Április 15-én lesz 75 éves Claudia Cardinale, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb olasz filmcsillaga. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője ugyan tudja, hogy az MTK személyében remek csapat otthonába látogatnak, de elmondta, csapatának mindenképpen győznie kell a Hungária körúton.
Ritkán látható módon sikerült megzavarnia a litván FK Kruoja kapusának, Maris Eltermanisnak a Suduva játékosát a két csapat litván bajnokiján, melynek következtében az ellenfél kihagyta büntetőjét, a Kruoja pedig 1-0-ra nyert.
Gigaméretű offshore adatokról számolt be a washingtoni oknyomozó újságírók nemzetközi konzorciuma. Ebben pénzmosás, adóelkerülés és kétes pénzügyi műveletek állnak.
"XVI. Benedek nem beteg, egészségi problémáit idős kora okozza" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki alaptalannak nevezte a nemzetközi sajtóban a volt pápa megromlott egészségi állapotáról megjelent állításokat.
Hosszas keresgélés után találta meg Ashton Kutcher és Mila Kunis a megfelelő londoni lakásukat. Ezek után nehéz megmondani, miért éppen egy szex bár szomszédságába költöznek.
Amszterdamban tíz évig tartó felújítás után ma újra megnyitja kapuit a Rijksmuseum. Az érdeklődés óriási, elővételben több mint 50 ezer belépőjegy kelt el. A múzeum teljesen megújult, egyedül Rembrandt világhírű festménye, az Éjjeli őrjárat kerül vissza ugyanarra a helyre, ahol a renoválás előtt is látható volt.
Teljesen alaptalannak nevezi a maszol.ro hírportál értesüléseit az Európai Néppártnak és a párt frakciójának szombati közleménye a dubrovniki kihelyezett pártvezetőségi ülésen tartott vacsorával kapcsolatban, amelyen állítólag a Fidesz esetleges kizárása is napirenden lett volna.
Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség szerint a kormány nem tette meg a szükséges előkészületeket ahhoz, hogy az első osztályba jelentkezőknek legyen helyük az általános iskolákban.
Budapest — Új regénnyel örvendezteti meg az olvasókat Vavyan Fable (57), aki XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra (április 18–21-ig) jelenteti meg a Halkirálynő sorozat 10. részét, a Tündérlovaglást.
Horváth Károly, az FGSZ Siófok vezetőedzője a Ferencváros elleni bajnoki előtt elmondta, a zöld-fehérek a találkozó esélyesei, de a sereghajtó szeretne erre rácáfolni.
Zsivoczky Gyula, a Lombard Pápa vezetőedzője szerint csakis ugyanaz a mentalitás vezethet eredményes futballra a PMFC-MATIAS elleni bajnokin, ami a hétközi, DVSC-TEVA elleni meccsen győzelmet eredményezett.
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza Kisköre és Csongrád közötti szakaszára szombat reggel 6 órától, miután a folyó vízállása Szolnoknál meghaladta a 800 centiméteres értéket - jelentette be a védelemvezető-helyettes a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szombati sajtótájékoztatóján.
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza Kisköre és Csongrád közötti szakaszára szombat reggel 6 órától, miután a folyó vízállása Szolnoknál meghaladta a 800 centiméteres értéket - jelentette be a védelemvezető-helyettes a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szombati sajtótájékoztatóján.
Vegyi fegyverek használatára utaló nyomokat találtak brit kormányzati szakértők egy talajmintában, amelyet egy titkos brit művelet keretében Szíriából csempésztek ki, bár az egyelőre nem egyértelmű, hogy a szíriai konfliktusban szembenálló felek közül melyik használta e fegyvereket - írta a szombati The Times.
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza Kisköre és Csongrád közötti szakaszára szombat reggel 6 órától, miután a folyó vízállása Szolnoknál meghaladta a 800 centiméteres értéket - jelentette be a védelemvezető-helyettes a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szombati sajtótájékoztatóján.
Fernando Alonso nagyon hegyezi magát a sanghaji időmérőre, ugyanis ha Felipe Massa megint gyorsabb lesz nála, akkor a kis brazil lesz az első csapattársa, akinek zsinórban ötször sikerül lealáznia.
Ismét megtámadták a Fidesz egyik aláírásgyűjtőjét. A rezsicsökkentés megvédése érdekében indított akcióban részt vevő önkéntest Budapesten, Békásmegyeren érte atrocitás szombaton - közölte a kormánypárt sajtóirodája az MTI-vel.
A mezőgazdaság nem tudja eltartani a vidéki népességet, a szegénység pedig feltartóztathatatlanul terjed főleg a kistelepüléseken - figyelmeztet Juhász Pál, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos főmunkatársa. A szociológus-közgazdász szerint az 1960-as évek eleje óta nem volt ennyi szegény a falvakban Magyarországon, mint ma. A helyzet annyival rosszabb, mint fél évszázada, hogy napjainkban már…
Utólag visszatekintve is úgy tűnik, a befektetői hangulat index, ami a vállalatok véleményét összegzi elég jól előre tudta jelezni a várható gazdasági növekedést az egyes években. Ami az idei évet...
A Demokratikus Koalíció (DK) tájékoztatni fogja az Európai Unió vezető tisztségviselőit a magyar alaptörvény módosításával kapcsolatos álláspontjáról - közölte Varjú László országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az egyik nemzetközi fociblog egy montázzsal illusztrálja, hogyan változott a Chelsea klasszis kapusának, Petr Cech-nek a megjelenése az évek során, sőt, a jövő évi "stílust" is prognosztizálja.
A francia negyedosztályú Rodez Aveyron Football csapatába fektet be Zinedine Zidane. A korábbi csillagot a klub képviselői keresték meg, ő pedig szívesen vállalta a felkérést, különösképp, mert Rodez feleségének szülővárosa.
Az Európai Bizottság elnöke arra szólított föl pénteken az Egyesült Államokban, hogy senki ne kicsinyelje le Európa gazdaságának eredményeit és pénzügyi állapotát.
A kínai nemzeti valuta, a jüan nemzetközi elfogadottságának növelése és a kétoldalú pénzügyi együttműködés erősítése lehet a francia elnök késő áprilisi pekingi tárgyalásainak egyik fő területe.