Mini Magyarország makettpark nyílik a szarvasi arborétumban szerdán, a turisztikai attrakció a főváros és a megyék leghíresebb épületegyütteseinek kicsinyített másait foglalja magába - közölte Hanyecz Katalin, az arborétum igazgatója.
Viktor Janukovics ukrán elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy feloszlatja a parlamentet. Az államfő erről csütörtökön a dél-ukrajnai Mikolajiv városában egy vállalatnál tett látogatásakor beszélt.
A csütörtöki kereskedésben meglehetősen inaktívak a befektetők, mely révén a BÉT-en jóval átlag alatti összegben születtek kötések. Az Egis forgalma azonban jóval meghaladja az elmúlt napok átlagát,...
Alan Shatter ír igazságügy-miniszter megköszönte Navracsics Tibor garanciavállalását a Tobin-ügyben. A magyar közigazgatási és igazságügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön megerősítette a Magyar Nemzet erre vonatkozó értesüléseit Veszprémben, egy sportrendezvény előtt.
Sanghaj – Forma–1-es autóba ül Jim Carrey (51)? A látszat persze csal, csak annyi történt, hogy a kanadai színészre hajaz Fernando Alonso (31): a kétszeres világbajnok pilótának hasonló a frizurája, mint amilyen az 1994-ben bemutatott Dumb és Dumber - Dilibogyók című film főszereplőjének volt.
Szerdán csak átmeneti volt a forint gyengülése az öthetes csúcsot jelentõ 296,5-rõl 298 fölé az euróval szemben, mert nap végén újra csúcsközelben járt a magyar fizetõeszköz. Ma...
Tavaly az ügyfelek által a banknál elhelyezett források 5 százalékkal emelkedtek, az ügyfélhitelek 1564 milliárd forintot tettek ki, ami 14 százalékos csökkenés.
Végre valamiben megelőztük az Európai Uniót: Magyarországon már most több a női vezető, mint amennyit az EU 2020-ra kitűzött. A nők együttérzőbbek, mégis keményebbek, mint a férfiak.
Debrecen – Képes lesz-e újra lendületbe jönni a DVSC focicsapata? A bajnok hosszú ideje szenved, szerdán Pápán bukott el (0-1), szombaton hazai környezetben az Eger ellen következik az újabb meccs.
Minimális képzettségi feltételeket és büntetlen előéletet írna elő alkalmazási kritériumként a hajdúhadházi cigányoknak, idősellátási munkára meghirdetett pályázatban a Jobbik.
A Raiffeisen Bank adózás utáni vesztesége az előző évhez képest 51 százalékkal, 47,4 milliárd forintra csökkent tavaly - mondta Heinz Wiedner, a osztrák Raiffeisen magyarországi leánybankjának vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Manchester – A sorozatos közlekedési szabálysértések, gyorshajtások és jogosítvány nélküli vezetés miatt 250 óra közhasznú munkára ítélt Carlos Tévez (29) megkezdte büntetése letöltését.
A Mercedes-Benz és Michael Schumacher hosszú távú partneri együttműködést jelentett be, ami jelentősen túlmutat az autósport és a Formula-1 világán. Michael Schumacher nagyrészt a jövőt érintő...
A főpolgármester szerint érdemes megfontolni, hogy új szerelvények vásárlása helyett inkább újítsák fel a hármas metró szerelvényeit. Erről a TV2 reggeli műsorában beszélt Tarlós István....
Ha nem működik, akkor eredménytelen, ha viszont igen, akkor kifejezetten káros hatásai lesznek a Matolcsy György jegybankelnök által meghirdetett növekedési hitelprogramnak – ezt Bokros Lajos volt pénzügyminiszter mondta az ATV Start című műsorában.
Lassú, néhány centiméteres apadás indult el a Körösökön, a folyók alsó szakaszán, de a Sebes-Körösön, a Kettős-Körösön és a Hármas-Körösön a vízszintek magassága és a töltésekre nehezedő víznyomás továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség fenntartását indokolja - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni piacelemzői csütörtöki, javított prognózisukban az általuk eddig várt 0,3 százalékos idei egész évi GDP-visszaesés helyett most már 0,4 százalékos növekedéssel számolnak 2013-ban.
Az online bankolási csatornát az unión belül az ügyfelek több mint fele veszi igénybe, ez az arány azonban dinamikusan nő. A netbankokat azonban tartalommal kell feltölteni ahhoz, hogy az ügyfelek...
Május 3-ig tehetnek ajánlatot a felszámolási eljárásban a kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára az érdeklődők a cégközlönyben megjelent nyilvános pályázati kiírás szerint.
Debrecen a jövőben nemcsak fejleszti, hanem a fiatalok számára is szeretné vonzóvá tenni múzeumait - mondta Somogyi Béla, a város kulturális alpolgármestere.
A kiírás szerint kizárólag egyben kívánják értékesíteni a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. megmaradt értékeit, mivel ezek alkalmasak az üzem működtetésre.
Engedély nélküli tolatás következtében ütközött a Tisza és a 036-os Szöcske a Keleti pályaudvaron. Emberek, gépek és vagonok is sérültek - írja az Iho.hu.