Navracsics Tibor közigazgatási miniszter aláírta Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár felmentését - erősítette meg az Index értesülését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-nek.
Ma van a nemzetközi romanap. Ebből az alkalomból mintegy 50-en mentek megemlékezni a holokauszt roma áldozataira a Duna-partra. Az Amnesty International szerint 13 évvel az esélyegyenlőségről szóló irányelv bevezetése után az európai romák elleni hátrányos megkülönböztetés továbbra is jellemző az Unióban. Ezt a megállapítást az a brossúra is tartalmazza, amely az: „Emberi jogokat itt és most,…
Az OTP Bank Ligában szereplő Videoton kivizsgálást kér a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, miután egyes tudósítások szerint a Diósgyőr elleni szombati bajnokin Szabó Zsolt játékvezető fojtogatta Juhász Rolandot, a csapat válogatott védőjét.
Az Oxxo Racing Team a Kiskunlacházi reptérre látogatott ki, ami bár nem versenypálya, de arra tökéletesen megfelelt, hogy az első, funkcionális teszteket elvégezzék.
Hannover — F*ck Dictator, azaz B* meg, diktátor! felirattal a csupasz felsőtestén támadt rá négy ukrán nőjogi aktivista Vlagyimir Putyinra hétfőn a világ technikai és ipari újításait bemutató kiállításon.
Bár továbbra is sok a kérdés a jegybanki akció körül, és a lemondó MNB-alelnök is súlyos kritikával illette az új vezetést, a forintot erősen tartja az újabb japán pénznyomda.
Navracsics Tibor közigazgatási miniszter aláírta Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár felmentését - erősítette meg az Index értesülését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-nek. Gloviczki Zoltán utódját hamarosan bemutatják.
Szolnok — Rosszfiúk és rendőrök ugyanúgy megférnek egymás mellett, ahogy James Dean (†24) és Mickey Rourke (61) – Zsemlye Csaba nemrég szépségversenyt nyert motorján legalábbis.
Navracsics Tibor közigazgatási miniszter aláírta a közoktatási helyettes államtitkár felmentését - erősítette meg az Index értesülését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-nek.
A kormányfő április 8-i hatállyal Pankucsi Zoltánt és Kisgergely Kornélt nevezte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkárainak - olvasható a Magyar Közlöny hétfőn közzétett,...
Izrael nem bízza másokra a sorsát, hanem megvédi magát – erről beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Holokauszt emléknapján, az iráni atomfenyegetésre utalva. Simon Peresz államfő pedig azt mondta: a Holokauszt áldozatainak hamvaiból lelki megtisztulás és politikai újjászületés nőtt ki, és a zsidók felépítették saját államukat.
Magyarország - Rettegnek az emberek az újabb esőzéstől: a napokban két észak-hevesi faluban több tonna nedves föld indult meg milliós károkat okozva, a helyiek pedig attól félnek, hogy a további esőzés még több földet mozgat meg.
Pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt az amerikai férfit, aki egy állatsimogatóból kecskét lopott, majd az állatot egy bárba is magával vitte. A kecskét az állatvédők vették magukhoz.
Veled utazom címmel új maxit jelentetett meg Ákos. Az énekes, akinek kiadványa nyolc változatban tartalmazza a dalt, hamarosan nyolcállomásos turnéra indul, ősszel pedig a Művészetek Palotájában lép fel.
A bőséges költségvetési tartalékoknak és az állampapírok vártnál jóval alacsonyabb hozamszintjeinek is köszönhetően teljesíthető az idei hiánycél - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn közzétette a márciusi államháztartási statisztikáit.
Az Oxxo Racing Team a Kiskunlacházi reptérre látogatott ki, ami bár nem versenypálya, de arra tökéletesen megfelelt, hogy az első, funkcionális teszteket elvégezzék.
A szombati Siófok elleni mérkőzés után kedden már újra pályán lesznek a Szivics-legények. Tomiszlav Szivics nincs könnyű helyzetben, sok sérült hátráltatja a felkészülést.
Megkülönböztető jelzést használó mentővel ütközött egy személyautó Miskolc közelében hétfő kora este, a balesetben két ember sérült meg könnyebben - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-t.
Sok helyen azonban túljelentkezés várható. Az új tanév számos változást hoz, például erkölcstan vagy hittan is lesz az órarendben, a szülőknek kell majd választaniuk.
A negyedéves gyorsjelentési szezon megindulására várnak már a befektetők az amerikai tőzsdéken, ennek megfelelően mérsékelt elmozdulásokat mutatnak egyelőre az indexek. Piacmozgató makrogazdasági...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságai (KH NTI) 2013-ban is folytatják a hazánkba érkező burgonya szállítmányok kiemelt ellenőrzését. A vizsgálatok eredményeként legutóbb 9 tonna ismeretlen eredetű terméket foglaltak le az ellenőrök....
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményben jelentette be, hogy nem folytatja a frekvenciahasználati jogosultságok eddig pusztán automatizmusokon nyugvó meghosszabbításának gyakorlatát.
A montenegrói ellenzék nem fogadja el a hivatalban lévő elnök, Filip Vujanovic győzelmét a vasárnapi elnökválasztáson, amelynek még nem hozták nyilvánosságra a végeredményét.
Kórházban küzdenek az Anglia legkövérebb tinédzsere címet viselő lány életéért, miután egy veszélyes bőrfertőzés után az állapota olyan súlyosra fordult, hogy már lélegezni sem képes önállóan.
A főleg a magyar alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó, utolsó, ötödik munkadokumentumról tárgyalt az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága.
Balatoni Mónika Auschwitzban közölte, hogy embereket vallásuk vagy származásuk miatt soha többé nem érhet olyan megaláztatás, mint ami az Auschwitz-Birkeanau táborban történt.
Ma van a nemzetközi romanap. Délelőtt a budapesti székhelyű nemzetközi roma szervezetek emlékeztek a roma holokauszt áldozataira, az Amnesty International pedig európai aláírásgyűjtésbe kezdett azt kérve, hogy az Európai Bizottság határozottan lépjen fel a romákat sújtó diszkriminációval szemben.
Bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség még februárban az ellen rendőr ellen, akit korábban azzal gyanúsítottak, hogy életveszélyesen megfenyegette a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait - értesült az MTI.
A negyedéves gyorsjelentési szezon megindulására várnak már a befektetők az amerikai tőzsdéken, ennek megfelelően mérsékelt elmozdulásokat mutatnak egyelőre az indexek. Piacmozgató makrogazdasági...
A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott találkozón a meghívott bankvezetők támogatták a jegybank múlt héten meghirdetett hitelprogramját, amelynek iránya helyes - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a szervezet hétfői sajtóbeszélgetésén.