New York — A világ egyik legnagyobb játékkiállításán, a Toy Fair-en nyerték el a Popular Science magazin nagydíját a magyar fejlesztésű bokszoló robotok.
Margaret Thatcher volt a II. világháború utáni időszak "legnagyobb" brit miniszterelnöke, maga mögé utasította Winston Churchillt is - legalábbis a legolvasottabb brit napilap szerdán ismertetett országos felmérésének eredményei szerint.
Kaposfő – Egyik ikerlányukat elvesztették, s egy világ omlott össze Évában (22) és Tamásban (29), amikor másik gyermekük, Lili élete is veszélybe került.
Az elmúlt napokban a megbízási szerződést többször is tévesen kényszerhasznosításnak nevezték, a hatályos jog ugyanakkor nem ismeri a kényszerhasznosítás fogalmát.
Levélben köszönte meg a Rágalmazásellenes Liga (ADL) Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy gyors fellépésével elejét vette egy "minden képzeletet felülmúló sértésnek" amely "a magyar zsidó közösség, az április 21-i Élet Menete minden részvevője és a világ zsidósága ellen" irányult volna.
A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának megbízásából országos felmérés készült márciusban a borvásárlók körében. A főbb eredmények: Tokaj a legnépszerűbb, de a többség vörösbort iszik. Az átlagos magyar borfogyasztó 3266 forintot költ havonta borra.
Az átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkező banki ügyfelek gondolkodását, igényeit és elvárásait vizsgálta egy kutatás, amely a tehetősebb ügyfelek körében három csoportot különböztetett meg elsősorban az attitűdjeikben megfigyelt eltérések alapján. A kutatás rámutat, hogy az attitűd alapvetően meghatározza, hogyan kezelik pénzügyeiket és azt is, hogy hosszabb távon kiből válik nagy…
Budapest – Még meg sem száradt a pecsét a budapesti taxisrendeleten, a fővárosi taxistársaságok már azon gondolkodnak, hogyan kerüljék meg a szerintük kártékony és utasellenes szabályozást.
Az ADL elnöke hangsúlyozta: "borzasztó gorombaság" lett volna, ha a Nemzeti Érzelmű Motorosok Adj gázt! elnevezésű rendezvénye egybeesett volna az Élet menetével.
Ma este a Juventus fogadja a Bayern München együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján Torinóban. A mérkőzés előtt Arturo Vital, a csapat chilei játékosa a szurkolókhoz szólt.
A négy fiatal 14-16 év közötti fiúkat szólított le az utcán, éss mobiltelefonjukat próbálták kölcsönkérni. Miután egyik esetben sem kapták meg a készüléket, erőszakkal elvették, és elmenekültek.
A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 1,21 százalékkal, a frankfurti DAX-30 2,28 százalékkal, a párizsi CAC-40 2,02 százalékkal állt keddi záróértéke fölött.
Az orosz elnök nevét az Éjszakai Farkasok nevű motoros bandához fűződő állítólagos kapcsolatai miatt vették fel a listára, noha Finnországban semmiféle bűncselekménnyel sem gyanúsítják.
Április 9-től M. Nagy Miklós, a kiadó eddigi főszerkesztője igazgatja az Európa Könyvkiadót. Barna Imre eddigi igazgató főmunkatársként dolgozik tovább - tájékoztatta a kiadó szerdán az MTI-t.
Valószínűleg 2,5 százalék körüli szintre lassult tovább a múlt hónapban a magyarországi infláció üteme éves összevetésben - jósolták a csütörtöki adatismertetés előtti előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
Egy brit felmérés szerint a rendszeres szoláriumhasználók több mint kétharmada aggódik bőrének korai öregedése miatt. A Cancer Research UK nevű brit jótékonysági szervezet 2500 felnőtt korú brit lakos között végzett felmérést januárban, melynek eredményeit éppen az R UV UGLY nevű szervezet kampányával egy időben hozták nyilvánosságra, mely a szoláriumhasználat veszélyeire kívánja felhívni a…
Tevecsődör született a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban szerdán. A bébi születésénél állatorvosnak is kellett segédkezni, mert a szülés nem volt komplikációmentes.
Budapest — Busásan jutalmazza az igazgatótanács (it) és felügyelőbizottság tagjait (fb) a nagyvállalatok egy része – derül ki a tőzsdei cégek által közzétett nyilatkozatokból.
Mintegy négyezer hektárral - 23 675-ról 19 725 hektárra - csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén az elmúlt két napban - közölte Bak Sándor igazgató az MTI-vel.
Miskolc – Vádlottként idézte be a nyíregyházi bíróság Kriza Ákos miskolci polgármestert. A politikust egy volt miskolci cégvezető jelentette fel rágalmazás és becsületsértés miatt.
Németországban több mint három éve először ismét többen támogatják a konzervatív-liberális koalíció pártjait, mint az ellenzéki erőket - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.
Pénzügyi fedezet hiányában átmenetileg szünetelteti a História című folyóirat nyomtatott megjelenését a História Alapítvány kuratóriuma - adta hírül a lap az internetes oldalán.
A Musiktheater opera-, zenés színházi és kisebb stúdióelőadásoknak egyaránt otthont ad majd, és saját meghatározása szerint "mindenki színháza" szeretne lenni.