Pénzbírsággal sújtották a Kínai Nagydíj versenybírái a Red Bull Racing Forma-1-es csapatát, amiért a szerelők nem megfelelően rögzített hátsó kerékkel engedték vissza Mark Webbert a versenypályára. Tovább »
A London School of Economincs észak-korei tanulmányi útjához a tévétársaság egy álcázott forgatóstábja is csatlakozott titokban, ami az egyetem szerint súlyos veszélynek tette ki a csoportot és csorbíthatja intézményük hírnvét.
Nem újdonság, hogy vannak olyan iskolák, körzetek, ahova többen szeretnék járatni a gyermeküket, ez az önkormányzati fenntartási rendszerben is így volt - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője az MTI-nek.
Ma este megkezdi szereplését a magyar férfi jégkorong válogatott a divízió I-es világbajnokságon a budapesti Papp László Arénában. Az A csoportban szereplő válogattunk Nagy Britannia ellen lép jégre.
Irán 100 dollár feletti hordónkénti olajárat akar - mondta az ország olajügyi minisztere vasárnap azután, hogy az energiahordozó ára kilenchavi mélyponton, közel 101 dolláron is állt pénteken.
BUDAPEST – A magyar jégkorong-válogatott tíz tagja már átélte a csodát. Benk András (25), Horváth András (37), Kovács Csaba (29), Ladányi Balázs (37), Sille Tamás (43), Szélig Viktor (37), Szuper Levente (32) Tokaji Viktor (36), Vas János (29) és Vas Márton (33) soha nem feledi 2008. április 19-ét, amikor Szapporóban Ukrajna 4-2-es legyőzésével az A csoportba jutottak.
Az Egyesült Államok "teljes mértékben elkötelezett" Japán védelme iránt Észak-Korea fenyegetéseinek fényében, ugyanakkor kész tárgyalni Phenjannal bizonyos feltételek teljesülése esetén - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Tokióban.
Meredek csökkenéssel zárta a pénteki kereskedést és egyben az egész hetet az amerikai könnyűolaj határidős jegyzése, ebben szerepet játszott a visszaesést mutató amerikai kiskereskedelmi értékesítés, a romló fogyasztói bizalom, illetve a Ciprussal kapcsolatban újraéledő aggodalmak.
Hihetetlen szerencséje volt egy 3 éves cseh kisfiúnak, aki kiesett egy háromemeletes lakóház ablakából. A gyereket egy járókelő elkapta, így menekült meg.
Jelenleg 2065 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség az országban, a kedvező időjárás, a megfelelő felkészülés és védekezés következtében pedig 179 ezer hektárra csökkent a belvízzel elöntött terület országszerte - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel vasárnap.
Jelenleg 2065 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség az országban, a kedvező időjárás, a megfelelő felkészülés és védekezés következtében pedig 179 ezer hektárra csökkent a belvízzel elöntött terület országszerte - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Minden egyes tanuló elhelyezése meg lesz oldva, nem újdonság, hogy vannak olyan iskolák, körzetek, ahová többen szeretnék járatni a gyermeküket, ez korábban, az önkormányzati fenntartási rendszerben is így volt - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője az MTI-nek vasárnap.
PÉCS – Megszerezte az első idei trófeáját MKB Veszprém kézilabdacsapata. A címvédő bakonyiak sorozatban ötödször, a klub története során pedig huszonkettedszer is megnyerték a Magyar Kupát, miután 36-30-ra legyőzték a Pick Szegedet.
Remekül rajtolt, de a verseny alatt néhány helyet visszaesett a Kínai Nagydíjon Felipe Massa, és végül csak hatodik lett. Mint mondja, a keményebb gumikkal egyszerűen nem boldogult, így nem volt esélye dobogóra állni. Tovább »
Az MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda Magyar Kupát, ugyanis a Pécsen rendezett négyes döntő vasárnapi fináléjában könnyedén, 36-30-ra legyőzte a Pick Szegedet.
A spanyol bajnokság nyitányán bizonyára kevesen gondolták volna, hogy a Real Sociedad a Bajnokok Ligája selejtezős helyért fog küzdeni a szezon végén. A Sociedadnak már a dobogó is elérhető közelségben van.
A Greenpeace szerint Magyarország számára is fontos az európai uniós halászati politika reformja, mert ennek keretében több forrás juthat a fenntartható édesvízi haltenyésztés támogatására.
SANGHAJ – Jó kabala volt Dása Kapusztyina (23) Fernando Alonso (31) számára a Kínai Nagydíjon. A Ferrari Forma–1-es autóversenyzőjének a kedvese idén először kísérte el szerelmét világbajnoki futamra, s az orosz modell társaságban győzelmet ünnepelhetett a kétszeres vb-első. Alonso Ausztráliában második volt, majd három hete Malajziában kiesett. Kínában azonban a dobogó legfelső fokáról…
Jelenleg 2065 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség az országban, a kedvező időjárás, a megfelelő felkészülés és védekezés következtében pedig 179 ezer hektárra csökkent a belvízzel elöntött terület országszerte - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel vasárnap.
Nagy valószínűséggel nem volt tettestársa Natascha Kampusch elrablójának - ezt erősítette meg újból az a nemzetközi felülvizsgálat, amelynek előzetes jelentését egy osztrák napilap szellőztette meg vasárnap.
A következő évben új aszfaltréteget kap a Hungaroring, és a pálya körüli infrastruktúra fejlesztése is megtörténik, így remélhetőleg nem kell a nyomvonalon változtatni a Formula-1-es hosszabbításhoz - mondta Gyulai Zsolt. A Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója hozzátette: az, hogy szükség lesz-e átépítésre, Bernie Ecclestone-tól függ.
Minden egyes tanuló elhelyezése meg lesz oldva, nem újdonság, hogy vannak olyan iskolák, körzetek, ahová többen szeretnék járatni a gyermeküket, ez korábban, az önkormányzati fenntartási rendszerben is így volt - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője az MTI-nek vasárnap.
A rendszer erőinek sikerült feltörniük az ostromzárat a Vadi Deif és a Hamdia katonai tábor körül, az eddig csak helikopterrel elérhető bázisokhoz fegyvereket és utánpótlást szállító teherautók indultak, hat hónap után először.
Több mint 20 százalékot esett az arany árfolyama tavaly október óta, ez pedig azt jelenti, hogy hivatalosan is beköszöntött a medvepiac a nemesfém piacán. Több befektető ilyenkor kezd el igazán...
A sztrájkjog leszűkítve nem értelmezhető, és ha törvény kifejezetten nem tiltja, nem is korlátozható - mondta Tálné Molnár Erika, a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának helyettes vezetője a testület véleményét ismertetve egy sajtóbeszélgetésen.
Magyarország nem tervgazdaság, hanem piacgazdaság - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
Gyakran aggódunk, ha álmatlanul forgolódunk az ágyunkban az éjszaka közepén, mondván, nem tudjuk kialudni magunkat. Ám egy tanulmány állítja: a nyolc óra alvás természetellenes is lehet.
A kazah válogatott 5-2-es győzelmet aratott vasárnap a japán együttes felett a Papp László Sportarénában zajló divízió I-es jégkorong-világbajnokság nyitómérkőzésén.
A holland remények szerint a grandiózus felújítás után az intézmény újra a legjelentősebb múzeumok sorába emelkedhet a párizsi Louvre, a madridi Prado vagy épp a New York-i Metropolitan Múzeum mellett.