A főleg a magyar alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó, utolsó, ötödik munkadokumentumról tárgyalt szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága abban az eljárásban, amely az alapjogok magyarországi helyzetét hivatott megvizsgálni.
Napközben interaktív gyerekelőadás, "versjátszóház", verspont, este pedig a kortárs magyar líra reprezentatív körképe, ünnepi versest várja az érdeklődőket.
Akár már június elsejétől hatályba léphet a munka törvénykönyvének a módosítása, amely a szabadságok elszámolását érintené - mondta el az RSM-DTM adószakértője. Fekete Zoltán Titusz hozzátette: a változtatást és így a korábbi számítási mód visszaállítását az teszi szükségessé, hogy a jelenlegi szabályozás szerint vannak olyan hónapok az évben, amikor a szabadságon lévő munkavállalók bére csökken.
A kormány azt szeretné, hogy a jogvédő szervezetek felismerjék: a felzárkózás területén ugyanazokért a célokért dolgoznak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
Az amerikai külügyminiszter szerint lehetséges a béke Izrael és a palesztinok között, ha tiszteletben tartják Izrael biztonsági igényeit és a palesztinok igényét a saját államra.
Eddig ritkán lehetett látni a színésznőt a kislányával, de most bárki megcsodálhatta a hét hónapos Oliviát, akit anyukája magával vitt egy ebédre Los Angelesben.
A vajdasági Zomborba, valamint a horvátországi Vörösmartra látogattak magyarországi oktatási szakemberek hétfőn, a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve című program kárpát-medencei körútjának első napján.
A civil szerveződés közölte, hogy ha továbbra sem kezdik el munkájukat a parlamenti bizottságok, az M5S szenátorai és képviselői kedden elfoglalják az olasz üléstermet.
A PannErgy Nyrt. igazgatótanácsa a geotermikus stratégia megvalósításának befektetésigényére és a tárgyévi negatív eredményre tekintettel nem javasol osztalékfizetést a társaság április 30-ra összehívott éves rendes közgyűlésének - derül ki a vezető testület határozataiból, amelyeket hétfőn, a BÉT honlapján tett közzé.
A címvédő FINO Kaposvár hazai környezetben két szoros és egy egyértelmű játszmában nyert a Kecskemét ellen a férfi röplabda NB I döntőjének első, hétfői nyitányán.
A hétfői naposabb idő sem csökkentette a belvízzel elöntött területek nagyságát, és jó néhány folyón van érvényben az árvízvédelmi készültség legmagasabb fokozata. Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre szóló előrejelzése szerint továbbra sem kell jelentős mennyiségű csapadékra számítani - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Megszakadni látszik az Android sikerszériája az okostelefonok piacán, vagy legalábbis ami az Egyesült Államokat illeti. A februárral záruló három hónapban a Google operációs rendszerének piaci...
A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az idei első félévben az állam 11 ágazatban kifizeti a minimálbér-emeléshez szükséges különbözetet. Erre a célra 10 milliárd forintot különítettek el.
Indulatok, szenvedély, érvényesülési vágy és céltudatosság feszíti végletekig a hangulatot a következő napokban. A Mars uralta hónap közepén érvényesülnek leginkább a Kos jegyei, így mindenkinek szüksége lesz a türelmére és az ösztöneire, hogy a legjobbat hozza ki belőle.
Marilyn Monroe mentorának, Lee Strasbergnek írt kétségbeesett hangvételű levelére és Dwight D. Eisenhower által a második világháború során a feleségének küldött leveleire licitálhatnak az érdeklődők egy májusi online aukción, amelyen további történelmi dokumentumok is a virtuális kalapács alá kerülnek.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea a korábbinál erőteljesebb, ugyanakkor arányos és korlátozott válaszadással készül válaszolni az esetleges észak-koreai provokációra, azzal a szándékkal, hogy megelőzze a konfliktus szélesebb háborúvá történő eszkalációját - írta hétfőn a legújabb amerikai-dél-koreai tervekre hivatkozva a The New York Times.