A vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Veszprémi Törvényszéken meghallgatott tanúk szerint 2010. október 4-én közvetlenül a X-es tározó gátjának átszakadása előtt bekapcsoltak a szivattyúk.
A placebohatás révén az alternatív lelki gyógymódok is jól hathatnak, de az is előfordulhat, hogy a nem hivatalos metódusok komoly kárt okoznak - hangzott el a Napközben szerdai adásában.
A Beaumarchais-Concours elnevezésű megmérettetésen 26 évesnél fiatalabb operaénekesek vehetnek részt - jelentették be a szervezők csütörtökön az osztrák fővárosban.
A hitelezők, az adóhatóság és a dolgozók egy része is vár a pénzére a húsgyár csődje miatt. A korábban a gyárat működtető két társaságra május 3-ig pályázhatnak az érdeklődők.
A hat nyertesnek fél éven át gyakorlatilag csak vakációznia kell majd, 24 millió forint összegű fizetésért. Az állásra félperces videókkal lehetett pályázni, megtekintésük szünet nélkül is két teljes hetet vesz igénybe.
Ünnepi asztalon végezte a Francois Hollande-nak szánt teve, amelyet Mali felszabadításáért kapott volna ajándékba a francia kormányfő. Az ügyet egy póttevével próbálja meg elsikálni az afrikai állam.
Gerhardt Ferencet, a monetáris tanács tagját jelöli a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Nem a magyar jégkorong-válogatottat tartja a vasárnap kezdődő divízió I-es vb favoritjának Rich Chernomaz szövetségi kapitány, de szerinte ha minden mérkőzésen az utolsó percig küzd, szép eredményt érhet el a csapat.
Meghalt csütörtökön a kórházban az a szerbiai férfi, aki két nappal ezelőtt 13 embert ölt meg a Belgrádtól délre fekvő Mladenovic közelében - jelentette a B92 belgrádi rádió.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint uniós szinten 36 százalékra nőtt azok aránya a 30-34 éves korcsoportban, akik felsőfokú oktatási intézményben végeztek.
A csütörtöki kereskedésben meglehetősen inaktívak a befektetők, mely révén a BÉT-en jóval átlag alatti összegben születtek kötések. Az Egis forgalma azonban jóval meghaladja az elmúlt napok átlagát,...
Mikola Azarov ukrán kormányfő egy csütörtöki rendezvényen elismerte, hogy valóban igazságtalanul magas a miniszterelnöki fizetése, emiatt viszont "narancsos" elődeit tette felelőssé.
A francia gyártó számára egyre nagyobb jelentőséggel bír a kínai piac, amit az is bizonyít, hogy a DS sorozat legújabb, egyelőre csak tanulmányként létező darabját Shanghajban mutatták be. A DS Wild...
A Sebes-Körösön, a Kettős-Körösön és a Hármas-Körösön azonban a vízszintek magassága és a töltésekre nehezedő víznyomás továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültséget indokol.
Az Európai Unió tagállamai célul tűzték ki, hogy 2014-re létrehozzák az egységes európai energiapiacot, amelynek részeként számos egymással szomszédos ország indított projektet nemzeti energiapiacaik...
Orbán Viktor megnevezte jelöltjét a jegybank alelnöki posztjára – pert nyert két devizahiteles a bankok ellen - melegíthetnek a debreceni focisták és szurkolók, jövő tavaszra kész az új stadion – Orbán Viktor egy kecskeméti alapkőletételen beszélt a magyar-német kapcsolatokról – gyengén muzsikál a forint - Nézze meg itt >>
A kínai külügyi szóvivő szerint az érintetteknek nem csak hogy nem kellene olyat tenniük, amivel súlyosbítják a jelenlegi helyzetet, hanem arra kellene törekedniük, hogy kedvező fordulat álljon be.
Egy benzinkút felrobbantásával fenyegetőzött egy 55 éves férfi Budapesten. V. István a ceglédi úti kutat szemelte ki magának. A rendőrség éttermeket, üzleteket ürített ki, de bombát nem talált.
Az Eurostat elemzői a legnagyobb áresést, 12,8 százalékot Spanyolországban mutatták ki, őt követi Románia és Szlovénia; Magyarországon negyedéves összevetésben 2,2 százalékkal csökkentek a lakóingatlan-árak.
A Fidesz szerint Magyarország az adórendszer működtetése területén is jobban teljesít, hiszen a családok adóterhei csökkentek, míg a multinacionális cégeké emelkedtek.
Horvátország is megismerhette már az elmúlt hónapokban, hogy az Európai Unióban "megéri szövetségeseket keresni, tartós szövetségi, partneri viszonyt kialakítani, ami eredményes, gyümölcsöző és hasznos lehet minden résztvevő számára" - jelentette ki Áder János csütörtökön Zágrábban, miután megbeszéléseket folytatott Ivo Josipovic horvát államfővel.
Borzasztó PC-értékesítési adatok láttak napvilágot, az első negyedévben 1994 óta nem látott visszaesést mutatottak a globális számítógép-eladások. A hírre a nagy PC-gyártók és szoftvergyártók is...
A legelfogadottabb becslés szerint nyolcezer köbméter arany van a világon - a talaj felett -, azaz elférne az összes egy 20 méteres élhosszúságú kockában. Ennek tömege - a nagy fajsúly okán - 171 ezer 300 tonna. Más becslések viszont 2,5 millió tonnára teszik a világ aranyát, azaz sokszorosan többre....
A párt eddig tízezer körüli aláírást gyűjtött össze az élő emberi magzatokkal folytatott kísérletek uniós támogatását megtiltó, Egy közülünk elnevezésű akció keretében.
Kreatív, szellemes, társadalmi célú és maximum 60 másodperces reklámfilmek forgatására buzdítják a Föld lakóit a Shoot4Earth 24 órás videokészítő verseny szervezői.
Budapest — „Minket is meglepett, hogy Eros Ramazzotti stábja teljesen önellátó. Saját szakácsot, de még színpadot is hoznak Budapestre, csak egy kérésük volt" – vázolta Tóth Gabriella, a koncertszervező Showtime sajtóreferense.
A Kaspersky Lab szakértői két rosszindulatú vírust azonosítottak, amelyek a népszerű Skype programon keresztül célozzák a felhasználókat. A kiberbűnözők mindkét esetben a social engineering módszert alkalmazták. A támadás során a kiberbűnözők ráveszik a felhasználókat, hogy kövessenek egy ártalmatlannak tűnő linket, amelyet érdekes fotóval vagy videóval illusztrálnak. Továbbá a csalás része, hogy…