Bundában, elegáns ruhában és magas sarkú cipőben jelent meg a bíróság előtt E. Ildikó Rebeka, akinek kisgyermeke szerdán halt bele több hónapos szenvedésébe.
Budapest - Megint hiába várnak pénzükre úszóink. Lassan egy év eltelt az elmúlt év első világversenye, a debreceni normál medencés Európa-bajnokság óta, s hiába lesik bankszámlájukat, nem érkezett meg az állami támogatás.
Kistarcsa - A március 11-én elhunyt Cipő (47) édesanyja, Gizi néni (72) arra kéri az egész országot: ne menjenek el a zenekar közelgő egri koncertjére.
Nem adja ki a rendőrség a Nemzeti Érzelmű Motorosoknak a holnapra, a holokauszt áldozataira emlékező Élet Menete napjára időzített felvonulásának pontos útvonalát. Lapunk kérése ellenére az Országos Rendőr-főkapitányságon csupán annyit közöltek, az április 21-ére bejelentett, és általuk tudomásul vett rendezvényeket "a megfelelő erőkkel" biztosítják, és a részletekről inkább a szervezőket…
Egyelőre csak egy dátumban ért egyet az MSZP és az Együtt 2014-PM szövetség: 2014 lesz szándékaik szerint az Orbán-kormány leváltásának éve. Abban már vita van, hogy az ehhez szükséges összefogást célzó tárgyalások mikor kezdődjenek. Bajnai Gordon programjavaslatában júniust ajánlott, Mesterházy Attila már hétfőn tárgyalna, de Bajnai szerint ez korai, de az MSZP nem érti, miért. A Fidesz szerint a…
Fél évszázados hársfasort taroltak le tegnap délelőtt a Parlamentnél a Kossuth tér átépítése miatt. A téren néhány civil tiltakozó is megjelent, ám a nagyjából 60-80 fa kivágását 150-200 munkásból álló sorfal biztosította. A Párbeszéd Magyarországért szerint barbárság volt felaprítani a rügyező fákat, ráadásul a pusztítást a tér átalakítása sem indokolta. A Kossuth tér átépítését koordináló…
Budapest - Régi sebeket tépett fel Király Viktor és Friderikusz Sándor találkozása Az Ének iskolája című szuperprodukcióban. Az énekesben tüske maradt, hogy Fridi zsűritagként ellendrukkere volt a Megasztár 4-ben.