A kölni Ludwig Múzeum a nácik által a második világháború alatt elrabolt műalkotások ügyének rendezésére létrehozott tanácsadó bizottság javaslatára adja vissza a híres Portrait Tilla Durieux című képet.
Nem tölti ki mandátumát Brüsszelben a tavaly óta ott dolgozó, 2010-ben a Fidesz baranyai listáján országgyűlési képviselőnek választott regionális politikai igazgató, Bánki Erik. Az EP-képviselő mindezt a Mohácsi Újság.hu-nak adott interjúban közölte.
Szinte napról napa változtatja az elképzelését José Mourinho. Most már egyáltalán nem biztos, amint az hírlett, hogy visszaér a Chelsea futballcsapatához.
GYŐR – Újabb lépést tett a Győr labdarúgócsapata a bajnoki cím felé az NB I 23. fordulójában. Az ETO 1-1-es döntetlent játszott a Videotonnal, ezzel megőrizte vele szemben 12 pontos előnyét a tabellán – a második helyen álló MTK pedig a Haladás ellen elszenvedett 1-0-s veresége miatt 10 pontos hátrányba került.
A divízió I-es jégkorong-világbajnokság A csoportjában ma megkezdi a szereplését a magyar válogatott a budapesti világversenyen. Az első fordulóban Nagy-Britannia lesz az ellenfél.
BUDAPEST – Sötét utca, egyre gyorsuló léptek az ember háta mögött, segítség sehol – azok a lányok és nők, akik Papp Zoltán (41) kiképző kezei közé kerülnek, egy ilyen rémálomba illő helyzetben sem esnek kétségbe.
Az egyházban szolgálók hitelességéről és a "középosztályú szentekről" beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.
MIAMI – Új fejleménye van egy 18 évvel ezelőtti emberölésnek: kiderült, hogy egy harmadik gyilkosa is lehetett annak a Floridában elrabolt és brutálisan megkínzott dúsgazdag magyar párnak, akikkel 1995-ben végeztek egy pénzsóvár bűnbanda tagjai.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az év elején bevezetett tíz százalék után további díjcsökkentést is meg lehet lépni, hiszen a villamosenergia-ipari cégek tavaly - külön adó ide, külön adó oda - jelentős nyereséggel zárták az évet.
Horvátországban vasárnap este hét órakor bezárták a szavazóhelyiségeket, ezzel véget értek az első európai parlamenti választások, amelyen sajtóértesülések szerint 16 óráig 14,6 százalék körüli volt a részvételi arány.
Négy őrt túszul ejtett, majd felrobbantotta a börtön ajtajait és kereket oldott Franciaország egyik leghírhedtebb rablója. Az Interpol is keresi a férfit.
Az Amerikai Egyesült Államokban is megvizsgálják Pablo Neruda Nobel-díjas chilei költő maradványait, hogy kiderüljön, valóban rák következtében halt-e meg vagy a Pinochet-féle puccsot követően méreginjekcióval végeztek vele baloldali kötődése miatt.
A ciprusi bankok zárolása előtti hetekben nagy összegeket külföldre átutaló személyek és cégek eddig titokban tartott listáját tette közzé vasárnap egy görög napilap.
Az egyházban szolgálók hitelességéről és a "középosztályú szentekről" beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.
BUDAPEST – Elege lett a polgármesteri hivatal pincéjében évek alatt felhalmozott lomok látványából Kocsis Máté józsefvárosi polgármesternek. A Fidesz képviselője és kommunikációs igazgatója a hét végéhez közeledve az összes férfi dolgozót hadra fogta a hivatalban, s kipakolták a föld alatti folyosókat és helyiségeket.
A Fidesz-frakció szeptember eleji kihelyezett frakcióülésén fogja meghallgatni a kormány tájékoztatóját arról, hogy a fűtési szezon beállta előtt tudják-e még tovább mérsékelni a villamos energia árát, illetve a fűtési költségeket - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az M1 A Lényeg című műsorában vasárnap este.
A miniszterelnök-helyettes az M1 A Lényeg című műsorában azt mondta: ki kell állni a határon túli magyarság jogaiért, de arra kell mindig törekedni, hogy minél harmonikusabb legyen a román-magyar viszony.
A mintegy 4,3 milliós lélekszámú Horvátország 12 képviselője július elsején, az ország hivatalos EU-csatlakozása után foglalhatja el helyét az Európai Parlamentben.
A német lottózás történetének eddigi legnagyobb nyereményét, 46 millió eurót (13,8 milliárd forintot) kasszírozza egy harmincas éveiben járó férfi, aki valószínűleg még nem is tudja, mekkora szerencse érte.