Budapest — Új regénnyel örvendezteti meg az olvasókat Vavyan Fable (57), aki XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra (április 18–21-ig) jelenteti meg a Halkirálynő sorozat 10. részét, a Tündérlovaglást.
Az új hegyközségi törvény a várhatóan évekig tartó magyar borreform lényeges alkotóeleme - hangzott el Budapesten egy borjoggal és bormarketinggel foglalkozó szakmai konferencián. Molnár Péter, a Vindependent elnöke az InfoRádiónak arról beszélt, hogy az új törvény egyik célja a minőségorientáltság és a hitelesség feltételeinek erősítése.
A pitypang vagy más néven a gyermekláncfű egészséges és tápláló étel, emellett emésztési panaszok és májbántalmak esetén a népi gyógyászatban is régóta elismert gyógynövény.
Rendkívüli kihívást jelentő kérdések állnak előttünk - jegyezte meg a Koreai-félszigeten uralkodó helyzetre is utalva John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Pekingben, ahol vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel kezdett tárgyalásokat.
A korábbi hírekkel ellentétben kiderült, hogy a Bitcoin legnagyobb tőzsdéje hackertámadás áldozatául esett. A támadók valószínűleg óriási összegeket zsebelnek be a pánikkeltéssel. ...
Hárommillió forintot követelt egy ismeretlen telefonáló egy 29 éves tápiószelei férfitól, azzal fenyegetve, ha nem fizet, megöli őt, és családjának is baja eshet. A zsarolót és társát rövid időn belül elfogták, pénteken mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyzeték - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szombaton.
A gyorsan elkészíthető leves után, egy Olaszországban tanult főételt ajánlok sajátos ízzel. Személy szerint nagyon kedvelem az olasz konyhát. Az ételsort klasszikus süteménnyel zárom. A vasárnapi menü 1260 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ételek elkészítéséhez sok sikert, az elfogyasztásukhoz jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
Teljes a nemzeti egység a holnap kezdődő jégkorong-világbajnokság ügyében. Politikusok, médiaszereplők és sportolók biztatják a csapatot. Segítségükkel talán megvalósul az álom, a feljutás.
Heteken belül új cég érkezhet a MOM Sportcsarnok wellness-fitness részlegének üzemeltetésére, ez hosszú távon stabil bevételt jelent majd a többfunkciós sportlétesítményt működtető önkormányzati kft.-nek - mondta Váczi János (Fidesz-KDNP), a XII. kerület alpolgármestere pénteken az MTI-nek.
Az Európai Bizottság elnöke arra szólított föl pénteken az Egyesült Államokban, hogy senki ne kicsinyelje le Európa gazdaságának eredményeit és pénzügyi állapotát.
Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője az Eger elleni bajnoki előtt elmondta, szeretnék kijavítani az utóbbi fordulók botlásait, ez azonban a kiesőjelölt újonc ellen csak maximális erőbedobással sikerülhet.
Mészáros Ferenc, az Egri FC vezetőedzője a DVSC-TEVA elleni szombati mérkőzést megelőzően úgy fogalmazott, csapata számára immár nem a bennmaradás kiharcolása, hanem a jövő építése a fő cél.
A Fidesz nem képviseltette magát az Európai Néppárt (EPP) Dubrovnikba kihelyezett frakcióvezetőségi ülésére, amelyen az RMDSZ-közeli Új Magyar Szó Online című romániai magyar lap szerint eldőlt, hogy kirakják a Fideszt az európai pártszövetségből, amennyiben nem engednek Viviane Reding igazságügyi biztosnak az alaptörvény negyedik módosításának kérdésében. A Fidesz cáfolja a lap értesülését: Nem…
Kilencévesen már az akkori szupersztárokkal állt egy színpadon Friderikusz Sándor. A kis Fridi ugyanis gyermekkorában maga is kacérkodott az énekléssel.
Szándéknyilatkozatot írt alá az olasz áramszolgáltató vállalat, az Enel és az Eni. Az egyezmény célja egy olyan kísérleti program kifejlesztése, amely az elektromos autók feltöltési lehetőségeinek tesztelését teszi lehetővé - olvasható a Tigáz sajtóközleményében.
Garami József, az MTK szakmai igazgatója bízik benne, hogy csapata az utóbbi meccsekkel ellentétben ezúttal jól jön ki a szombati, Haladás elleni párharcból.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
"XVI. Benedek nem beteg, egészségi problémáit idős kora okozza" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki alaptalannak nevezte a nemzetközi sajtóban a volt pápa megromlott egészségi állapotáról megjelent állításokat.
Három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyónál, a Tisza Szabolcsveresmart és Gávavencsellő közötti szakaszán, a Kraszna, valamint a Lónyay-főcsatorna mentén, összesen 209 kilométer hosszú gátrészen továbbra is első-, illetve másodfokú árvízvédelmi készültséget tart a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Új szuperfegyvert vet be Kim Dzsong Un Dél-Korea ellen: a divatot. Az északi katonanők ugyanis olyan magas sarkút kaptak ellátmányba, amelyben a tipegésen kívül mást nem igen lehet csinálni, harcolni meg pláne nem.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta elvette azt a pénzt a családoktól, amelyet korábban a gyermekeikre és a kultúrára fordítottak. Erről Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője beszélt újságíróknak. Mint mondta, a kabinet az elmúlt három évben egyetlen fillérrel sem emelte a családi pótlékot, ezzel egy kétgyerekes család 70 ezer forintot vesztett ebben az időszakban.
Tudomásul veszi az Erste Bank Hungary Zrt. a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének határozatát, a PSZÁF által kirótt 3 millió forintos bírságot a pénzintézet haladéktalanul megfizeti, és...
Rendkívüli kihívást jelentő kérdések állnak előttünk - jegyezte meg a Koreai-félszigeten uralkodó helyzetre is utalva John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Pekingben, ahol vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel kezdett tárgyalásokat.
Az abszolutizmusra törekvő európai uralkodók az egyházi kérdésekben is érvényesíteni akarták kizárólagos uralmukat, le akarták rázni magukról a pápa gyámkodását. Ezért igyekeztek visszaszorítani a pápai érdekek első számú érvényesítőinek, a jezsuitáknak a befolyását. A Hetek cikke.