Valami nagyon felháboríthatta azt a negyvenéves férfit, aki betört egy texasi, autós jogosítványokat kiállító hivatalba. Nemcsak tört-zúzott, hanem ürülékkel üzent is falon.
Budapest - Metróaluljáróban perdült táncra Vastag Csaba és Mármarosi Tünde. A Szombat esti láz döntőbe jutott párosa nagyon szeretne trófeával távozni szombat este, ezért úgy döntöttek, mindent bevetnek.
Budapest — „Jogom van nem bevonulni" – ezt mondta Ciaran Tobin egy ír újságírónak, Paul Caffreynak, amikor megkérdezte tőle, mikor szándékozik Magyarországra jönni, hogy megkezdje börtönbüntetését – írt minderről a Magyar Nemzet.
A 13,8 méter magas, fehér színű, üveggyapot szoborkolosszus a katolikus többségű ország legnagyobb tisztelettől övezett zarándokhelyének, a Jasna Góra-i pálos kolostornak otthont adó dél-lengyelországi Czestochowa éke lesz.
Ötödik hete ír a Vasárnapi Blikknek Várkonyi Andrea (38), aki amióta elvállalta ezt a feladatot, nyitottabb szemmel jár az utcán, néha pedig a múltjából vagy a baráti társaságából meríti a témáit.
Egy amerikai startup cég 500 ezer dolláros forrást gyűjtött össze arra, hogy egy elindítsa Bitcoinos devizakereskedési platformját - írja a finextra.com. Ezzel létre jöhet a BTC transzparens piaca. ...
Látható, hogy hová vezethet az 2011-es a törvénymódosítás, amely szerint a gyanúsítotti kihallgatás első két napján nem kell ügyvédi jelenlét – közölte megkeresésünkre Krémer Ferenc szociológus, akit az izsáki fogdában agyonvert gyanúsított esete apropóján kérdeztünk.
Bidzina Ivanisvili szerdán újságírók előtt úgy fogalmazott: a háborús cselekvési tervet "rejtélyek övezik", s véleménye szerint az akkori grúz kormány, az elnök vezetésével, nem megfelelően járt el.
Megduplázódhat a cseppfolyós gáz (LNG) termelése 2025-ig a világban, ha megvalósulnak az elmúlt időszakban bejelentett projektek - mutat rá az Ernst & Young legfrissebb iparági jelentése.
A Nemzeti Bormarketing Program keretében elkészült a magyar borok egységes megjelenésének keretet adó új arculat, melynek használatát a Magyar Turizmus Zrt. a magyar borok népszerűsítésére ingyenesen biztosítja.
Agyonvertek egy erdélyi férfit hétfőről keddre virradó éjjel az izsáki rendőrôrsön. A riasztott mentősök órákig próbálkoztak a lopás miatt bevitt ember újraélesztésével, de hiába. A két gyanúsított már nem rendőr.
Szolnok – Tizenkét éves álma teljesült Dósa Mátyásnak (26), aki a Made in Hungária 2001-es ősbemutatója óta vágyott arra, hogy egyszer eljátszhassa Riki szerepét.
Lassan hozzászoknak a befektetők, hogy az amerikai részvénypiacok szinte minden nap újabb és újabb rekordértékeket érnek el, nincs ez másként ma sem: miután a Dow Jones index már napokkal ezelőtt új...
A vízügyi szakemberek hetekig elhúzódó árvízi védekezésre készültek föl, a védekezés valamennyi feltétele adott, minden szükséges és elégséges forrás rendelkezésre áll az esetleges károk minimalizálására - tájékoztatta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az MTI-t.
Iona Heaton panaszkodik, hogy nem elég a megélhetéshez, amit az államtól kap, dolgozni viszont nem hajlandó. Inkább szülni akar még egy gyereket, hogy több segélyt és nagyobb lakást kapjon. Egy hatalmas kertes háznak örülne leginkább.
BUDAPEST — A Class FM rádiós műsorvezetőjét, Vágó Pirost (39) meglátogatta kisfia, Zalán (4) a munkahelyén, ahol nagy érdeklődéssel vette kezelésbe a technikai berendezéseket.
Budapest — Meghatódva nézte végig Pataky Attila (61) az Edda musical első próbáját, amelyen megszemélyesítőjére, Pintér Tiborra (39) már a rockerbőrdzseki is felkerült.
Mark Palmernek, az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövetének élete összefonódott a magyar nemzet történetével, és Magyarország hálával tartozik neki bátorságáért és előrelátásáért - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a januárban elhunyt diplomata özvegyének írt levelében, amelyet Szapáry György washingtoni magyar nagykövet olvasott fel a Palmer tiszteletére rendezett emlékünnepségen…
"A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát" - idézte az ismert közmondást szerdai sajtótájékoztatóján Káli Sándor szocialista képviselő, Miskolc korábbi polgármestere annak kapcsán, hogy bemutatta a polgármesteri munkakör 2010.október 7-i átadásáról készült jegyzőkönyvet. Ebből az derült ki, hogy a közpénzből finanszírozott óriásplakáton a jelenlegi, fideszes városvezetés több mint 10…
A brit törvényhozás alsóháza szerdán rendkívüli ülésnapot szentelt a hétfőn elhunyt egykori minsizterelnöknek; az emlékülést megnyitó beszédében David Cameron úgy fogalmazott: Thatcher "gyűlölte a kommunizmust", és hitt abban, hogy az emberi szellem legyőzhetetlen ereje képes felülkerekedni a zsarnokságon.
Megvette a Cseh Légitársaság (CSA) részvényeinek 44 százalékát a Korean Air (KAL), Dél-Korea nemzeti légitársasága, a szerződést szerdán írták alá Prágában..
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szakmai álláspontja szerint jelenleg megalapozatlan azt állítani, hogy az idei belvíz termény- vagy élelmiszer-áremelést eredményez.
A 18 és 26 év közötti magyar pályakezdők átlagosan nettó 170 000 forint induló fizetésre számítanak, a nők átlagosan körülbelül 160 000 forintos, a férfiak pedig 188 000 forintos fizetést remélnek - derül ki a Deloitte felméréséből.
A magyar intézet januárban brit költőket kért fel arra, hogy József Attila verseire reflektáljanak egy-egy új verssel. A felhívásra 16 poéta írt verset József Attila angol nyelven megjelent költeményei nyomán.