Rengeteg halottja és több száz sérültje van egy texasi műtrágyagyárban helyi idő szerint szerda este történt robbanásnak A robbanás oka egyelőre ismeretlen.
Rekordernek számít az a brit nő, aki két évtized alatt 13 gyereknek adott életet béranyaként. Most azt mondja, nem vállal több szülést, csak élvezni szeretné a nyugdíjaséveit.
Törékeny, szótlan nő tologatja a takarítókocsit az egyik bevásárlóközpontban, 45 éves, de többnek néz ki. Azt mondja, ő a tévéből ismert Marsi Anikó unokatestvére, és segítséget kér rokonától.
A Bundesbank elnökének szavai újabb lökést adtak a vezető nemzetközi indexeknek, így az amerikai piacok jelentős eladói nyomás alá kerültek, mely során az Apple zuhanása miatt a technológiai szektor...
Meghalt egy másfél éves gyerek a Fejér megyei Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni - hangzott el szerda este az M1 Híradójában.
A bíróság álláspontja szerint számos alaki hibát és érdemi ellentmondást tartalmazott az a kereset, amelyet Léhmann György ügyvéd nyújtott be egy devizahiteles házaspár nevében a Fővárosi...
Nincs még vége az Apple hónapok óta tartó vesszőfutásának. Komoly zuhanást mutattak a tegnapi kereskedésben a társaság részvényei, a papírok 2011 decembere óta nem látott mélységben fejezték be a...
A jegybank elnöke szerint a gazdaságunk addig nem stabil, amíg a növekedési ütemünk nem kétszerese a németének. A kéthetes kötvényekhez való hozzáférést korlátozhatják.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A magyar monetáris politika megújítása öt hete megkezdődött, de még az elején tartunk - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott interjúban. A jegybankelnök...
A Visa Europe tegnap bejelentette, hogy személyek közötti mobilfizetési megoldásán két jelentős fejlesztést végez el idén. Ezáltal legkésőbb 2013 végére a mobilfizetési alkalmazást használók közel...
A magyar monetáris politika megújítása öt hete megkezdődött, de még az elején tartunk - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott interjúban.
A volt államfőt megkísérelték elfogni az iszlámábádi bíróságon, de mielőtt a rendőrök intézkedni tudtak volna, testőrei kirohantak a politikussal az épületből, és egy terepjáróba tuszkolták.
Jövő kedden hirdetnek ítéletet Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében. A volt főpolgármester-helyettes még 2010-ben fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szerinte ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el. Megsértették például az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyét is, így a szabadsághoz és biztonsághoz való jog…
A hétfői után a tegnapi kereskedés során is igencsak negatívvá vált a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat, de a forint mindkét napot meglepően jól (kis gyengüléssel) átvészelte. Megjegyzendő...
A Fidesz-frakció hétfői ülésén tárgyal a rezsicsökkentés eddig megvalósult és július 1-jétől tervezett lépéseiről - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap....
A magyar monetáris politika megújítása öt hete megkezdődött, de még az elején tartunk - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott interjúban.
Egyes papírokban fontos támaszok törtek, míg más piacokon még tartanak a szintek és látványos napon belüli fordulatokat is megfigyelhettünk. Mai elemzésünkben az Apple és az Adidas és az Infineon...
Egy ismert török zongoristát, Fazil Say-t, aki a világ vezető zenekaraiban játszott, tízhónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert 2012 áprilisában vallásos személyeket és az iszlám mennyországról alkotott fogalmát kigúnyoló üzeneteket tett közzé a Twitter-en- közölte az Amnesty International.
2,7 százalékkal voltak magasabbak a nemzetgazdasági bruttó átlagbérek februárban az egy évvel korábbihoz képest, közfoglalkoztatottak nélkül 2,0 százalékkal - derül ki a KSH friss jelentéséből. A...
Korrekt vizsgálatra tartunk igényt az Európai Bizottság részéről, ha ez így lesz, akkor nagyon drámai nem lehet a végkifejlet Magyarország számára – ezt Gulyás Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Magyarországról szóló európai parlamenti vita kapcsán.
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 2,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Hozzávalók: 1 nagyobb kacsamellfilé (kb. 90 dkg) kb. 1 teáskanál durvára tört színes bors 1 fej fokhagyma 1/2 dl száraz fehérbor só A mártáshoz: 80 dkg cseresznye (nyersen, kimagozva volt eltéve) 2 evőkanál cukor 2 dl száraz vörösbor 1/2 citrom leve kevés reszelt citromhéj őrölt fahéj őrölt gyömbér őrölt szegfűszeg pici chili - elmaradhat, ízlés szerint 2 evőkanál étkezési keményítő
A Bundesbank elnökének szavai újabb lökést adtak a vezető nemzetközi indexeknek a tegnapi kereskedésben, így az amerikai piacok jelentős eladói nyomás alá kerültek, mely során az Apple zuhanása miatt...
A Malacka gúnynevű K. Sz. Antal dühbe gurult, mert 56 éves szeretője azt mondta neki: „Olyan voltál, mint egy nyúl”, és megfojtotta az asszonyt. Tárgyalása szerdán kezdődött a Pécsi Törvényszéken.
Nemzeti hősnek kijáró tisztelettel fogadják Gyurta Dánielt Bergenben. A mellúszó olimpiai bajnok a barátja, a tavaly meghalt norvég úszó, Alex Dale Oen tiszteletére rendezett versenyen áll rajthoz.
Nincs még vége az Apple hónapok óta tartó vesszőfutásának. Komoly zuhanást mutattak a tegnapi kereskedésben a társaság részvényei, a papírok 2011 decembere óta nem látott mélységben fejezték be a...
Halálos baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán szerda este - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.