Az MSZP szerint a nógrádi megyeszékhelyen és annak környékén a Fidesz választókerületi elnökéhez közel álló barátok nyerték el a kiírt koncessziós pályázatok többségét, ők nyithatnak trafikot júliustól dohány-kiskereskedőként. A szocialista Boldvai László kedden követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a teljes pályázati kört, és az értékelést.
Az iOS és a droid uralja a mobil operációs rendszerek piacát, s az eddigi tendenciákat figyelve azt hihettük, hogy az Android egyre kisebb részesedést hagy az Apple mobiloknak.
Mohammed Nisham feltöltött az internetre egy videót, amelyen az látszik, hogy kilenc esztendős fia vezeti tűzpiros Ferrariját. A rendőrök letartóztatták.
A 75 esztendős Beatrix holland királynő kedden Amszterdamban - 33 évi uralkodás után - aláírta azt az okmányt, amellyel lemondott a trónról fia, Vilmos Sándor javára, és a 46 éves trónörökös ezzel Hollandia új uralkodójává vált.
Önkényesen helyezték előzetes letartóztatásba az ukrán hatóságok Julija Timosenko korábbi ukrán kormányfőt - mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko nemrég elárulta, jelenleg Daniel Ricciardo teljesítményével elégedettebbek a Toro Rossónál, ennél fogva Mark Webber távozása esetén az ausztrálnak jó esélye lehet arra, hogy a Milton Keynes-i alakulatnál folytassa. Tovább »
Szolnoki Roland, a Videoton fiatal védője a vidi.hu-nak elmondta, a Ferencváros elleni bajnokin maguknak és a szurkolóknak is szerettek volna bizonyítani.
Szokatlanul gyenge vételi érdeklődés jellemezte a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót, így az Államadósság Kezelő Központ visszafogta az értékesített mennyiséget a meghirdetett 50 milliárd...
A rendszer rossz, a büntetőeljárási törvény hibája, hogy hazatérhetett Ároktőre a kegyetlen gyilkosságokkal vádolt R. Elemér és fia – erről Bánáti János beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Raffaele Alcibiade, a Budapest Honvéd Juventustól kölcsönvett olasz védője a honvedfc.hu-nak adott interjújában elmondta, még egy évet szívesen maradna a kispesti klubnál.
Legutóbbi elemzésünkben a csökkenő hullám fordulatát valószínűsítettük, most pedig úgy tűnik, több piacon is meghatározó ellenállásokhoz értünk, ami újra lejtőre küldheti az árfolyamokat. Az...
Az online adatkapcsolatra képes pénztárgépekre való átállásra továbbra is az év végi határidőt tartja reálisnak az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, szemben a rendeletben előírt május 1-jével.
"Semmi sem lehetetlen" - hirdeti egy felirat a napokban a Real Madrid öltözőjében. Az üzenet világos: meg kell próbálni fordítani a Borussia Dortmund elleni BL-elődöntőben. Az ebben a sorozatban még veretlen németek 4-1-es előnyről kezdik a visszavágót ma este a Bernabéuban.
Kérdés, ha a munkáltató áthelyezi vagy megszünteti azt a székhelyet, telephelyet, ahol a munkavállaló munkahelye van, és emiatt azon a helyen nem tudja a továbbiakban foglalkoztatni, kell-e módosítani a munkaszerződést.
Meghalt egy négyéves kislány Indiában két héttel azután, hogy nemi erőszakot követtek el ellene - derült ki kedden kórházi forrásból. Az eset újfent rávilágít az ázsiai országban élő nők kiszolgáltatott helyzetére.
A Boeing 747-400-as típusával teljesíti keddi Budapest-Tel Aviv járatát nyolc héten keresztül az izraeli El Al légitársaság, az első Jumbo Jet délelőtt landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Jelentősen csökkent az érdeklődés a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek iránt, aminek köszönhetően az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai aukción a meghirdetett összeg alatt értékesített, méghozzá mérsékelt hozamemelkedés mellett.
Alacsony jegyzési érdeklődésre a meghirdetett összeg alatt adta el kis hozamemelkedéssel a 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ.
Hódi Pamela és az egykori Fradi-vezér tavaly áprilisban szeretett egymásba. A macsóra nagy hatással lehet a fiatal lány, hiszen még arra is képes volt, hogy közös fotót posztoljon a Facebookon magukról, ami rá korábban nem volt jellemző. Most már biztos, nagyon vágyik a gyerekre.
Budapest – A szombati, Millenáris Parkban megrendezett és a Bosch csoport által életre hívott A mérnökök játszótere gigászi esemény csúcspontjának számított annak a döntőbe jutott 15, izgalmas történeteket is elmesélő Goldberg-szerkezetnek a bemutatkozása, melyeket hónapokon át terveztek, fejlesztettek és építettek a mérnöktanoncok.
Hozzávalók: 10 szem nagyobb krumpli 1 kis csokor újhagyma zöldjével együtt petrezselyemzöld kevés lestyánlevél 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál almaecet 1 dl száraz fehérbor (elhagyható, vízzel helyettesíthető) kevés só őrölt bors fokhagymapor
Nagyon fontos lesz a keddi, MTK elleni pótolt bajnoki az Újpest számára Marc Leliévre szerint, hiszen a lila-fehérek egy győzelemmel újra a táblázat első felébe kerülhetnek.
A vallási tevékenységet végző szervezetek számára jóval szélesebb körű autonómiát biztosít az egyházügyi törvény módosítása - mondta Hölvényi György egyházügyi államtitkár az előterjesztés parlamenti expozéjában.